Jó néhány állattartó és keveréktakarmány-gyártó tőzsdemanipulációnak, egyszerű hisztériakeltésnek tartja a gabonatermelői lobby borúlátó megállapítását, miszerint a búzatermés nem éri el a tervezett 5-5,5 millió tonnát. (Hivatalos és megbízható adatok ez ügyben leghamarabb jövő februárban várhatók.) A termelők szerint különösen a kenyérnekvalóból van kevesebb, tehát drágább lesz az idei búza. Az állattartók viszont annak örülnének, ha a korábbi kereskedői előrejelzések válnának be, amelyek bő termést és nyomott árakat ígértek – persze még a kontinenset eláztató nyári esők előtt.
Jelenleg úgy tűnik, egyik fél várakozásai sem válnak valóra. A búzatermés – ha a kincstári optimizmussal megáldott szakminiszter előrejelzését nézzük – nemigen lehet több 5,3 millió tonnánál, de ezt a mértéket bizonyosan eléri. (Megjegyzendő: tavaly mindössze 3,7 millió tonna termett.)
Az idén az eső sokat ártott a búza beltartalmának: a termés kétharmada-háromnegyede talán el sem éri a magyar szabvány szerinti étkezési minőségi szintet, azaz a 28 százalékos sikértartalmat. A takarmánybúza aránya azonban még akkor is igen magas, ha a szerényebb minőségű – több mint 26 százalékos sikértartalmat előíró – euro-búza standardhoz hasonlítjuk az ez évi termést. A korábbinál tehát mindenképpen jóval több jut etetésre. Mivel azonban a környező országokban még nagyobb kárt okozott az eső és a belvíz, mint Magyarországon, a gabonának akár nagy keletje és ára is lehet például Szlovákiában, Csehországban és Lengyelországban. Igaz, Románia viszont kivitelre készül, és egyes sajtóhírek szerint a nagy vevő, Oroszország is exportőrré válhat a bő termés miatt.
A vágósertés előállítási költségeinek háromnegyedét kitevő takarmány a következő ciklusban sem lesz olcsóbb – vonja le a következtetést Tüske Róbert, a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetségének főtanácsosa. Pedig tavaly ősz óta méregdrága, tonnánként átlagosan 30-40 ezer forintba kerül a – fehérjekomponenseket és kiegészítőket is tartalmazó – gazdasági abrakkeverék. Ráadásul nem csak az árpa és a búza nem lesz olcsóbb, de a fő fehérjekomponens, a szója világpiaci ára is stagnál – ami szintén a takarmányárak csökkenése ellen hat.
A sertéstartók viszont úgy számolnak, hogy legalábbis nem lesz drágább az etetnivaló. Sőt, Bőcs Kálmán, a sertéstermelési integrátor Hungapig Kft. keveréktakarmány-koncentrátumot gyártó részlegének vezetője szerint elképzelhető egy nagyon szerény árcsökkentés is. Ezt arra alapozza, hogy tavasszal még kilónként 26-28 forintot fizettek a gazdák a kalászosokért, ma pedig 18-20 forint az ár. A várható jó termés hírére a kukorica ára is 2 forinttal csökkent, s 20-22 forintba kerül kilogrammonként. Az abrakhoz szükséges aminosavak azonban drágultak: a lizin például kétszer annyiba kerül, mint háromnegyed éve. (A magyar gyakorlat szerint a nagy állattartók csak a kiegészítő koncentrátumot vásárolják meg, az abrakot maguk termelik. Csak a háztáji tenyésztők vásárolnak kész tápot, azaz teljes keveréktakarmányt.)
Mindenesetre a takarmánypiacra jótékonyan hatott a szaktárca által nyújtott kamattámogatás, amely ha nem is tudja teljesen megváltoztatni a trendet, de nyugtatóan hat a hektikus piacra. A nagy gabonafelhasználók és takarmánykeverők felvásárlását pénzzel segíti a minisztérium. A gabonatermelők a közraktározásra szintén kamattámogatást vehetnek igénybe.
