A szakképzés megkezdésének és folytatásának feltételeiről szóló ez évi rendelet értelmében minden oktatásszervező vállalkozást már működése kezdetén regisztrálnak. A nyilvántartást azonban – a korábbi megoldásoktól eltérően – immár a területileg illetékes munkaügyi központok vezetik. A nyilvántartásba vétel nem csupán formális aktus – számos feltételnek kell megfelelni érte. A vállalkozásoknak egyebek között szakértő által véleményezett képzési programmal, meghatározott kvalitású oktatókkal, megfelelő helyiségekkel, illetve az elméleti és gyakorlati képzéshez szükséges tárgyi feltételekkel kell rendelkezniük. Ráadásul e jogosítványt mindezek megléte esetén is csak két évre adják meg. Ezt követően – adott szempontrendszer szerint – beszámolót kell készíteni, s annak egyidejű benyújtásával ismét kérni a nyilvántartásba vételt. A beszámolót a szakképesítésért felelős miniszternek is meg kell kapnia. Az Országos Szakértői Névjegyzéket pedig az érintett tárcák meglehetősen rigorózus feltételeket támasztó pályázat alapján állítják össze, hogy ezúton is erősítsék a képzési programok szakszerűségét, színvonalát.
- 18:47 „Izraelnek joga van ahhoz, hogy megvédje magát” – reagált az amerikai kormány Naszrallah likvidálására
- 18:41 Pár héttel az esküvőjük előtt meghalt a vőlegénye, de így is elment a nászútjukra
- 18:15 Cole Palmer történelmet írt azzal, hogy négy gólt lőtt az első félidőben
- 18:06 Karácsony távozó kabinetfőnöke: Az elmúlt években voltak olyan kanyarok, amikbe néha én is beleszédültem
- 18:01 És Isten megteremté a nőt – 90 éves lett Brigitte Bardot
- 17:55 519 kilósra nőtt az ország legnagyobb töke
- 17:40 Az irodában estek egymásnak, csak arról feledkeztek meg, ebből a járókelők kint minden látnak
- 17:21 Gulácsi tizenegyest védett, az RB Leipzig hengerelt
- 16:58 45 évet töltött a halálsoron egy japán férfi, 88 éves korában a bíróság kimondta, koholt vádak alapján ítélték el
- 16:56 Születésnapi ünnepség miatt utazott Csehországba Orbán Viktor
- 16:55 160 köbméter hulladékot szedtek össze a Mecsekből
- 16:39 „Olyan boldog voltam, amiért segítettem a férjemnek teherbe ejteni a legjobb barátomat”
- 16:39 Bűzlik az ivóvíz a Balatonnál
- 16:32 Hihetetlen rekord, zsinórban harmadik bajnokin szerzett egy perc alatt gólt egy csapat
- 16:31 Ki veheti át a Hezbollah vezetését?
- 10:43 Izraeli légicsapásban meghalt a Hezbollah vezetője
- 10:40 „Nem hiába nincs senkid” – Mészáros Bendéék csúnyán összerúgták a port Béres Anett-tel az Ázsia Expresszben
- 12:34 Szörnyű titokra jöttek rá a szomszédok, akik egy nő eltűnése miatt aggódtak
- 07:43 Egy hatos csomag sörért és némi készpénzért adta volna el csecsemőjét egy arkansasi pár
- 14:54 Taxis büntetőfékezett, miután a forgalomtól elzárt területen előzött
- 05:54 Több mint kétszer annyi idős, mint a lánya, mégis nővéreknek szokták nézni őket
- 09:54 Sajnálatos kapcsolódási pont van Maggie Smith és Michael Gambon halála között
- 10:08 Tizenöt év után jött rá egy kaliforniai férfi, hogy ő fizeti a szomszédja villanyszámláját is
- 07:55 ENSZ BT: Szijjártó Péter elárulta, mi a valódi diplomácia
- 06:50 Balog püspök reméli, nem túl nagy kockázat a barátsága