A belga Kredietbank és az ír Irish Life alkotta konzorcium az elmúlt héten átutalta a Kereskedelmi és Hitelbank (K&H) megvásárolt tízszázalékos részvénypakettjének ellenértékét. A bank hétfői rendkívüli közgyűlése áldását adta arra, hogy az új tulajdonosok november végéig 60 millió dollárral (11,2 milliárd forinttal) felemeljék a bank jelenlegi, 10,4 milliárd forintos alaptőkéjét. Egy korábbi döntés következményeként az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank szintén még az idén részvénnyé alakítja át 30 millió dolláros alárendelt kölcsöntőke kötvényét. Mindezek nyomán a K&H alaptőkéje megközelíti a 27 milliárd forintot, míg saját tőkéje 33 milliárd forint fölé kerül. A még az állam és a tb-önkormányzatok birtokában maradt banki részvények tőzsdei bevezetését az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő (ÁPV) Rt. legkorábban október végére kívánja időzíteni. A privatizációs előkészületeket szolgálta a névre szóló részvények névértékének átalakítása, a 200 ezer forintosról a „kezelhetőbb” 2 ezer forintosra. A megújított, kilenc tagú igazgatóságba – amelynek elnöke az Irish Life képviseletében Patrick McEvoy lett – három ír és két belga mellett Erős János vezérigazgató és Németh Gábor, az ÁPV Rt. ügyvezető igazgatója is bejutott. A felügyelőbizottság élére Kupa Mihály került.
- 14:47 Bérmegállapodás és extra pénzeső a kecskeméti Mercedesnél
- 14:46 Sophie Turner új szintre emelte a pucérruha fogalmát
- 14:34 Nagy újítás jelent meg a Facebookon: mutatjuk, mire jó
- 14:30 Két éve nem látott szinteket ütött meg a forint szerdán
- 14:03 Orbán Viktor elbukta 15 éve meghirdetett harcát
- 14:00 Furcsa dolog történt az iPhone-okkal Trump évértékelője alatt
- 13:50 Az orosz védelmi tárca szerint orosz hadifogságba esett egy magyar-ukrán kettős állampolgárságú férfi
- 13:41 Lenyelhető robotorvost készített egy kutató
- 13:36 Virológus: Nem terjed a chikungunya-vírus Magyarországon
- 13:35 Ilyen lesz a Büszkeség és balítélet Netflix-módra
- 13:34 Csak rájuk akart ijeszteni – így magyarázta a tettét a férfi, akit azért ítéltek el, mert kalapáccsal támadt a Tisza Párt önkénteseire
- 13:30 A Nézőpontnál továbbra is egyértelműen a Fidesz vezet
- 13:29 A híres villantás is sokat segített, euróezrekért kelhet el Jutta Leerdam ruhája
- 13:17 Sztárvendégek véleményezik a fogásokat a Séfek Séfe szerdai részében
- 12:47 Orbán Viktor is reagált a Medián-felmérésre
- 10:52 Epstein-botrány: Bill Gates felelősséget vállalt, és elismerte, két orosz nővel volt viszonya
- 10:01 A Monty Python színésze újra beszólt Orbán Viktornak, aki válaszolt is neki
- 12:10 Ajánlásgyűjtés: Katasztrofálisan állnak a kis pártok az NVI adatai szerint
- 10:45 Fővárosi Közgyűlés: ballagási tarisznyát kapott a parlamentbe tartó Szentkirályi Alexandra, Vitézy szerint el lett kúrva a HÉV-fejlesztés
- 13:29 A híres villantás is sokat segített, euróezrekért kelhet el Jutta Leerdam ruhája
- 11:24 Orbán Viktor felesége is kampányol Magyar Péter körzetében
- 07:19 Választás 2026: Áradó Tiszát mért a Medián
- 08:32 Meghalt Martin Short 42 éves lánya
- 11:40 Magyar Péter párja pert nyert a kormánypárti bulvárlap ellen
- 10:24 A talajvízfigyeléssel megbízott cég szerint „haváriaszerű” esemény történhetett a sóskúti Dongwhánál
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
