Az ÁPV Rt. Igazgatósága az elmúlt héten jóváhagyta az Ikarus Rt. állami tulajdonban lévő 63,9 százalékos részvénycsomagjának értékesítésére kiírandó pályázat feltételeit. Eszerint az ajánlatokat szeptember 1. és október 29. között nyújthatják be az érdeklődők. A részvények 10 százalékát a dolgozóknak kínálják fel megvételre, így a nyilvános meghirdetés a maradék 53,9 százalékra vonatkozik. A feltételek között szerepel, hogy a vételár legfeljebb felét kárpótlási jegyben is letehetik a jelentkezők. A leendő tulajdonosoknak rendezniük kell a buszgyár összesen 8,5 milliárd forintos adósságát is. A hitelezőkkel való megegyezéssel párhuzamosan – a többi tulajdonossal egyeztetve – legalább 2 milliárd forintos alaptőke-emelést kell majd végrehajtaniuk a tender nyerteseinek. (Mint ismeretes, az Ikarus másik fő tulajdonosa, a 31,2 százalékos részvénycsomagot 1991 óta kezében tartó orosz Atex kikötötte, hogy az alaptőke 2 milliárd forintnál nagyobb mértékű felemeléséhez az ő hozzájárulása is szükséges.) A részvénytársaság iránt változatlanul érdeklődést mutat a Volvo, és egyre komolyabb szándékkal lép fel a koreai Hyundai is. Széles Gábor, az Ikarus elnöke már korábban bejelentette szándékát, hogy néhány százalékos részesedés erejéig maga is beszállna a ringbe. Hogy az általa szervezett olasz befektetői konzorcium mennyi pénzt – és milyen formában – adna a járműgyártó cég megvásárlásához, egyelőre nem tudni.
- 08:25 Hadházy megtalálta a leggyalázatosabb önazonossági rendeletet
- 08:04 500 ezer forintért lehet beköltözni ebbe a faluba, hogy ne menjenek oda a távol-keleti vendégmunkások
- 07:40 Van a villantós szett, és van az, amit Chappell Roan fölvett a Grammy-gálára
- 07:35 Infarktust kapott egy gödrei nyugdíjas, miután betörővel találkozott az udvarán
- 07:25 Orbán Viktor neve is feltűnik Steve Bannon és Jeffrey Epstein SMS-váltásában
- 07:07 Navracsics: 65,3 százalékban értek egyet a Fidesz politikájával
- 07:05 Publicus: Befagyott a pártok népszerűsége
- 06:59 Hétfői friss hírek, forgalom, időjárás – Reggeli pakk
- 06:55 Heidi Klum Grammyre felvett ruhája olyan kényelmes volt, hogy lépni alig tudott benne
- 06:54 Letartóztatták a dunaújvárosi alpolgármestert, aki pénzt kérhetett a nyertes pályázótól
- 06:44 Nézőpont Intézet: Magyar Péter hátránya behozhatatlan Orbán Viktorral szemben 70 nappal a választás előtt
- 06:40 Grammy 2026: Bad Bunny történelmet írt, majd keményen odaszólt Trumpéknak
- 06:39 Érthető, felelős, emberközpontú mesterséges intelligencia: új mesterképzés indul a Pázmányon
- 06:27 Irán közzétette a tüntetések halálos áldozatainak névsorát
- 06:15 Hószállingózás és havazás után napsütésre is van kilátás hétfőn
- 06:40 Grammy 2026: Bad Bunny történelmet írt, majd keményen odaszólt Trumpéknak
- 06:55 Heidi Klum Grammyre felvett ruhája olyan kényelmes volt, hogy lépni alig tudott benne
- 17:18 RTL: Felfüggesztették az állásából azt a debreceni tanárt, aki baltával fenyegette a Tisza aktivistáit
- 17:30 „Ki engedte meg nektek, hogy jobban éljetek, mint mi?” – a bucsai mészárlás háttere
- 17:53 Nem végzik ki a floridai férfit, aki aligátorok között hagyta ötéves áldozatát
- 22:02 Fehér szülők, fekete gyermek: súlyos hibát vétettek egy floridai meddőségi klinikán
- 20:59 BelugaST 5: utoljára emelkedett a magasba a bizarr külsejű repülőgép
- 07:05 Publicus: Befagyott a pártok népszerűsége
- 16:12 Tállai András üzent Csézynek: A dél-borsodi emberek nem szeretik az árulókat
- 07:07 Navracsics: 65,3 százalékban értek egyet a Fidesz politikájával
