Bár a tulajdonosok ma már a Magyar Hitel Bank (MHB) valamennyi terhét magukénak tekintik, a hitelintézet neve szeptember elsejétől ABN Amro (Magyar) Bankra változott – jelentette be Járai Zsigmond vezérigazgató. A jövő szerdai rendkívüli közgyűlésen pedig várhatóan arról is döntés születik, hogy a frissiben átkeresztelt hitelintézet 1998. január elsejei hatállyal egyesül a holland anyabank másik, százszázalékos tulajdonú érdekeltségével, az ABN Amro Bank (Magyarország) Rt.-vel. Addig is gőzerővel folynak a lakossági nyitás előkészületei. Egy hónapos próbaüzem után várhatóan október elején fogadhatja az ABN Amro (Magyar) Bank az első magánügyfeleit. A tavaly decemberi privatizáció során szerzett 89 százalékos részesedését immár csaknem 100 százalékosra srófoló anyacég a következő öt évben több mint százmillió dollárt szán a banki infrastruktúra fejlesztésére. Többek között e tőkeháttér nyomán kívánják a jelenlegi, közel 80 tagot számláló fiókhálózatot bővíteni. Az igényektől függővé tett, de végső határként a 150-es fióknagyságot megcélzó hollandok azt tervezik, hogy mintegy 30 fiók foglalkozna kizárólag vállalati ügyfelekkel, míg a többi egység a lakosság kegyeit keresné – hármas mérettagolódásban.
- 08:25 Hadházy megtalálta a leggyalázatosabb önazonossági rendeletet
- 08:04 500 ezer forintért lehet beköltözni ebbe a faluba, hogy ne menjenek oda a távol-keleti vendégmunkások
- 07:40 Van a villantós szett, és van az, amit Chappell Roan fölvett a Grammy-gálára
- 07:35 Infarktust kapott egy gödrei nyugdíjas, miután betörővel találkozott az udvarán
- 07:25 Orbán Viktor neve is feltűnik Steve Bannon és Jeffrey Epstein SMS-váltásában
- 07:07 Navracsics: 65,3 százalékban értek egyet a Fidesz politikájával
- 07:05 Publicus: Befagyott a pártok népszerűsége
- 06:59 Hétfői friss hírek, forgalom, időjárás – Reggeli pakk
- 06:55 Heidi Klum Grammyre felvett ruhája olyan kényelmes volt, hogy lépni alig tudott benne
- 06:54 Letartóztatták a dunaújvárosi alpolgármestert, aki pénzt kérhetett a nyertes pályázótól
- 06:44 Nézőpont Intézet: Magyar Péter hátránya behozhatatlan Orbán Viktorral szemben 70 nappal a választás előtt
- 06:40 Grammy 2026: Bad Bunny történelmet írt, majd keményen odaszólt Trumpéknak
- 06:39 Érthető, felelős, emberközpontú mesterséges intelligencia: új mesterképzés indul a Pázmányon
- 06:27 Irán közzétette a tüntetések halálos áldozatainak névsorát
- 06:15 Hószállingózás és havazás után napsütésre is van kilátás hétfőn
- 06:40 Grammy 2026: Bad Bunny történelmet írt, majd keményen odaszólt Trumpéknak
- 06:55 Heidi Klum Grammyre felvett ruhája olyan kényelmes volt, hogy lépni alig tudott benne
- 17:18 RTL: Felfüggesztették az állásából azt a debreceni tanárt, aki baltával fenyegette a Tisza aktivistáit
- 17:30 „Ki engedte meg nektek, hogy jobban éljetek, mint mi?” – a bucsai mészárlás háttere
- 17:53 Nem végzik ki a floridai férfit, aki aligátorok között hagyta ötéves áldozatát
- 22:02 Fehér szülők, fekete gyermek: súlyos hibát vétettek egy floridai meddőségi klinikán
- 20:59 BelugaST 5: utoljára emelkedett a magasba a bizarr külsejű repülőgép
- 07:05 Publicus: Befagyott a pártok népszerűsége
- 16:12 Tállai András üzent Csézynek: A dél-borsodi emberek nem szeretik az árulókat
- 07:07 Navracsics: 65,3 százalékban értek egyet a Fidesz politikájával
