Az idén ötödik alakalommal megtartott, immár európai rangú és hírű egyhetes fesztivált (hivatalos nevén: Pepsi Sziget ’97) minden eddiginél több, összesen mintegy 260 ezer vendég tekintette meg. Ezzel megdőlt a tavalyi nézőcsúcs, hiszen az idei nézőszám 50 ezerrel haladta meg az 1996-ost. Ennek megfelelően a Sziget idén először nem deficittel zárult, mi több, az idei bevételből még a tavalyról halmozódó (16 millió forintos) adósságot is ki tudják fizetni. A költségvetés előre nem számított kedvező alakulása paradox módon annak tudható be, hogy a legnevesebb és egyben legdrágább fellépő együttes, a Prodigy lemondta fellépését, s így az előre kalkulált költségvetés rögtön 30 millió forinttal (225 millióról 195 millióra) csökkent. A nézők szerencsére nem „torolták meg” a programváltozást, s rendre, minden nap nagy számban látogatták a rendezvényt. A tavalyi napi nézőcsúcs (29 ezer napijegy fogyott el az akkor megtartott Prodigy-koncert napján) ugyan nem dőlt meg, de a látogatottság egyenletesebb volt, s minden eddiginél több – 15 ezer – napijegy fogyott el. A szervezők a 195 millió forintos (részben barter) kiadási tétellel szemben 203 millió forintnyi (készpénz)bevételt állíthattak szembe: 33,5 millió forint volt a reklámbevétel, csaknem 20 millió forintot szereztek különböző támogatóktól, a jegyeladásból viszont ez előzetesen tervezettnél is több, mintegy 140 millió forintnyi bevétel gyűlt össze, míg a vendéglátóhelyek kiárusítása további 10 millió forinttal javította a vállalkozás helyzetét. A szervezők és a támogatók nyilatkozataiból pedig már most látszik: jövőre sem maradunk Sziget-fesztivál nélkül. Kérdés csupán az, hogy ez a hajógyári szigeten lesz-e, hiszen a rendezvény alatt a III. kerületi polgármester a hangerőt sokalló lakossági bejelentések után kilátásba helyezte, hogy jövőre nem adja meg az önkormányzat a szükséges hatósági engedélyeket.
Az előzetes várakozásokat is felülmúló gazdasági sikerrel zárult a Pepsi Sziget '97, az év legnagyobb szabású kulturális fesztiválja. A nézőcsúcs nyereséget hozott, így a mostani bevételből még a tavalyi adósságot is ki tudják fizetni a szervezők, ami első alkalommal fordul elő a rendezvény történetében.
Ajánlott videó
- 03:33 „Sokszor az előre megbeszélt szituációkat sem oldjuk meg megfelelően” – megint kikapott a Mosonmagyaróvár
- 23:16 „Tudom, hogy jó a bal lábam. Miért ne lőnék?” – kérdezte a Bundesliga-játékos, miután bombagólt lőtt
- 21:53 Beállt a magyar támadó, három perc múlva győztes gólt szerzett
- 21:34 Lannert Judit szerint az előző kormány kérdőívében is szerepelt a kérdés, ami alapján a „genderszemlélet” terjesztésével vádolja Rétvári Bence
- 21:08 Már korábban is elköszönhetett volna, de így is bálványként lép le: Cristiano Ronaldo leveszi a portugál mezt
- 21:07 „Én nem leszek olyan, mint anyám” – miért kezdünk el mégis úgy viselkedni, mint a szüleink?
- 20:56 Trump lecserélte kabinetfőnökét a választási vereség után
- 20:38 A nap legfontosabb hírei – 2026. november 6.
- 20:27 Zidane olyat húzott a kerethirdetésnél, amire 1973 óta nem volt példa a francia fociban
- 20:07 Százmilliók a Fradinak, milliárdok kommunikációra a HungaroControlnál
- 19:45 Felgyülemlett feszültség – Hamiltonék leültek átbeszélni a ferraris belharcot
- 19:43 Donald Trump nemzeti emlékhellyé nyilvánította az Ovális Irodát
- 19:36 Kirúgták az Operaház főigazgató-helyettesét
- 19:24 Karácsony: Óriási fejlesztési dömping indul Budapesten
- 19:04 Az űrből is tisztán látszik a Balatonba ömlő sötét színű víztömeg
- 21:07 „Én nem leszek olyan, mint anyám” – miért kezdünk el mégis úgy viselkedni, mint a szüleink?
- 15:09 „A bérlakásokban migránsok, az Airbnb-ben turisták, mi meg sehol” – válságcunami söpörheti el a baloldali spanyol kormányt
- 18:55 Az Alkotmánybírósághoz fordul az OTP több másik bankkal együtt a kamatstop miatt
- 13:55 Balog Zoltán volt protokollfőnöke: Volt bőven jelzés arra, hogy Vásárhelyi János nem érdemes a kitüntetésre
- 18:01 Ügynökakták: nem nevezhető informatikai hibának, ami történt
- 16:28 Rugalmasabbá tennék az óvoda és az iskola közti váltást Lannert Juditék
- 19:24 Karácsony: Óriási fejlesztési dömping indul Budapesten
- 15:27 A Tisza nem vesz részt a nemzetbiztonsági bizottság ülésén, Magyar Péter bohóckodásnak tartja
- 11:46 Közzétették az egészségügyi szakdolgozói bérrendezés részleteit
- 18:33 Közel 400 millió eurónyi EBB-forrás érkezik Magyarországra
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
