Gazdaság

ÚJ PARTNER A KORN/FERRYNÉL – A hálózat vonzásában

Az ország egyik legnagyobb árbevételt produkáló fejvadászát szerződtette október elsejével a Korn/Ferry International vezetői tanácsadó cég, amely néhány éve erősen terjeszkedik Közép- és Kelet-Európában. Szabó Vilmos - aki napra pontosan hét évi munka után hagyta ott a H. Neumann Internationalt - mindenekelőtt azért szánta rá magát a változtatásra, hogy munkájában megkaphassa a világ legnagyobb vezetői tanácsadója nemzetközi hálózatának támogatását.

Ön jóformán ismeretlen a közvélemény előtt. Miért szólal meg olyan ritkán?

– Abban a közegben, amelyben dolgozom, ismernek. Ha a céget kell képviselni, örömmel teszem. Egyébként lenne mit mesélnem, de ez a szürke eminenciások szakmája. Nem rólunk szól a történet, mi szolgáltatunk.

Mégis vannak fejvadászok, akik szívesen adnak tanácsokat az álláskeresőknek.

– Ez fontos dolog, de inkább a munkaerő-közvetítők dolga. Tévedés azt hinni, hogy a tanácsadó alapvetően a munkavállalókat képviseli. Éppen fordítva van: elsősorban a céget, annak tulajdonosait, a menedzsmentet szolgálja. Az a feladata, hogy megtalálja azokat a vezetőket, akik a leginkább képesek növelni a cég értékét, eredményeit.

Miért hagyta ott a H. Neumannt, amely nemcsak Magyarországon, hanem a régióban is piacvezető?

– Bécsi alapítású cég lévén, a H. Neumann az elsők között nyitotta meg irodáit a régióban, s ezt az előnyt később is jól tudta kamatoztatni. Az amerikai Korn/Ferry – más multinacionális vállalatokhoz hasonlóan – kezdetben óvatosabb volt, de ma már egyértelműen regionális piacvezetői pozícióra törekszik. A világon ez a legnagyobb vezetői tanácsadó. Miután a menedzserek országok között is mozognak, nélkülözhetetlen a keresésben és a kiválasztásban, hogy a tanácsadó “nagypályán focizzon”, és ehhez megfelelő hálózati háttere legyen. Mivel a szakmám a szenvedélyem, az is fontos szempont volt számomra, hogy itt komoly fejlődésre nyílik lehetőség. A cég például minden új belépőt tanfolyamra küld a Los Angeles-i központjába.

Mi lesz a feladata a Korn/Ferrynél?

– A szakmai cél egyértelmű: a felsővezetők keresésében a cégnek Magyarországon is piacvezetővé kell válnia. Ehhez már most is komoly alapokkal rendelkezünk.

Mekkora forgalomnövekedést várnak Öntől?

– Nem tőlem, hanem a cégtől várják a bővítést: ez nemcsak szóló-, hanem össztánc is. Évi 25-30 százalékos növekedésre biztosan képesek vagyunk.

Mennyire fontos a specializáció ebben a szakmában?

– Rendkívül fontos, mert csak így lehet minőségi szolgáltatást nyújtani. Minél jobban bedolgozza magát valaki egy szakterületbe, annál hozzáértőbb lesz a megbízója szemében. Olyan személyi kvalitásokkal is rendelkeznie kell, hogy ez a szakmai közeg partnerként elfogadja. Magyarországon azonban még nincs sok specialista, mert a vezetői tanácsadásnak nálunk csak hét-nyolc éves múltja van, és legalább ennyi idő kell ahhoz, hogy valaki elég sokféle szituációt éljen át, s tapasztalt szakemberré váljon.

Mi kell még ahhoz, hogy valaki jó tanácsadó legyen?

– Sok munka, rátermettség és intuíció. Ez utóbbi nélkül senki sem lesz művész ebben a szakmában, legfeljebb csak iparos. A tanácsadó ugyanis kevés információ alapján ítél meg szervezeti helyzeteket, alkot véleményt arról, hogy ki lesz alkalmas az adott feladatra. Szintén elengedhetetlen a jó háttér, az asszisztensek és a research-részleg munkája. Az utóbbi feladata a jelöltek azonosítása, megkeresése, s részt vesz a kapcsolatfelvételben is. Hazánkban azonban még az sem természetes, hogy egy cégnek, amely direkt keresést végez – tehát nem hirdetés útján választja ki a jelölteket – legyen research-részlege.

Kik a megbízók?

– Külföldi tulajdonú és vegyes vállalatok, mert ezek a világon mindenütt igénybe veszik ezt a szolgáltatást. A tisztán magyar tulajdonú cégek többsége még nem ismerte fel ennek jelentőségét, ám ez csak idő kérdése. Az állami szféra más dolog, ott – úgy tűnik – a vezetők kiválasztása más szempontok alapján történik.

Mennyire jók a versenyszférában dolgozó menedzserek? Lehet-e már mindenféle posztra magyar vezetőt találni?

– Előfordul, bár ritkán, hogy egy bizonyos feladatra az országon belül nincs megfelelő szakember. Sok külföldi cég azonban – különösen az első fázisban – szándékosan a saját embereit hozza ide. A trend egyértelmű: eltekintve a távol-keleti cégektől, a külföldi vezetők helyét fokozatosan magyar szakemberek veszik át.

Külföldön is beválnának a magyarok, vagy csak itthon versenyképesek, a helyismeretük miatt?

– Megfelelő képzettség, tehetség és szorgalom esetén szinte mindenütt lehet dolgozni a világon. Nyilván alapfeltétel a kifogástalan nyelvtudás, és az, hogy a jelölt gyorsan be tudjon illeszkedni egy másik kultúrába. A helyismeret mindenütt előny. Attól azonban nem lehet eltekinteni, hogy a regionális elmaradottság a munkaerőpiacon is érezteti a hatását, s ennek megváltoztatásához generációk kellenek. Nem szeretném azonban misztifikálni a dolgot. Ha valaki megkapja az esélyt, akkor rajta múlik, hogy mi lesz belőle. Persze egy kis szerencse sosem árt.

Szabó Vilmos 1954-ben született Perbálon. 1981-ben szerzett diplomát az ELTE jogi karán, majd szociológia szakon tanult, de ott csak az abszolutóriumig jutott el. Mégsem jogászként kereste a kenyerét, hanem különböző szociológiai kutatásokban vett részt. 1986-ban egy kis magyar tanácsadó cégnél, az Ernst & Young Rt. elődjénél helyezkedett el. Ezt hagyta ott 1990 októberében a H. Neumann International kedvéért, ahol végigment a tanácsadói ranglétrán, majd managing partner, azaz tulajdonosi részesedéssel is bíró ügyvezető igazgató lett. A H. Neumann mellett az annak tulajdonában lévő, hirdetéses keresésre szakosodott Take it tanácsadó cég egyik ügyvezetői posztját is betöltötte. Idén október elsejétől a Korn/Ferry International managing partnere.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik