Eredetileg azért hozták létre a Budapesti Árutőzsde (BÁT) gabonaszekcióját, hogy a termelők és a felhasználók előre le tudják kötni termékük eladását, illetve kapacitásaikat. Az ily módon rögzített üzletekkel kiiktathatták a szabadpiacon állandóan változó árak és a korábban gyakran jelentkező nemteljesítés kockázatát: a Keler és a tőzsde garanciát nyújt az ügyletek teljesülésére.
A határidő kifutása (a lejárat előtti hónap utolsó kereskedési napja) után az eladó leszállítja az árut a vevőnek az akkori áron, méghozzá – ha más megállapodás nem születik – a csepeli szabadkikötőbe. A legjellemzőbb eljárás azonban az, hogy a nyitva maradt pozíciók tulajdonosait összepárosítják, és a felek csak közraktárjegyet cserélnek egymással (nem lenne túl célszerű például egy debreceni malom és egy szolnoki termelő esetében az árut Csepelen kicserélni, mert ez a szállítások miatt nagymértékben megdrágítaná az árut).
Az eredetileg a termelők számára létrehozott gabonapiac résztvevői között gyorsan felbukkantak a spekulánsok is, akik igen jó hatással vannak a likviditásra. A fő vonzerőt a nagy tőkeáttétel és a piac változékonysága jelenti. A tonnánként 800-1000 forintos letét sokszorosát lehet megnyerni (vagy épp elveszíteni) igen rövid idő alatt. A spekulánsok arányát nehéz pontosan meghatározni, ám az bizonyos, hogy a nyitott kötésállomány nagy részével ők rendelkeznek. Az amerikai piacon ez teljesen természetes, ott csupán a termények egy százalékát szállítják le.
A spekulánsok – éppen magas részarányuk miatt – gyakran meg is tévesztik a piacot. Például ha nem kívánják kifuttatni pozícióikat (mert nem rendelkeznek az áruval, vagy a megfelelő készpénzfedezettel), akkor inkább lezárják azokat, némi felárral is. Ha pedig előzőleg mindenki egy oldalon állt, akkor az árak – mint például tavaly a takarmánykukorica esetében – jelentősen elszakadhatnak a fizikai piacon kialakuló áraktól.
Meglepő módon a termelőknek csupán szerény hányada vesz részt a piacon. A magyarázat egyrészt méretgazdaságossági okokra vezethető vissza (bizonyos mennyiség alatt nem érdemes tőzsdére menni), másrészt sokan nem tudnák finanszírozni pozícióik esetleges veszteségeit. Bőven akadnak azonban olyanok is, akik egyszerűen nincsenek tisztában az árutőzsde előnyeivel.
A határidős árfolyamok megállapításához számos tényezővel kell tisztában lenni. Az új termés betakarításától kezdődően a következő termésig a határidős árak normál esetben egyre magasabbak: aratás után az árut el kell szállítani a tárolóhelyre, ahol a berakodás, fertőtlenítés, hitelesítés újabb kiadásokat jelent, és a tárolás sincs ingyen. Emellett figyelembe kell venni az alternatív befektetések hozamát is, ami azt jelenti, hogy ha valaki március helyett januárban adja el az áruját, akkor két hónappal hamarabb jut a pénzéhez, amit addig máshol befektethet. (Ez hozzávetőleg havi 1,2 százalékot jelent az árfolyamban.)
Ha a piac tökéletesen működne, akkor az árfolyamok ily módon alakulnának; ám ez a legritkább esetben van így. Ügyes befektetők ezt könnyen kihasználhatják az úgynevezett spread ügylet segítségével, amikor is egy adott termény egyik határidejére eladási, egy másikra pedig vételi pozíciót nyitnak. A fenti tényezők tükrében kell eldönti, hogy melyik határidő alul-, illetve túlértékelt, azaz mikor milyen pozíciót kell nyitni. Spreadet lehet kötni két különböző termény között is, ha ezek kiegészítőnek számítanak; ha ezek ára indokolatlanul eltér egymástól, akkor az ebből fakadó nyereséget is ki lehet aknázni. (Erre példa 1997 nyara, amikor a termés rossz minősége hallatán a takarmánybúza és az étkezési búza közti spread az addigi 1,5-2 ezer forintról 10 ezer forint fölé nőtt.)
