Az Apeh munkatársai augusztus végéig 174 ezer vizsgálatot fejeztek be, ebből 48 ezer volt az adóellenőrzés. A működő vállalkozásoknál folytatott átfogó és utólagos revíziók 70 százalékánál derült fény valamilyen problémára. Az adózók terhére 33,2 milliárd, míg javukra 3,9 milliárd forint adókülönbözetet tártak fel. A szabálytalanságok miatt kirótt büntetések összege 18 milliárd forintra rúgott. Mint évek óta, idén is a jogi személyiségű gazdálkodóknál végzett vizsgálatok voltak a leghatékonyabbak: ellenőrzésenként átlagosan 3,5 millió forintos adóhiányt sikerült megállapítani. Így – érthető módon – az ellenőrzöttségi szint is e körnél a legmagasabb: az év első nyolc hónapjában ezen gazdálkodók közül 10,5 ezret vizsgáltak meg, ami időarányosan 18,6 százalékos szintnek felel meg. A jogi személyiség nélküli gazdálkodóknak eddig csupán 4,1 százalékát (alig több mint 3 ezret) ellenőrizték. Ugyanez a mérték éves szinten az egyéni vállalkozóknál mindössze 2,1 százalékosra, a költségvetési szerveknél pedig 1,5 százalékosra tehető. A legkevésbé a magánszemélyeknek kell félniük a revizoroktól: ennek a körnek alig 0,6 százalékát veszik az idén górcső alá (lásd a grafikont a 27. oldalon). Valamennyi adóalanyt tekintve egyébként az ellenőrzöttségi szint az elmúlt három évben harmadára csökkent. Az átfogó költségvetési kapcsolatok és az önálló adónemek revízióját, valamint a kiutalás előtti helyszíni, illetve az egyszerűsített ellenőrzéseket magukban foglaló vizsgálatok 1994-ben még az adóalanyok 3,5 százalékát érintették. Egy évvel később ez az arány már csak 1,9 százalékos volt, tavaly pedig 1,1 százalékra csökkent. Idén várhatóan a szint újból emelkedik, előreláthatólag 1,7 százalékra.
- 13:30 Zárul az olló a régiós fővárosok lakásárai között
- 13:19 Kovács Márta, a 24.hu újságírója is bekerült a WAN-IFRA NextGen AI Leaders programjába
- 13:09 Ennél izgalmasabb választási verseny nincs Budapesten
- 13:06 Közelebb kerültünk egy űrbéli rejtély megfejtéséhez
- 13:03 Demokrácia Központot állít fel a Fidesz, a „tiszás választási csalásokat” figyelik majd
- 12:47 Gálvölgyi János is nyíltan támogatja a Tisza jelöltjét, videóban buzdít a rendszerváltásra
- 12:41 Geszti Péter: Csókolom a kezét annak, aki gyerekrajzokkal ragasztotta le az abuzív választási plakátot a Bartók Béla úton
- 12:35 A Győr focistája a bajnoki hajráról: Annak örülnénk, ha kupagyőztesek és bajnokok lennénk, de ott van a Ferencváros
- 12:12 Vitézy Dávid: Két nappal a választás előtt a kormány 3000 lakást engedélyezett a Népszigetre
- 12:11 Üzent a választóknak Sulyok Tamás köztársasági elnök
- 12:04 Májusban pénzügyi bombát élesít az EU Magyarországgal szemben – bárki kerül is kormányra
- 11:59 „Tizenöt évre tiltottak el, lassan gyilkosságért nem kapnak annyit” – megszólalt a bírót fejbe rúgó megyei focista
- 11:47 Péterfy Bori videóban állt ki a Tisza egyik jelöltje mellett
- 11:41 Legfőbb ügyész: Nincs olyan adat, amely szerint Juhász Péter Pál és Soltész Miklós kapcsolatban álltak volna
- 11:35 Az MTVA a Trollfoci szerkesztőjét igazolta le online igazgatónak
- 11:24 Magyar Péter üzenete: Arra kérjük a búcsúzó miniszterelnököt, hogy kellő higgadtsággal és méltósággal fogadja el majd a magyar nép ítéletét
- 07:16 „Azért ez döbbenetes” – Molnár Áron összehasonlította, hány állomásos volt Magyar Péter, illetve Orbán Viktor országjárása
- 07:44 Baj van az Artemis–2 hőpajzsával
- 05:45 Mennyire vagy képben az elemekkel? – kvíz az iskolai kémiaórák tananyagából
- 09:20 Házkutatást tartottak a milliárdokat elnyelő Szabolcsi Alma Centrumban
- 08:43 Donald Trump: Nem ebben állapodtunk meg
- 06:05 Állati kvíz: te tudod, milyen gyorsan képes futni egy tehén?
- 05:15 „Az emberek csak akkor hinnék el, hogy igazi merénylet történt, ha valaki tényleg meg is halna” – kétharmadlázban égő tömeg fogadta Magyar Pétert Győrben
- 11:00 Ördög Nóráékat kidobták az Ázsia Expressz egyik forgatási helyszínéről
- 12:11 Üzent a választóknak Sulyok Tamás köztársasági elnök
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