A tenyésztők a vágóállatpiacon markánsabb változásoknak lehetnek tanúi. Tüske Róbert megerősíti a Központi Statisztikai Hivatal adatait, miszerint egy év alatt – 1996. március végétől idén április elejéig – 105 ezerrel (351 ezerre) csökkent az anyakocák száma. A teljes sertésállomány ez idő alatt 5,5 millióról 4,9 millióra fogyott. Ezen érdemben még az sem változtatott, hogy augusztusban ismét szerény növekedés volt tapasztalható. (Az anyakocák száma 356 ezerre, a sertésállomány pedig valamivel 5 millió fölé emelkedett.)
A hízók persze a legrosszabb időpontban fogytak el: akkor, amikor az Európai Unióban (EU) egyre több óvatos marhahúsbarát pártol át a beefsteakről a sertéskarajra és combra, miután – állítólag amerikai és argentin támogatással – a média hírt adott a kergemarhakórról, s előidézte a BSE-hisztériát. Ez a magyar sertéstartóknak is jól jött: kora tavasztól német, olasz, dán és holland felvásárlók járták az országot. A megugrott malacexport miatt (Figyelő, 1997/22. szám) becslések szerint mintegy 100 ezer vágósertés már az idegenforgalmi szezon alatt hiányzott az amúgy is élénkebb keresletű belpiacról.
Ilyen előzmények után Tüske Róbert kicsit megkésettnek ítéli a földművelésügyi miniszter tavasszal meghirdetett rendeletét a tenyészállat-beállítási támogatásról. Ezzel vélekedése szerint legfeljebb csak megállítható az állománycsökkenés, érdemi növekedést azonban nem lehet elérni. Időközben – augusztus elsejétől, a kimerülő keret miatt – a tárca felfüggesztette a támogatási kérelmek befogadását. (A szubvencióval egyébként – minőségtől függően – állatonként 6-15 ezer forintos támogatást kaphattak a kocatartók. Tenyészállat-beállításra eddig 1,5 milliárd forintos támogatást igényeltek a jelentkezők – ekkora a teljes idei keret -, egyebek között harmincezer kocasüldőre. Ezek szaporulatából a vágósertések októbertől, de inkább a jövő évben jelennek meg a piacon.)
A támogatásnál is nagyobb ösztönző, hogy a miniszter a szakmai konszenzus nyomán meghirdette az árcentrumként szolgáló idei irányárat a különböző minőségi osztályokra (egy kilogramm élősertésért az E kategóriában 260, az U-ban 250, az R-ben pedig 240 forintot állapítottak meg). Szeptemberben minden bizonnyal meghirdetik a jövő évi garantált árat is a minőségi húsra. Erre a terméktanács – a szakmai szervezetek egyetértésével – már elkészítette a javaslatát (a három kategóriában 260, 245, illetve 230 forint szerepel az indítványban).
Az irányár intézménye egyébként az idén debütált. Ennek értelmében, ha a piaci ár tartósan és jelentősen alászáll az osztályban meghatározott árnál, akkor a termelő, ha viszont tartósan és jelentősen meghaladja azt, akkor a felvásárló igényelheti a 10 forintos kilogrammonkénti állami kompenzációt. Az új szabályozástól sokat remél a szakma, de a feldolgozók szerint ez sem csodaszer a belső piaci bajok elhárítására.
Most mindenesetre emelkedik az élősertés ára; a kiváló minőségű vágósertés kilójáért hamarosan 280- 300 forintot is megadnak a felvásárlók, igaz, az ár még így is elmarad a nyugat-európai átlagtól – állítja Illés Lajos, a Hungapig ügyvezető igazgatója. A szomszédos Ausztriában például 400 forintért veszik a sertés kilóját. Illés azt szeretné, ha a jövő évi induló ár kilogrammonként legalább 300 forint lenne. Ezzel a termelők nagyjából 5 százalékos nyereséget érnének el. Szerinte túlzóak a szaktárca értékelései, miszerint ma ennél lényegesen nagyobb jövedelem van a hizlaláson. A költségek ugyanis meredeken emelkednek, hiszen csak a jó minőségű sertést lehet eladni. Ehhez nemcsak megfelelő takarmány kell, de drága a tartás technológiai finanszírozása is. A moslékos hizlalással nevelt, korszerűtlen fajtákból álló zsíros jószágot már a FÁK országaiban sem veszik meg – amióta ott is dollárral fizetnek, elvárják a dán minőséget. A hizlalás már ma sem ráfizetéses, ugyanakkor az elérhető nyereség még mindig szerény ahhoz, hogy az évtizede elhanyagolt műszaki fejlesztést pótolják a gazdák.
Árnyaltabbnak látja a húspiaci képet Farkas Imre, az ország egyik nagy húsfeldolgozójának számító Zalahús Rt. elnök-vezérigazgatója. Az árak alakulását szerinte markánsan megváltoztathatja a támogatások 1998-as rendszere. Az agrártárca vezetője bejelentette, hogy jelentősen csökkenteni akarják a jövő évi exporttámogatást. Ha pedig ez a húsipari termékeket is érinti, akkor aligha lesz 300 forint a vágósertés ára. Még úgy sem, hogy a Pini Hungary újabb egymilllió sertés feldolgozására alkalmas kiskunfélegyházi feldolgozója további erős keresletet és árversenyt ígér a minőségi vágósertésekért (Figyelő, 1997/36. szám). A belpiacon ugyanis csökken a kereslet, elegendő exporttámogatás nélkül pedig nehéz lesz eladni külföldön a magyar húst és hústermékeket.
A tekintélyes saját hizlalókapacitással is rendelkező Zalahús elnöke is elismeri: ma jövedelmező a sertéstartás. Szerinte a takarmány-árakra jótékonyan hat majd a várható amerikai szójatermésrekord. Az olcsóbb takarmány és a nagy átvételi ár talán segít abban is, hogy valamelyest növekedjen az állatállomány, és közelítse a szakma szerint ideálisnak tartott 8 milliós számot.
A feldolgozáson azonban egyetlen fillér nyereség sem képződik, így a piacok megtartása komoly áráldozatokat követel. A kereskedelmi láncoknál – az agresszív árpolitika miatt – szinte elképzelhetetlen az áremelés. Farkas Imre szerint a jövő évben lesz az utolsó lehetőség arra, hogy a húsipar összefogjon a közös érdekekért. Az elnök azért is tart a további támogatáscsökkentéstől, mert ezzel a húsipar egyetlen menekülő útvonalát, az exportot is lezárhatják. Úgy véli, csak akkor szabad csökkenteni a szubvenciót, ha azt más érdemi ösztönzővel ellensúlyozza a tárca.
Nem az a kérdés, hogy a termelők sokat kapnak-e az állatokért, hiszen a felvásárlást a feldolgozók támogatják – vélekedett Menczel Lászlóné, a Magyar Húsiparosok Szövetségének (MHSZ) titkára. A feldolgozott termékek árában azonban a magasabb alapanyagköltséget nem tudják érvényesíteni, annyira nyomott a belpiac. Ha pedig a terméket nem tudják eladni a húsüzemek, akkor az irányár sem töltheti be funkcióját.
A magyar sertések nyugat-európai karrierje ugyanakkor töretlen. S mivel az unióban sincs bőség, kevesebb ottani disznó jut a FÁK-ba is. A rövid távú prognózisok szerint tehát tartós marad a kereslet: “húzós” marad az exportpiac. Ennek tudható be, hogy míg évekkel ezelőtt a kedvezményes uniós húskvótákat csak 50-60 százalékban használták ki a magyar szállítók, addig az idei első negyedévben csaknem 90 százalékot értek el, s a másodikban is 70 százalékon állt ez a mutató (a tetemes malacexportot nem is számítva).
Noha a vágóhidak és egyéb húsfeldolgozók teljes forgalmának csak negyedét teszi ki az export, a külpiaci sikerek bátrabbá teszik a szállítókat a belpiacon is. Ennek ellenére a kora tavasszal bejelentett 15-18 százalékos húsáremelésből mégsem lett több 8-12 százaléknál. Ebben azonban nagy része van a már említett élelmiszerláncoknak, amelyek az ártárgyalásokon nem bánnak kesztyűs kézzel a beszállítókkal: a kedvezményes akcióik árát is a beszállítókkal fizettetik meg.
