Ötszáztizennégy nap kormányzati siker után azok buktatták meg Romano Prodit, akik anno a hatalomhoz segítették. A Rifondasione Comunista (RC) semmiféle kompromisszumra nem volt hajlandó a szavazást megelőző költségvetési vitában. A Fausto Bertinotti vezette párt elutasított minden, a szociális juttatások megrövidítését célzó kormányzati tervet, amelyek Maastricht kritériumainak elérését szolgálták volna. A miniszterelnök a végső kenyértörés előtt már elképzelhetőnek tartotta a háromoldalú tárgyalásokat a 35 órás heti munkaidőről, az egészségügyi ellátások térítésének csökkentéséről, és azt sem zárta ki, hogy bizonyos rétegek továbbra is élhetnek a korkedvezményes nyugdíj lehetőségével. Arra is hajlott volna, hogy az IRI holdingot munkaerő-ügynökséggé alakítsák át, amely elsősorban a déli országrész munkanélküliségi helyzetének enyhítését szolgálná.
A RC meggyőzésére azonban mindez kevésnek bizonyult. A kormányfő – nem várva meg a végső szavazást – benyújtotta lemondását az államelnöknek. E lépéssel kérdésessé vált Olaszország csatlakozási esélye az euróhoz, és ez nem csak az olasz belpolitika, hanem az EMU megvalósítására törekvő országok gondjait is szaporítja.
