Gazdaság

VERSENYELJÁRÁS A PB-GÁZOSOK ELLEN

Mindhárom propán-bután gázt forgalmazó magyarországi cég ellen eljárást indít a Gazdasági Versenyhivatal. A Prímagáz, a Totalgáz és a Shell Gas elleni vizsgálatot az a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség kezdeményezte, amely régóta folytatja harcát a gázszolgáltatókkal. A szervezet azt kifogásolta korábban, hogy a cégek a PB-palackot az első vásárláskor kifizettetik a fogyasztóval, azonban ha az később meg akar válni attól, akkor csak az új ár negyedéért, feléért veszik vissza tőle. Ez a gyakorlat extraprofitot hoz a gáztársaságoknak, amelyekkel szemben a felhasználók nem tehetnek semmit. A főfelügyelőséggel ellentétes véleményen lévő cégek azonban nem voltak hajlandóak változtatni a szerintük korrekt gyakorlaton. Ráaadásul az Ipari, Kereskedelmi és Idegenforgalmi Minisztérium is a társaságoknak adott igazat, így végül az agilis főfelügyelet egy másik állami szervvel, a Versenyhivatallal igyekszik kierőszakoltatni igazát, mondván: a gázosok visszaélnek gazdasági erőfölényükkel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik