Gazdaság

ÚJ TÍPUSÚ PÉNZÜGYI VÁLLALKOZÁS – Hagyománytesztelők

Néhány éve még megütközést keltett, ha egy-egy hazai "vállalati bank" lakossági szolgáltatásokkal próbálkozott. Ma már viszont e hitelintézetek is egyre inkább a polgárokat veszik célba. Az új termékek azonban szinte mindig hagyományos módon kerülnek a piacra: a bank meghirdeti, s szinte azzal egy időben be is vezeti a kidolgozott szolgáltatást, melyet az ügyfelek a megszokott bankfiókokban vehetnek igénybe. A hamarosan induló Bankárház Kft. ellenben a külföldön egyre szaporodó, a hagyományos banknál olcsóbban működő specialisták, a csak telefonon vagy az élelmiszer-áruházak alagsorában működő betétgyűjtők, hitelnyújtók mintájára kíván működni.

Az univerzális bank drágán működik. A hazai hitelintézetek a náluk elhelyezett betétek átlagosan négy százalékát az ahhoz kapcsolódó műveletekre költik. Ez a költség általában fele-fele arányban oszlik meg az üzletszerzési, illetve a számlakezelési kiadások között. Ez utóbbiban persze benne van a fiókhálózatok fenntartása is, amely nem csekély mértékben járul hozzá a kalkulált két százalékhoz.

A kommunikációs technológia gyors fejlődése nem hagyja érintetlenül a pénzügyi szolgáltatásokat sem. Bár a korszerű fiókhálózatok kiépítése épphogy csak elkezdődött, a modernizálási lépések között máris kitüntetett szerep jut a drága fiókok visszaszorításának. A pult mögött dolgozó banki alkalmazott és az ügyfél kapcsolata egyre inkább átalakul – idő- és költségtakarékos, ám kétségkívül jóval személytelenebb – telefonos vagy számítógépen keresztüli kontaktussá. Éppen ezt a két modern kommunikációs formát lovagolja meg az a néhány hónapon belül induló pénzügyi ügynökcég, melyet Iványi György, a Bankárház Kft. tulajdonosa és ügyvezető igazgatója hozott létre.

A bankügynökség alapja egy monokulturális értékesítési rendszer, amely kezdetben valószínűleg egyetlen, a lakosság számára ajánlott megtakarítási terméket jelent majd, mögötte egy nagy, illetve több kis kibocsátó hitelintézettel – magyarázta a Figyelőnek Iványi György. Maga a termék egy látra szóló, fix kamatozású megtakarítási számla lesz, amely különösebb veszteség nélkül bármikor felmondható. A potenciális ügyfél a szolgáltatásról, s a későbbi újabb termékről – a hagyományos reklámhordozók mellett – az Internet segítségével tájékozódhat és adhat megbízást. E tekintetben egyébként a Bankárház még a jelenlegi nemzetközi gyakorlathoz képest is újdonságot ígér. Ugyanakkor telefonos szolgáltatást is tervez, ahol az élő szó ereje kidomborodhat.

Másutt a konzervatívabb ügyfelek bemennek a bankfiókba, s csak a “modernek” használják a telefonszolgáltatásokat; mi is azt szeretnénk, hogy a haladást kedvelők saját személyi számítógépükön szolgálják ki magukat, a hagyománytisztelők pedig maradhatnának a telefonnál – mondta az ügyvezető igazgató.

A szolgáltatás igénybevételéhez azonban mindenekelőtt kapcsolatba kell lépni az ügynökséggel. A szerződés megkötése – szemben az abszolút mértékig modernizált ügymenettel – Iványi szerint mindenképpen igényli a találkozást, az emberi közreműködést. A “multi-level marketing” ehhez viszonylag olcsó eszközöket kínál. A Bankárház vezetője reméli, hogy a közvetítő ügyfelek révén kisebb-nagyobb közösségek szerveződnek majd az új termék köré, újabb és újabb potenciális partnerek felé közvetítve azt.

A jövőre már biztosan üzemelő bankügynökség eljárásrendjének és technológiájának kulcseleme a biztonság: pénzt, értékjavakat nem kezelnek, csak számlaközi műveleteket hajtanak végre. A kamatot, illetve a tőkét pedig csak arra a folyószámlára fizetik vissza, amelyről a betételhelyezés történt. Természetesen alkalmazzák a telefonos és elektronikus ügyfél-azonosítás már hagyományosnak számító eszközeit is.

Az ügynökség létrehozása és működtetése – számolva a kezdeti veszteségekkel és a szállítók költségeivel – 300 millió forintnyi tőkét igényel. A cég tőkefeltöltését Iványi mindenekelőtt attól teszi függővé, hogy milyen megbízási szerződéseket sikerül kötni az olcsó betétgyűjtésben érdekelt bankokkal. Külső befektetők bevonásával csak indokolt esetben számol. A cég újszerű szolgáltatásaival a lakosság döntő többségét megcélozza. Számítások szerint a vállalkozás már 20 ezer megszerzett ügyfél esetén gazdaságosan működtethető. (Külföldön a hasonló tevékenységű holland Spaarblech nevű, egyetlen megtakarítási számlát működtető “félbank” egészen ügyes “csábítónak” bizonyult: egy év alatt egymillió ügyfelet sikerült megnyernie.)

Az előkészületi munkálatok mindenesetre jól haladnak: készen áll a szolgáltatás technikai leírása, amelyet már elküldtek a szállítóknak. A társaság vezetője szerint legkorábban szeptember végére tető alá hozhatók a technológiai szállítására vonatkozó szerződések. Így jószerivel már csak az ügynökség és tevékenysége kereskedelmi nevének meghatározása várat magára.

Az 51 éves Iványi György cége, a 20 millió forintos alaptőkéjű Bankárház Kft. nem is olyan régen egy másik lakossági bankszolgáltatás kiépítésére jött létre. A társaságot, amely a Magyar Hitel Bank (MHB) tulajdonában volt, ugyancsak Iványi irányította, s a projekt a Népbank 2000 fantázianevet viselte. Az elképzelés, s a javarészt kidolgozott terv mára – elsősorban az MHB-nál időközben végbement tulajdonosváltás okán – átalakult formában a szeptember elseje óta ABN Amro (Magyar) Bank nevet viselő hitelintézet lakossági üzletágaként kapott végső formát. Így Iványi – a kft.-t megvásárolva – önálló vállalkozásként alakította ki ezt az ügynökséget. A volt MHB-tól azonban nem szakadt el. Bár kilépett a bank igazgatóságából, annak a mai napig tanácsadója.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik