Az Ipari Parkok Egyesületének elvárásainál kevesebb, de nem jelentéktelen összeget szánnak a szakminisztériumok az ipari parkok fejlesztésére. Az idei 800 millió forintos keretből – amelyből 500 milliót az ipari, 300-at pedig a területfejlesztési tárca áll – 512 milliót már odaítéltek 10 pályázatra (ebből 144 millióhoz csak jövőre jutnak hozzá a jogosultak). A fennmaradó összegre azok számíthatnak, akik a keddi határidőig benyújtották pályázatukat. Az elképzelések alapján a területfejlesztési minisztérium jövőre is ugyanannyit ad, mint az idén. Az ipari tárca ugyanakkor – Hegyháti József helyettes államtitkár szerint – hajlandó lenne akár az 1996-os támogatás megkétszerezésére is. A minisztérium ugyanis e parkok kiépítésének támogatását a leghatékonyabb, egyben legsemlegesebb eszköznek tartja a központi és a regionális gazdaságpolitika összehangolásában, a válságkezelés és az innováció stratégiai elemeinek integrálásában.
- 14:45 Férfimagazinba illő képek készültek Sydney Sweeney-ről
- 14:44 Fenyő-gyilkosság: Elutasította a Kúria Gyárfás Tamás felülvizsgálati kérelmét
- 14:38 Összeolvadt a SpaceX és az xAI, Elon Musk űrbéli adatközpontokat építene
- 14:37 „Úgy látszik, mindenkit hülyének néz Fekete Dávid és a Győr-Szol”
- 14:22 Meghalt Borsik János, a rendszerváltás egyik „ikonikus” szakszervezeti vezetője
- 14:20 NAV: nem volt razzia, a normál ügymenet részeként ellenőriztek a revizorok országszerte 18 vállalkozást
- 14:18 A Nagy Ő: mindenki ledöbbent, hogy a semmiből új nő érkezett meghódítani Stohl Andrást
- 14:05 Gálvölgyi János: Nem vagyok nagypapatípus, nincs nagyon szoros kapcsolatom az unokáimmal
- 14:03 Lettországból hozhattak kiskorúakat Epsteinnek
- 13:43 Életveszélyesek lehetnek az ilyen autókilincsek
- 13:41 A Hogyan tudnék élni nélküled? hamarosan streamingen is nézhető lesz
- 13:32 Káosz az utakon: több baleset, lezárás és kilométeres torlódás bénítja a forgalmat országszerte
- 13:28 „Hamis vádakkal szemben itt az igazság” – reagált a megvádolt cég Pintér Bence videójára
- 13:24 „Vannak hibáink, de ezek kezelhetőek” – él a kéziszövetség bizalma Chema Rodríguez felé
- 13:23 Spanyolország megtiltaná a 16 éven aluliak közösségimédia-hozzáférését
- 05:45 Nem minden édesszájú tudja hibátlanul kitölteni ezt a csokikvízt, neked sikerül?
- 06:40 Röviddel Jákli Mónika halála után Boráros Gábor új barátnője is közlekedési balesetet szenvedett
- 07:00 21 Kutatóközpont: a Fidesz hátránya még mindig jelentős
- 10:04 Eltörte a felesége csontját a gyermeke előtt, majd feltakaríttatta vele a vért, és elvitte őket sétálni az erdőbe
- 03:33 Bondár Annával csak akkor fog kezet ellenfele, ha bocsánatot kér az ukrán néptől
- 07:47 Kiara Lord közellenséggé vált A Nagy Ő-ben, miután elhappolta a randilehetőséget Böbétől
- 12:52 Szakértő: Dermesztő és törvénysértő, hogy a Fidesz kampánycélra használja a gyöngyösi roma tüntetők állítólagos bűnlajstromát
- 06:00 Hogy lehet, hogy a teljes globális elit a folyamatosan globalistázó miniszterelnök mögött áll?
- 09:52 Ónos eső miatt adtak ki figyelmeztetést több déli megyére
- 10:33 Változás jön a kávéknál a magyar boltokban, szigorít a minisztérium
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
