A magyar vasút finanszírozása nem idegen a nemzetközi gyakorlattól: a személyszállítás szerte a világon ráfizetéses, ezért az államok például egész Európában támogatják ezt a tevékenységet. A magyar MÁV-állam közötti megállapodás így nemcsak az 1993-ban elfogadott új vasúti törvényben foglaltaknak felel meg, hanem egyben EU-konform is. Az európai jogszabályok azonban azt is kimondják, hogy csak a személyszállítást és az ehhez kapcsolódó infrastruktúrát támogathatja az állam, de nem „illik” finanszíroznia az áruszállítást. Ez alól csak az egyébként szintén ráfizetéses kombinált szállítás jelent kivételt, az európai uniós jogszabályok ugyanis megengedik az össztársadalmi célok – ilyen például a környezetvédelem – közvetett állami támogatást. Ennek értelmében juttathat például a magyar központi költségvetés is az idén 1,8 milliárd forintot a kombinált szállítás és a hozzákapcsolódó infrastruktúra fejlesztésére. Talán egyetlen ponton tér el két EU-országban – Németországban és Franciaországban – az európai gyakorlattól a vasútfinanszírozás. Mivel ezekben az országokban meghatározó szerepe van a regionális vasutaknak, itt az önkormányzatok kapják a közlekedés működtetésére fordítható állami pénzeket, s a települések vezetői döntik el, mely alágazatot, milyen mértékben támogatják a központi költségvetésből.
- 09:37 Nincs okoskészüléke, mégis digitális tranzakciókkal lopták meg a nyugdíjas mérnököt
- 09:35 Frakkot, Gombóc Artúrt és Mézgáékat is életre keltette a mesterséges intelligencia
- 09:30 Mint aki belépett a Kardashian-klánba: alig ismerni rá az új stílusban mutatkozó Demi Moore-ra
- 09:07 „Itt mindenki elpusztul, az biztos” – hatalmas illegális gumitelepről forgatott Magyar Péter Nagykölkeden
- 08:37 Nincs mit szépíteni: Emily Ratajkowski lefotózta a meztelen fenekét és kiposztolta 30 millió követőjének
- 08:28 Pataky Attila az anyósát féltette „a migránslepte” Malmőben: Azt akarod, hogy megerőszakoljanak? 10-20 fekete elszórakozik veled
- 08:13 Munkásokat és tengerészeket öltek halomra a szovjetek
- 08:10 A szentté avatott II. János Pál pápa újabb ereklyéje került Székesfehérvárra
- 07:28 Akár 18 fok is lehet március első napján
- 07:23 Újra a lejtőn: megint letartóztatták Shia LaBeouföt
- 07:05 Az elérés nem minden – Orbán csúcsra járatott digitális szabadságharcának egyelőre nem sikerült legyűrnie Magyar Pétert
- 07:04 Még mindig nem telt meg élettel az iszkaszentgyörgyi kastély, amit egy Curtis-klipforgatás miatt vettek el a finn bérlőtől
- 06:20 Egy éve ilyenkor: bilincsben vitték el a katolikus iskola tanárát
- 06:12 Meghalt Ali Hamenei, Irán legfőbb vezetője; a válság miatt több mint 4000 magyar rekedt a Közel-Keleten
- 05:45 Kvíz: mennyire figyeled, hogy mit néz a gyereked?
- 21:07 Wolf Kati: Engem soha nem láthattak párttribünön tapsikolni, nem kívánok ilyen csapatba tartozni
- 04:10 Ezért nem volt régen válogatós, finnyás gyerek
- 20:43 Ötös lottó: ezek voltak az eheti nyerőszámok
- 05:45 Kvíz: mennyire figyeled, hogy mit néz a gyereked?
- 08:13 Munkásokat és tengerészeket öltek halomra a szovjetek
- 03:33 Elek Gábor a 11 gólos vereség után: Sajnos ezek is mi vagyunk
- 07:04 Még mindig nem telt meg élettel az iszkaszentgyörgyi kastély, amit egy Curtis-klipforgatás miatt vettek el a finn bérlőtől
- 20:19 Menczer Tamás elismerte, „háttérbe szorult” a miniszteri biztosi munkája, amiért havi 1,5 milliót kap
- 18:43 Miért költöznek németek Oroszországba?
- 19:37 Lázár minisztériuma figyelmeztetést adott ki: óvatosan a Budapest-Belgrád vasútvonal mellett, járnak a vonatok
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
