Szeptember elsejétől a Magyar Hitel Bank (MHB) neve ABN Amro (Magyar) Bankra változott. Ezt követően az elmúlt heti rendkívüli közgyűlés – 1998. január elsejei hatállyal – áldását adta a hitelintézet és az ABN Amro Bank (Magyarország) összeolvadására. A holland ABN Amro 1996 végén vásárolta meg az MHB 89 százalékos állami csomagját, majd további részvényvásárlások nyomán ma már 99,73 százalékban részesedik az alaptőkéből (az MHB-örökségről elemzésünket lásd az 59. oldalon). A két bank összevont vagyonmérleg-tervezete szerint június harmincadikán az alaptőke még 30,9 milliárd forintot tett ki. Ez az összeg azonban a jövő év elejéig valamivel több mint 33 milliárd forintra növekszik – köszönhetően az anyabank alaptőke-emelésének. (Ha más bankoknál nem következik be jelentősebb tőkeemelés, akkor e bank jegyzett tőkéje lesz a legmagasabb a hitelintézeti szektorban.) A privatizációs szerződésben a vevő egy éven belül végrehajtandó, 100 millió dolláros alaptőke-emelést vállalt. Nem számoltak azonban a felek az ezen időszak alatt bekövetkező árfolyamveszteséggel. Ez teszi szükségessé, hogy a hollandok újabb 2,1 milliárd forintot fektessenek eme érdekeltségükbe. Az összevont bank mérlegfőösszege – a június végi vagyonmérleg-tervezet szerint – 318,5 milliárd forintot tett ki, ami az ötödik legnagyobb eszköz- és forrásnagyság a hazai kereskedelmi bankok sorában. Az elmúlt heti rendkívüli közgyűlésen az is elhangzott, hogy a hollandok a folytatást Járai Zsigmond vezérigazgatóval képzelik el.
- 14:50 „A remény elfogyott” – nem vezetett eredményre a Tahitótfaluról eltűnt Rokonál Benedek utáni keresés
- 14:44 Megérkezett Az ördög Pradát visel 2 előzetese
- 14:42 A frontember és egy hegedűs is kilép az Aurevoir zenekarból
- 14:35 Távozott posztjáról az állami turisztikai vezető, aki euróban kapta a fizetését
- 13:58 Vidéki prókátor: Orbán Viktor azzal vádolja ellenfeleit, amit ő követ el
- 13:53 Trumpot felbosszantotta a Grammy, perrel fenyegeti a vele és Epsteinnel viccelődő műsorvezetőt
- 13:34 Bayer Zsolt a Gyöngyösön tüntető cigányokról: Mennyivel jobb lett volna nekik is, meg a világnak is, ha bűnözés helyett szart pucolnak a vonaton
- 13:22 Zsiday: még egy egyetemista is össze tudna rakni 3 százalék körüli növekedést Magyarországon
- 13:15 11 év után azonosították a golfütős gyilkost: nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki Bordás Renátó ellen
- 13:11 Megtépett és elvert három nő egy anyát az óvodában
- 12:43 Rendkívüli ülés a parlamentben a rendkívüli hideg miatt
- 12:39 Schóbert Norbi baltával verte szét a gyerekei játékkonzoljait: „Réka azt mondta, egy állat vagyok, beadja a válást”
- 12:29 Válasz Online: A választásokig blokkolhatja az EU Orbánék ezermilliárdos hitelkérelmét
- 12:20 Pálfi György tyúkos filmjével indul a Magyar Filmszemle
- 11:58 Magyar Péter Orbán Viktornak: Hallom az ön által okozott Európa-rekorder infláció miatt idén már 50 ezer forint egy szavazat „ára”
- 07:25 Orbán Viktor neve is feltűnik Steve Bannon és Jeffrey Epstein SMS-váltásában
- 10:45 Kormányzati különadókra hivatkozva zár be az oroszlányi SPAR, a fideszes országgyűlési képviselő mostantól nem jár a multihoz vásárolni
- 11:58 Magyar Péter Orbán Viktornak: Hallom az ön által okozott Európa-rekorder infláció miatt idén már 50 ezer forint egy szavazat „ára”
- 11:05 Hallotta a csattanást, kiszállt a járműből, mégsem vette észre az árokba repülő, halálra gázolt biciklist az albertirsai cserbenhagyó
- 13:11 Megtépett és elvert három nő egy anyát az óvodában
- 08:25 Hadházy megtalálta a leggyalázatosabb önazonossági rendeletet
- 06:40 Grammy 2026: Bad Bunny történelmet írt, majd keményen odaszólt Trumpéknak
- 11:47 Így mentették ki a fogságból a katonáikat az ukránok
- 08:04 500 ezer forintért lehet beköltözni ebbe a faluba, hogy ne menjenek oda a távol-keleti vendégmunkások
- 11:17 Tom Cruise kiköltözött 16 milliárd forintot érő londoni lakásából, miután machetés tolvajok garázdálkodnak a környéken
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