A piac fejlődését a forgalom növekedésén túl az is jól példázza, hogy idén nyáron új instrumentum jelent meg a piacon: az eurobúza. Bár likviditása még hagy némi kívánnivalót maga után, szükségességéhez aligha fér kétség. (Ez rögvest az idei nyár elején is bebizonyosodott. Mivel a magyar étkezésibúza-szabványok túl szigorúak, 29 százalékos sikértartalmat írnak elő, előfordulhatott az az abszurd helyzet, hogy az európai szabvány szerint még étkezésinek minősülő búzát csak jóval olcsóbban lehetett értékesíteni, takarmánybúzaként.) Az eurobúza érdekessége, hogy a terméket a többi instrumentumtól eltérően nem csupán 17 hónapra előre lehet lekötni, hanem sokkal távolabbi időpontra is.
A termények kereskedelme immár minden hétköznapon, délelőttönként folyik a BÁT-on (másfél évvel ezelőtt még csak kedden, szerdán, és csütörtökön lehetett ügyletelni). Az árak felszabadítására akkor kerül sor, ha azok három egymást követő napon limittel – azaz tonnánként 400 forinttal – azonos irányba mozdulnak el. Az ezt követő napon már nincsen megszabva az egynapi maximális árelmozdulás. Ilyenkor általában rengeteg ajánlat hangzik el egy időben. (Mivel a kereskedés nyílt kikiáltással folyik, néha nehézségekbe ütközik annak eldöntése, hogy ki és milyen áron tette az első ajánlatot. Amíg a vitát a hangszalagok visszahallgatásával eldöntik, addig felfüggesztik a kereskedést.)
A kereskedés a gabonaszekcióban is egy szabad és egy záró szakaszból áll. Előbbi periódusban egyidejűleg bármely határidőre tehető ajánlat, s ez elveszíti kötelező jellegét, ha valaki jobb árat kínál. A záró szakaszban minden ajánlat kötelező érvényű és visszavonhatatlan, s a brókerek egy termék egy határidejére adhatják be ajánlataikat, határidőnként egy percig. A zárószakaszban létrejött üzletek súlyozott átlaga alakítja ki az elszámolóárat, illetve – s ez a gyakoribb – ha üzlet nem jött létre, akkor a legjobb vételi vagy el-adási ajánlat adja ezt, feltéve, hogy jobb az előző napi elszámolóárnál.
Napirenden van a piac fejlesztése is. A szabványosított opciók bevezetését például már régóta fontolgatják. Más területet érintő elgondolás, hogy a BÁT megyénként építsen egy közraktárat, segítendő a magyar közraktározási gondok megoldását, és egyszerűsítve a fizikai szállítás esetén fellépő problémákat.
A piaci szereplőket mindig lázban tartja valamilyen aktuális hír – sokan épp ezt szeretik ebben a szekcióban. Hol az időjárási viszontagságok, hol a szűkös exportlehetőségek, hol pedig a chicagói árak. A legfrissebb izgalomra okot adó ügy egy cikksorozat a búza rejtélyes minőségromlásáról. Az aratás után betárolt búzák minősége ugyanis egy eddig megmagyarázhatatlan ok miatt romlani kezdett (ez valószínűleg egy biológiai folyamatra vezethető vissza; külső károkozók behatolása kizárható, ugyanis a magvakat a tárolókban hermetikusan lezárják). Mindez a közraktározás problémáját is felveti. Magyarországon igen kevés közraktár található; így amikor búzából és kukoricából is rekordtermés “fenyeget”, akkor – megfelelő tárolókapacitás híján – sokan kénytelenek idő előtt piacra dobni készleteiket. Már most is dömpingáron értékesítik például a takarmánybúzát és a kukoricát, s a tárolók megtelésével a helyzet csak romolhat. Súlyosbító körülmény, hogy idén a környező országokban is rekordterméseket mértek, így a magyar gabonák jó része a régióban nem versenyképes. (Néhány nagyobb exportőr véleménye szerint a magyar gabonának a Földközi-tenger medencéjében keresendő leginkább piac.) Az állam is teljesen tehetetlen. A kukorica tonnánként 15 ezer forintos garantált felvásárlási ára már csak vágy-álomnak tűnik a termelők szemében. (A takarmánybúza esetében pedig még garantált ár sem létezik.) A kivitel ugyan zöld lámpát kapott (már nincs szükség exportengedélyekre), az exportletéti rendszer azonban (melynek lényege, hogy az exportőr az árualap egy részét fedezetként elhelyezi készpénzben, majd a kivitel teljesítése után azt visszakapja) számos exportőrnek gondot okoz.
Az utóbbi időben egyébként megtörni látszik az a trend, mely szerint a budapesti jegyzések mindenkor a chicagói árakhoz igazodnak: a betakarítás időszakában a brókereket sokkal inkább a hazai terméskilátások foglalkoztatták, s a kinti kukoricaárak jelentősen veszítettek értékükből a közép- és kelet-európai rekordtermés hírére is.
