A Hajdúsági Gabonaipari Rt. két kötvénysorozat kibocsátását tervezi, külön-külön legalább 100 millió forint össznévértékben. A 61,1 százalékban az MRP-szervezet tulajdonában lévő cég az összes itthon keresett tápfajta mellett étkezési lisztet állít elő, és ezzel a hazai piac 6-7 százalékát birtokolja. A kötvények értékesítéséből befolyó tőkét kukoricatermelésének finanszírozására fordítaná, s emellett hitelszerkezetét is szeretné a hosszabb lejáratú források felé eltolni. Az rt. adózás előtti eredményét 1992 óta több mint duplájára növelte, ugyanakkor a tavalyi 309 millió elmarad az előző év 393 milliójától. A kibocsátandó „A” sorozatú papírok Hajdú Gabona I. néven, 3 éves futamidővel kerülnek forgalomba. A Hajdú Gabona II. névre keresztelt „B” sorozat futamideje ugyanakkor kezdődik, de mintegy fél évvel korábban, 2000. március 2-án ér véget. A jegyzés aukció keretében zajlik majd augusztus 29-én a forgalmazó, K&H Brókerháznál. Mindkét sorozat kamata fix: évi 24 százalék. Az első kamatfizetés idén december 4-én, a tőketörlesztés pedig a futamidő végén esedékes. Amennyiben az ez évi adózás előtti eredmény nem marad el a jegyzett tőke 5 százalékától, 1998-tól 6 százalékos kamatprémiumot is zsebre vághatnak a befektetők.
- 14:33 Influenza: ennyien fordultak orvoshoz, főleg gyerekek betegednek meg
- 14:31 Elárulta a miniszter, hogy pontosan mikor utalják ki a fegyverpénzt a 80 ezer jogosultnak
- 14:21 Ha nem ilyen almát vesz, jobban jár, ha csak megpucolva fogyasztja
- 14:18 Egy ritka Gutenberg-biblia lapjára bukkantak a Széchényi Könyvtárban
- 14:15 Olyan újításokat kap az Android, hogy nem lesz értelme mobilt lopni
- 14:06 Menyasszony lett Stohl András lánya, Rebeka
- 14:05 500 ezerről 5 millióra emelte volna a kenőpénzt – vesztegetéssel gyanúsítják Mezei Zsoltot, Dunaújváros DK-s alpolgármesterét
- 13:58 Érkeznek az ország legjobb gimnáziumainak írásbeli felvételi eredményei
- 13:49 Australian Open: a világelső a székbíróval veszekedett, majd lesöpörte ellenfelét a pályáról
- 13:07 Itt vannak a friss számok: nagyon rosszul áll az Xbox szénája
- 12:54 Vádemelés a Pride miatt: Karácsony ragaszkodik a bírósági tárgyaláshoz
- 12:48 Aszteroida csapódhat a Holdba 2032-ben
- 12:32 Egri Viktor szerint a kormányoldali érdekek miatt rúghatták ki az ATV-től
- 12:30 Kézi-Eb: ezzel a mutatóval nehéz is lett volna a nyolc közé kerülnie a magyar válogatottnak
- 12:02 Orbán Viktor a Dankó Rádió hallgatásával kezeli Lázár cigányozását
- 07:55 Egyből meghalt egy beteg, miután kiugrott a Bajcsy-Zsilinszky Kórház második emeletéről
- 06:50 A Nagy Ő első rózsaceremóniája: Stohl András egy nőt megmentett, hármat hazaküldött
- 05:58 Leépítési és csődkörkép: egész iparágak roppantak meg a „repülőrajt” évében
- 09:15 Kiderült, miért veszélyes, hogy későn fekszünk le aludni
- 08:45 Stohl András lánya: Nem hétköznapi, hogy apukánk ország-világ előtt választja ki a következő párját
- 12:32 Egri Viktor szerint a kormányoldali érdekek miatt rúghatták ki az ATV-től
- 07:25 Kormánytag is kijátssza a Facebook tiltását
- 09:48 Ezer liter kétes eredetű pezsgőre és 19 rendszám nélküli autóra bukkant egy nyírségi faluban a NAV
- 07:10 Bezárt egy belgyógyászati emelet a Bajcsy Kórházban, máshova viszik a betegeket
- 07:02 10 év börtönre ítélték a volt montenegrói főbírót, mert falazott cigi- és drogszercsempész fiának
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
