Egyetlen érvényes ajánlat érkezett az alternatív távközlési szolgáltatás megvalósítására alakult MKM-Tel pályázati felhívásra. Ezt az Antenna Hungária és a hollandiai székhelyű Unisource által létrehozott konzorciuma adta be – a határidő előtti órákban, hétfőn hajnalban született megállapodás alapján. A 75 százalékban MÁV, 21,5 százalékban KFKI Számítástechnika, és 3,5 százalékban Mol alkotta MKM-Tel azért jött létre a nyáron, hogy az üzleti kommunikációban elindulva az ezredforduló után a Matáv versenytársává válhasson. E cél megvalósítása azonban nem magának az MKM-Telnek a feladata. Ehhez tőkeerős szakmai partner(ek)re van szüksége. Ilyen lehet a műsorszóró és a páneurópai távközlési társaság együttese, amely minden pályázati előírásnak meg tud felelni. A majdani alternatív távközlési társaságban 50 százalék plusz egy szavazatnyi részvénycsomag mindenképpen az MKM-Telé lesz. Lapunk információja szerint 40 százalék a Unisource, 9 százalék pedig az Antenna Hungária kezébe kerül. Az MKM-Telen belül annyi változás várható, hogy a KFKI Számítástechnika csupán 8-10 százalékos részesedésre tart igényt.
- 21:56 Egy sérüléssel még nagyobb esélyt kaphat az olimpián a magyar műkorcsolyapáros
- 21:39 Eutanázia előtt eladományozta az arcát, szokatlan műtét Barcelonában
- 21:28 „Ne keverjenek bele minket a politikába” – nem csupán az Eb-bronz miatt volt forró a hangulat a horvát kézilabdázóknál
- 21:20 Trump: Én soha nem jártam az Epstein-szigeten, de a korrupt demokraták igen
- 21:16 A legfontosabb hírei - 2026. 02. 02.
- 21:10 „A fideszes frakcióvezető nyilvánvalóan hazudott nekem” – botrányosan indult az év a győri közgyűlésben
- 21:00 Bochkor Gábor Fenyő Miklósról: Meg voltam róla győződve, hogy ki fog jönni és ez egy párhetes történet lesz csupán
- 20:38 A brazil influenszer nagy támogatója volt Trump bevándorlás-ellenes ügynökségének, az ICE őt is letartóztatta
- 20:28 Pokoli fájdalmai vannak Pásztor Erzsinek: az előadásait is le kellett mondani
- 20:00 Trump állítja, megbeszélte az indiai miniszterelnökkel, hogy leállnak az orosz olajimporttal
- 19:59 RTL: Úgy megverhette a fóti gyermekotthon igazgatója az egyik neveltet, hogy az kórházba került
- 19:30 10 református püspök, élükön Balog Zoltán, úgy érzi, gúnyt űzött a magyarokból a világszervezet
- 19:24 Zelenszkij: Kész a megállapodás a biztonsági garanciákról
- 19:00 Négy férfitől kilenc gyereke van a 27 éves nőnek, és nem tervez megállni
- 19:00 Egy kolbászreklámtól Shakespeare-ig: Paul Mescal megérkezett, és marad is
- 15:19 Epstein-akták: megszólalt a Király utcai lakás tulajdonosa, aki állítja, fenyegette őt az egykori szexuális ragadozó
- 17:06 Majdnem egy teljes órát körözött a WizzAir egyik utasszállító gépe a Velencei-tó fölött
- 10:30 Szakadnak a tőzsdék, zuhan az arany és az ezüst ára Trump bejelentése után
- 11:00 Gyulay Zsolt: A sportban dolgozókat nagy meglepetés érné, ha itt kormányváltás lenne
- 11:05 Hallotta a csattanást, kiszállt a járműből, mégsem vette észre az árokba repülő, halálra gázolt biciklist az albertirsai cserbenhagyó
- 19:59 RTL: Úgy megverhette a fóti gyermekotthon igazgatója az egyik neveltet, hogy az kórházba került
- 16:14 Tüntetést rendeznének a Kossuth téren a választás másnapján, „megelőző jelleggel”
- 19:30 10 református püspök, élükön Balog Zoltán, úgy érzi, gúnyt űzött a magyarokból a világszervezet
- 15:06 Elgázolt egy embert a vonat Budapesten
- 10:45 Kormányzati különadókra hivatkozva zár be az oroszlányi SPAR, a fideszes országgyűlési képviselő mostantól nem jár a multihoz vásárolni
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
