Gazdaság

MOBILGYÁRTÓK VERSENYE – Piactéri vetélkedő

Úgy tűnik, a GSM mobiltelefonokat gyártó világcégek csupán értékesítési piacnak tekintik Magyarországot - más jellegű befektetéseket ugyanis egyik társaság sem tervez a közeljövőben hazánkban.

Mire térségünkben megjelentek az első GSM-telefonok, a távközlési eszközöket gyártó multik már megalapították gyáraikat Nyugat-Európában – ez lehet az egyik magyarázata annak, hogy e cégek csupán termékeik értékesítésére koncentrálnak errefelé. Egy másik okként említhető, hogy e gyártók a keleti régióban nem számíthatnak olyan méretű felhasználói körre, mint amilyen például Magyarországon mára kialakult (több mint 600 ezer GSM-készülék van immár forgalomban), s így nem találják indokoltnak az itteni gyártást. A Motorola hosszú távú tervében ugyan megjelenik egy újabb európai gyár építésének lehetősége, de ezzel kapcsolatban konkrétumokat még nem hajlandók elárulni a cég illetékesei. A magyar szellemi tőke szerepe eleve szerény a multik életében, s a jövőben sem tervezik, hogy komolyan bevonják a helyieket a műszaki fejlesztésébe vagy a gyártásba.

Marad tehát a piactér-szerep. Jelenleg három meghatározó szereplője van ennek a piacnak: az Ericsson, a Nokia és a Motorola versengnek egymással a minél nagyobb részesedés megszerzéséért. A verseny kétirányú; részben a termékskála bővítésével, másrészt az árak csökkentésével akarják meghódítani a magyar felhasználókat. Ez utóbbit jól jelzik a Motorola adatai: a cégnek tavaly körülbelül egymilliárd forintért sikerült GSM-telefont eladnia; az idén szeptemberig már az 1996-os mennyiség háromszorosát értékesítette, miközben bevételei csupán megduplázódtak. A telefonkészülékek ára egyébként világviszonylatban zuhan: míg 1992-ben átlagosan 2500 márkát is elkértek egy készülékért, addig ma már 500 márkáért is megvehető egy-egy telefon.

A verseny a választék terén minden piaci szegmensen megfigyelhető. A gyártók nemcsak arra törekednek, hogy a készülékek egyre könnyebbek legyenek, de egyúttal a legkifinomultabb felhasználói igényeket is ki akarják elégíteni. A jövő év elejétől például már kapható lesz a Motorola hangparanccsal vezérelt, illetve nyomásérzékeny képernyővel ellátott modellje. A cég mérnökei kifejlesztették a 900-1800 megahertzen egyaránt működő, automatikusan frekvenciát váltó készüléket is: ennek felhasználása hazánkban az új mobilszolgáltatók 1998-99-es megjelenésével válhat tömegméretűvé. (Kérdés azonban, hogy a német gyakorlathoz hasonlóan – az utóbbi rendszer teljes kiépüléséig – itt is korlátozzák-e majd az átjárhatóságot a két GSM-rendszer között.)

Ugyancsak jogos felhasználói igényt elégít ki az irídium telefonrendszer megjelenése, amelynek világpremierje jövő őszre várható. Ez a szisztéma műholdas összeköttetéssel dolgozik; így a készülékeknek azokon a helyeken is használhatóak lesznek, ahol a GSM-rendszer már nem vehető igénybe.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik