Az állami támogatások és a magánérdekek összehangolásának jótékony hatását jól mutatja az ipari innovációs parkok számának gyors ütemű, a kormányt is zavarba ejtő gyarapodása. A parképítési boom egyike a jelenlegi kormányzati ciklus ritka sikertörténeteinek, s a szemlélőben azt a benyomást kelti, mintha a politikusok ez alkalommal megpróbáltak volna menedzser-fejjel gondolkodni. A hazaiakat és a külföldi befektetőket ugyanis mostanában csak az a K+F-tevékenység érdekli, ami a legrövidebb idő alatt piaci előnnyé változtatható. Ehhez pedig interaktív kapcsolatra van szükség a kutatás és a gyártás között, ami az erőforrásokat koncentráló ipari parkokban viszonylag könnyedén megteremthető. Ha pedig a kormány még támogatást is ad ehhez, akkor a befektetők sorban állnak az ipari park létesítésére alkalmas területekért. A legnagyobb dobásnak a meg nem rendezett világkiállítás területén létrehozandó park látszik. Itt két rangos egyetem szellemi kapacitása kínál “telepítő tényezőt”, ami – a kiépülő műszaki-információs infrastruktúrával együtt – a hírek szerint a legnagyobb számítógépes és távközlési világcégek egyikét-másikát, köztük az IBM-et is ide csábítja.
- 17:59 Nyolc évet kaphat egy férfi, aki Orbán Viktor posztjánál azzal fenyegetőzött, hogy robbantani fog a kormányülésen
- 17:52 Vivien a Házasodna a gazda előtt szakított gyereke apjával: „Nem volt egyszerű az elmúlt másfél év, senkinek nem kívánom ezt”
- 17:18 Gyanúsítottként hallgatták ki, Pintér Sándor kirúgta a Mátészalkai Tankerületi Központ igazgatóját
- 17:18 Agydaganatban meghalt minden idők egyik legjobb NBA-védője, Dikembe Mutombo
- 17:13 Meghalt Gerőcs László, az ország egyik leghíresebb matematikatanára
- 17:12 Szinte az összes járatot törlik kedden Belgium két legnagyobb repülőterén
- 17:02 Fontos a diófa őszi metszése a bőséges termés érdekében
- 17:01 Emberi koponyát talált egy gombászó Úrkútnál
- 16:31 Ennél rosszabb hírt nem is kaphatott volna Marco Rossi
- 16:30 Meghalt a Kecskeméten megkéselt asszony
- 16:16 „Talán nem kell megmagyaráznom, miért nem vagyok csalódott” – Dér Heni elmondta, mivel tölti idejét sztárboxos veresége után
- 16:13 Németh Szilárd elmeállapota a téma Csepelen
- 16:12 Megtébolyodott óvónők, titokzatos zárdaiskolák, virágzó pesti prostitúció – Milyen volt a dualizmus korában nőnek lenni?
- 15:54 Irán nem küld csapatokat sem Libanonba, sem a Gázai övezetbe
- 15:54 Elveszítette egyik kulcsemberét a Real Madrid
- 12:33 „Örülj, hogy itt ülsz mellettem pizsamában, és nem a ringben vagy” – vetette oda Kokó Szépréthy Rolandnak a Sztárboxban
- 11:00 Ezért pusztul tömegével a magyar kocsma: nemcsak súlyos krízis, de rendszerváltás zajlik a mélyben
- 14:10 Kövér László ízléstelen provokációról és a halál kultúrájáról beszélt, miután a Momentum egy perc néma csendet kért Karsai Dániel emlékére a parlamentben
- 14:21 Megszületett Sztarenki Dóra első gyereke, közös fotót is posztolt a babával
- 15:00 Vitézy Dávidék javasolják, hogy rendezzék vissza a Karácsony Gergelyre ruházott közgyűlési hatásköröket
- 12:11 Megkéselte magát egy miskolci nő, hogy szabadulhasson az őt órák óta verő élettársától
- 13:48 Megtagadta a vallomást a 11–12 éves kislányokat megerőszakoló debreceni férfi
- 11:28 Egyedi kormánydöntést készítettek elő Dzsudzsák Balázsék léghajós cégének, felszámolás lett belőle
- 11:40 Szabó Franciska mellimplantátuma kiszakadt edzés közben, nem versenyezhet az amerikai pofonbajnokságban sem
- 06:38 Meghalt Kris Kristofferson countryénekes, az 1976-os Csillag születik-film sztárja
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!