Exportfinanszírozási csomagot dolgozott ki a Magyar Export Import Bank Rt. (Eximbank) és a Magyar Exporthitel Biztosító Rt. (Mehib) annak érdekében, hogy a tavalyi óborkészleteket értékesíteni tudják a kis- és közepes vállalkozások. A program része az is, hogy a bőségesnek ígérkező idei szőlőtermést fel tudják vásárolni a feldolgozók. A belpiacot becslések szerint egymillió hektoliternyi eladatlan fehérborkészlet nyomasztja. Ebből mintegy 200-220 ezer hektoliter a szokásos átmenő készlet, ám a többire új vevőket kell találni. A Mehib és az Eximbank ezt igyekszik díj-, illetve kamatkedvezménnyel megkönnyíteni. A hitelezéssel és biztosítással a borexportőrök a szokásosnál hosszabb, akár 180 napos fizetési határidőben is meg tudnak majd állapodni. A Mehib a vevő fizetésképtelensége és nemfizetése esetére a borexportőrnek – októbertől az év végéig – 50 százalékos díjengedménnyel, gyorsított ügyintézéssel kínálja a kedvezményes biztosítási konstrukcióját. Az Eximbank december 24-ig ad kamatkedvezményt a borexportőröknek. Az itthon bejegyzett – 2,5 milliárd forintnál kisebb éves árbevételű – cégek maximum 200 millió forintnak megfelelő értékű, féléves futamidejű hitelükre 50 százalékos kamatkedvezményt kaphatnak akkor, ha a borászok, illetve a kereskedők által eredetileg felvett hitel kamata nem nagyobb Libor plusz 2 százaléknál. Ez jelenleg mintegy 5 százalékos dollárkamatnak felel meg. Megfelelő biztosítékok esetén a hitelről 15 napon belül dönt a bank.
- 21:49 Oláh Ibolya: Üzenem a Lázár úrnak, hogy veszek neki egy vécékefét, odaadom neki személyesen
- 21:33 Kovács Gergely: 120 ezer forintért bérlik az Erzsébet Kilátó Kávézót és annak teraszát
- 20:56 „Ha nem ülünk ott az asztalnál, akkor a menün fogunk szerepelni” – Gyarmati István a történelmi jelentőségű Carney-beszédről
- 20:47 Szőlő utca: újabb két személyt gyanúsítottak meg
- 20:22 A nap legfontosabb hírei – 2026. január 29.
- 20:10 Balatoni lövöldözés: akciófilmbe illően kaptak el egy férfit
- 20:08 Schóbert Norbi a gyerekei tévés szerepléseiről: Semmi közünk hozzá, hogy őket hova hívják
- 20:03 Videón, ahogy puskával lövöldözött, majd autóval menekült a TEK elől egy férfi Balatonszepezden
- 19:43 24 gólos, kiütés győzelem után is talált hibákat a magyar pólókapitány
- 19:30 Nagy Márton: Inkasszót nyújtott be a főváros ellen a Magyar Államkincstár
- 19:19 Takács Csipi Krisztián: Nem megdögölni mentem a Balaton jegére, szeretek élni
- 19:10 Ez az átigazolás nagy durranás lenne a hazai kézilabdában
- 19:00 12 millió forintnyi összeget lopott el demens anyjától a LEGO-függő 55 éves férfi
- 18:55 Széchy Tamás-ügy: a felelősség halál utáni megállapítása kegyeleti jogot sértene
- 18:47 Magyar Péter: „A cigányok magyarok ellen uszításáról, káoszról és a faji kártya kijátszásáról ordibált a batidai tolvaj”
- 16:08 Hétszer szúrták szíven és gyomron a Pacsán meggyilkolt német férfit, az áldozat felesége lélegeztetőgépen van
- 17:05 Ők azok, akik egyben kaphatják meg a 13. és 14. havi nyugdíjat, a februári ellátásukkal együtt
- 10:58 Kutyaszart hagytak a Németh Balázs által kirakott postaládában
- 14:05 500 ezerről 5 millióra emelte volna a kenőpénzt – vesztegetéssel gyanúsítják Mezei Zsoltot, Dunaújváros DK-s alpolgármesterét
- 09:17 Felmérés: kit akarnának kormányfőnek a fideszesek, ha Orbán visszalépne?
- 16:49 Mindennek van határa – ezért lépett ki a DK-ból a párt egyik prominens politikusa
- 13:58 Érkeznek az ország legjobb gimnáziumainak írásbeli felvételi eredményei
- 14:21 Ha nem ilyen almát vesz, jobban jár, ha csak megpucolva fogyasztja
- 15:50 Huszonéves díjlovas vásárolja meg az egykori Ganz Hajógyár területét
- 15:02 Pécsi Ármin: Kiütöttük az Arsenalt, de Liverpoolban én még nyugodtan tudok sétálni
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