Menczel Lászlóné szerint a húsipar két tűz közé került. Kevés a sertés, ezért keresleti a piac alakult ki, amiből következően emelkednek az élőállatárak; eközben a hús- és késztermékfogyasztás stagnál, sőt inkább csökken. A kereskedők nem hagyják érvényesíteni a feldolgozók növekvő költségeit, diktálják az árat, a 60 napos fizetési határidő hátrányairól nem is beszélve. Részben ennek tudható be az is, hogy az elmúlt évtizedben az inflációtól általában rendre elmaradt a hús termelői árának növekedése, pedig e termékkör 1990-től szabadárasnak számít.
A fogyasztói árak azonban egyre nagyobb szórást mutatnak. A rövidkaraj ára például 660 és 940 forint között változik. Ez pedig a feketegazdaság – vagy legalábbis a városi sógornak-komának történő szívességi hizlalás – előretörésének kedvez. A tekintélyes fogyasztói ár, vagy inkább az elszegényedés okolható azért, hogy az elmúlt évek során a feketegazdaság nem csökkent észrevehetően: makacsul birtokolja a piac egyesek szerint 10, mások szerint 20 százalékát. (Sőt egyre rafináltabb formákat ölt; példa erre a szalámihamisítás is.) Az ágazati jövedelmek elosztásáról a termelőknek és a feldolgozóknak azonos a véleménye: a kereskedelem haszna változatlanul jóval nagyobb, mint a kettejüké együttvéve.
Sem a Csemege Julius Meinl, sem a Kaiser”s Plus Kft. illetékese nem reagált hivatalosan a húsiparosoknak és a termelőknek a kereskedelmi láncokról alkotott véleményére. Utóbbi cég beszerzőjének magánvéleménye, hogy nem a láncok a hibásak, csak közvetítői a vásárlói akaratnak. A mai magyar vásárlóerő nem tudja megfizetni a húsfeldolgozók exportárait. Nem árdiktálás van, hanem ármegállapodás. A fizetési határidő pedig csak 18-25 nap.
Termelői számítások alapján tavaly a húsipar szerény nyereséget ért el, de a hizlalás ráfizetéses volt. Tüske Róbert szerint egy kilogramm élősertés előállítási költsége mintegy 240 forint volt 1997 első felében, miközben a felvásárlási árak átlagosan 205-210 forint körül alakultak. Az egyenleg kilónként 20-30 forint mínusz, azaz évi 5 milliárd forintos sertéságazati ráfizetés.
Ma – a szakemberek rövid távú előrejelzését igazolva – szinte országszerte hajtóvadászat folyik a sertésért, miután a feldolgozóipar ebben a szegmensében is tekintélyes – becslések szerint 40-50 százalékos – kapacitásfeleslegtől szenved. Az igazsághoz persze hozzátartozik, hogy a teljes feldolgozói kapacitás egyharmada elavult, s nem felel meg az EU minőségi és élelmiszer-higiéniai követelményeinek. Ezért 5-6 éven belül jelentős korszerűsítést kell végrehajtani, s jó néhány üzem bezárására is sor kerülhet.
A felvásárlási árakra hamarosan hatni fog az export bővülése miatt bekövetkező alapanyaghiány. Az árak az irányár fölé szökhetnek, s a felvásárlók joggal igényelhetik a 10 forintos kompenzációt. A hús és húskészítmények fogyasztói áremelkedésének pedig csak a láncok üzletpolitikája, illetve a kereskedők önmérséklete szabhat határt. Félő azonban, hogy ez alkalommal a húsdrágulás a hentesüzletekben meghaladja majd a 15 százalékot, miközben a gazdasági kabinet számára készített hivatalos előrejelzés csak 10-14 százalékos drágulást becsül.
A távlati szakmai előrejelzések szerint azonban a hentesek őszi-téli kasszasikere és az exportboom egyaránt átmeneti lesz csak. Az EU-gazdák vélhetően alapanyaggal is felkészülnek az unión belüli marhapótló sonka- és karajvásárlási lázra. Ismerve az integráció önfejlődését, egy-másfél év múlva nemcsak a belső piacon lesz elegendő a kínálat, hanem újra elözönli az uniós hús a kurrensebb FÁK-piacokat is. Erre pedig nem ártana a magyaroknak jó előre felkészülni.
