Magyarországon túlra nyújtja csápjait a Gardénia Csipkefüggönygyár Rt. A társaság tőzsdei bevezetésének 106 millió forintos költségei miatt ugyan százmillió forint alá süllyedt a győri cég féléves működési eredménye (a tavalyi adat 165 millió volt), ám a pénzügyi műveletek jó százötven milliós nyeresége révén (a saját részvények eladásából származó árfolyamnyereségnek köszönhetően) a cég adózott, konszolidált eredménye 120 millió forintot tett ki. Ez épp ötven százalékkal haladja meg a tavaly félévi adózott eredményt, ami vélhetően számottevően növelte a cégvezetés önbizalmát. Talán ezzel is magyarázható, hogy a Gardénia az utóbbi hónapokban erőteljes expanzióba kezdett: megszerezte például a felszámolás alá került Vossen Frottier GmbH eszközeit és márkanevének használatát, s osztrák leányvállalatán keresztül tőkét emelet a Gardenia Slovakia s.r.o.-ban, mely utóbbi szeptemberben nyitja meg – ugyancsak frissen megszerzett – pozsonyi áruházát.
- 12:14 „Melyik nap lesz a legvadabb buli?” – Elon Musk többször is tervezte, hogy ellátogat Epstein szigetére
- 12:07 Büntetőeljárás indult, miután baltával támadtak a Tisza önkénteseire egy debreceni lakótelepen
- 12:04 Orbán Viktor beszédet mond a hatvani DPK-gyűlésen
- 12:00 Így kocsikáztunk – képeken a hazai automobil-történelem
- 12:00 Csepeli György: A Fideszben nem tanulnak, és már nem is fognak tanulni
- 11:26 Fenyő Miklós az utolsó interjújában elmondta, miért nem bánja, hogy nem kapott Kossuth-díjat
- 11:25 Rezsistop: közleményt adott ki az MVM
- 11:22 „Sajnáljuk, hogy nem folytatódik a közös munka” – családi okok miatt távozik az NB I-es kézicsapat edzője
- 11:13 Nyugdíjast ütött, rúgott, szidalmazott egy húszéves békéscsabai férfi és társa
- 10:58 „Szia Csókkirály!” – Szabó Kimmel Tamás, Tóth Gabi, Curtis és mások Fenyő Miklóstól búcsúznak
- 10:57 Dobrev Klára évértékelt: Elszabadult bennem az oroszlán
- 10:56 „A hospice nem arról szól, hogy elmúlt az élet, hanem arról, hogy még tart”
- 10:31 Hármas karambol az M0-son, tűzoltók mentettek ki két, autóba szorult embert
- 10:18 Matyó gyökerektől az Eurovízión át a Tisza Pártig: kicsoda Csézy?
- 09:58 Így lesz a fizikai dolgok birtoklásából stressz, és így lehet megszabadulni tőle
- 06:59 „Hadifogságba nem kerülök, mindig van nálam egy kis meglepetés” – rakétákat szerelnek és lőnek vissza a nyugdíjas Kaszpi Farkasok
- 09:53 Tantermi fogasra akasztotta fel magát egy bántalmazott kisfiú az ercsi iskolában
- 21:08 Így reagált Macaulay Culkin Catherine O'Hara halálhírére
- 20:38 Catherine O'Hara halála: képeken az utolsó nyilvános szereplése
- 19:37 Meghalt Catherine O'Hara, a Reszkessetek, betörők! színésznője
- 05:45 Kvíz: melyik nevet lehet ma Magyarországon egy gyereknek adni?
- 07:21 Gyerekek és nők is odavesztek a koltánbányában történt omlásban
- 08:50 Kórházba vitték az Eb-elődöntőről a dán kézicsapat óriását
- 08:57 24/7: Lassan mondom, nem lesz Lázár-emelés
- 06:44 Nem ítélik halálra az amerikai vezérigazgatót a nyílt utcán kivégző Luigi Mangionét
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
