Gazdaság

ALTERNATÍV TÁVKÖZLÉS – Belemennek

A bejelentés váratlan fordulatot jelent az alternatív távközlési társaság, a PanTel létrehozásának immáron kissé hosszúra nyúlt történetében. A Magyar Államvasutak (MÁV) Rt. ugyanis egyáltalán nem hívta meg társaságalapításába az AH-t, hiszen inkább konkurensnek, mint partnernek tekintette a műsorszórót. Egy májusi sajtótájékoztatón egyébként a Unisource vezetői is kifejtették, hogy ők 40 százalékos részesedés erejéig beszállnának a magyar alternatív távközlésbe, ám egyáltalán nem érdekli őket a műsorszórás, ezért az AH-t akkoriban még ejtették a potenciális együttműködő partnerek sorából. (Figyelő, 1997/23. szám)

Időközben megszületett a kormánydöntés arról, hogy a MÁV beviheti távközlési eszközeinek bérleti jogát a létrehozandó társaságba. Ezzel már meg lehetett alakítani az MKM-Tel Kft.-t, amely befektetési cég lévén kiírhatta a pályázatot a PanTel alapítására. (A dolog pikantériája, hogy a PanTel nevet a MÁV éppen a Unisource-szal közösen védette le szűk két esztendeje. Akkor ugyanis még a jelenleginél egyszerűbbnek látszott a “betörés” a magyar távközlési piacra.) Az ajánlat beadási határideje szeptember 15-e.

A holland és svájci nemzeti telefontársaságot, valamint a svéd Teliát magába ölelő Unisource a világ vezető távközlési szolgáltatóinak egyike. A vele szövetségre lépő AH markáns szereplője lehet a közel 70 milliárd forintosra becsült hazai alternatív távközlésnek, amelynek a létrehozására hivatott társaságban a jelek szerint minden korábbi nagy aspiráns részt vesz.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik