A nyugdíjalapok esetében két fő típust – a szolgáltatással meghatározottat (defined benefit), illetve a befizetéssel meghatározottat (defined contribution) – szokás megkülönböztetni. Előbbi ígéretet tesz adott mértékű nyugdíj folyósítására – a nyugdíjbamenetelig fizetendő díj ellenében. Működtetésében kiemelten fontos szerepe van az alap biztosításmatematikusának, akinek a kötelezettségvállalás pillanatában a tag haláláig – akár fél évszázadra előre – számolnia kell a befektetéssel elérhető hozamokkal, illetve a halandósággal. E konstrukció nagyon könnyen borul. Egyrészt: a befektetésekkel nem sikerül elérni az elvárt hozamot, s a halandóság sem a “terveknek” megfelelően alakul (ez az elmúlt évtizedekben az élettartam meghosszabbodását jelentette). Másrészt: tartós betegség vagy a munkahely elvesztése miatt a tag nem tud fizetni. Mindez a konstrukció folyamatos átdolgozását teszi szükségessé. E nyugdíjalapnál tehát joggal beszélhetünk hiányról: a kifizetendő nyugdíjak fedezeténél – szinte biztosan – kevesebb tőkét halmoznak fel, vagyis az alap alultőkésített lesz. E típus esetén a biztosításmatematikus feladata, hogy a folytonosan változó feltételeknek megfelelően vizsgálja a tőkésítettséget – hiány van-e az alapban, avagy sem.
A befizetéssel meghatározott nyugdíjalapnál nem hangzik el semmiféle ígéret. A tag annyit fizet, amennyit tud vagy éppen akar, úgyis csak egy a fontos: nyugdíjbamenetelkor mekkora megtakarítással rendelkezik. Ezt váltják át életjáradékra (vagy ennek fejében vásárolhat életbiztosítást). Ezt a járadékot sem szerződéses ígéretként kapja azonban ügyfél: az összeget – az adott járadékos közösség halandósági viszonyainak és a fedezet befektetési hozamainak alakulását figyelembe véve – évről évre módosítják, ami nem okvetlenül igényel biztosításmatematikust.
A szolgáltatással meghatározott nyugdíjalapok genezise a száz év előtti múltba nyúlik vissza. A nagymunkáltatók akkoriban kezdtek fontosabb alkalmazottaknak nyugalomba vonulásuk utánra élethosszig jövedelmet, nyugdíjat ígérni – ezzel is erősítve a céghez való ragaszkodást, illetve a lehetőségekhez képest akadályozva az elvándorlást. Ezen ígérvények idővel elérték azt a tömeget, hogy nem lehetett e nyugdíjak kifizetését a cég jövőbeli pénzügyi helyzetére bízni, hanem erre tartalékot kellett képezni. E tartalékolásból nőttek ki a szolgáltatással meghatározott nyugdíjalapok. Az efféle alapot a nagymunkáltató megbízásából kezelik, aki nehézségei esetén egyrészt egyenetlenül fizet be az alapba (ha éppen van készpénze), másrészt annak kezelőit magasabb hozam elérésére sarkallhatja (csökkentendő saját befizetési kötelezettségeit). Mindezek nyomán itt reális a veszély, hogy a nagymunkáltató pressziója a magasabb hozamot ígérő, de nagyon kockázatos ügyletekre késztetheti az alapkezelőket.
Bár itt a nyugdíj mértéke előre látható (ami igen fontos körülmény), e típus több okból is visszaszorulóban van. Sajátos történeti örökségként, a vállalat és a nyugdíjalap elkülönítése ugyanis ez esetben nem teljes (az alap például a cég könyveiben szerepel), s emiatt néhány vállalat csődje elsodorta a céghez tartozó nyugdíjalapot is. Ugyancsak e modell ellen dolgoznak a foglalkoztatási trendek. Az alkalmazotti létszám dekoncentrálódik, a gazdaság pedig rugalmasabb munkakínálatot kíván. A munkáltatóknak így egyre kevésbé törekszenek magukhoz kötni alkalmazottakat, s egyre kevésbé kívánnak saját nyugdíjalapot fenntartani, különösen nem e nagyon bonyolult típust. S végül: az önfoglalkoztatók, illetve a kis- és közepes munkáltatók által alkalmazottak igényének – és egyenletesebb jövedelmeinek – e típus kevésbé felel meg.
Mindez a jóval egyszerűbb és átláthatóbb konstrukciójú, befizetéssel meghatározott nyugdíjalapok térnyerését eredményezte. Tudnunk kell azonban, hogy amit mi a messzi távolból nyugdíjalapnak tartunk, az igen gyakran valójában befektetési alap. Például a legnagyobb amerikai alap, a Magellan Fund portfoliójának 70 százaléka, az aktuális befizetéseknek pedig 90 százaléka nyugdíjcélú megtakarítás.
Tekinthető-e önálló intézménytípusnak a nyugdíjalap, és jogos-e nyugdíjalap-típusokról beszélni? A válasz mindkét kérdésre nemleges. A szolgáltatással meghatározott nyugdíjalap a biztosítóval mutat rokonságot, annak speciális formája, míg a befizetéssel meghatározott egészen egyszerűen befektetési alap, amely esetlegesen speciális technikai – a biztosítási szakma egyes elemeit felhasználó, de semmiképpen sem biztosítási – tevékenységet is folytat akkor, amikor életjáradékot folyósít.
