Az Európai Bizottság a hazánkról készített országvélemény tanúsága szerint elégedett a tavaly márciusban elfogadott területfejlesztési törvénnyel, ám aggódik amiatt, hogy lesz-e elegendő pénz a regionális politika finanszírozására. Valószínűleg a bizottságot is azzal sikerült bizonytalanságba kergetni, hogy a “területfejlesztési” és a “területi kiegyenlítést szolgáló” jelzővel ellátott költségvetési forrás valóban kevés.
A Területfejlesztési Célelőirányzat – amelynek a Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztérium (KTM) a gazdája – az idén 10,2 milliárd forintot tartalmaz. További 8 milliárdot jelent a Belügyminisztérium (BM) fejezetében elkülönített, területi kiegyenlítést szolgáló fejlesztési célú támogatás. Közvetve azonban ennél az összesen 18,2 milliárd forintnál sokkal több állami eszköz szolgálja a nevében megjelölt cél mellett a területfejlesztést is (lásd táblázatunkat a 14. oldalon).
Az ebbe a bővebb – mintegy 250 milliárd forintnyi – összegbe beszámított többi támogatás rokonjellegű célokat szolgál. Ezt jól mutatja, hogy ugyanarra a célra több helyről is lehet pénzt szerezni. Így például egy kedvezményezett területen épülő üzemhez a Területfejlesztési Célelőirányzat (TFC) mellett igényelhető támogatás a Gazdaságfejlesztési Célelőirányzatból (GFC), a Munkaerőpiaci Alapból, a hozzá való csatornához a Vízügyi Alapból, a bekötőúthoz pedig a környezetvédelmi, a közlekedési és a földművelésügyi tárca közös támogatási rendszeréből.
A különböző támogatások összehangolása azonban megoldatlan: a döntéseket egymástól eltérő időpontokban hozzák meg, gyakran annak ismerete nélkül, hogy a pályázó milyen további támogatásokat nyert el – mondta el a Figyelőnek Dániel Pál, a KTM főosztályvezető-helyettese. A koordinációt az lenne hivatott megteremteni, hogy a különböző döntéshozó testületekben a tárca is képviselteti magát. Ez a megoldás azonban inkább csak a területfejlesztés szakmai szempontjainak érvényesítését szolgálja, tekintettel arra, hogy a különböző bizottságokban a minisztérium más-más munkatársa ül. Azt pedig sosem tudják meg a KTM illetékesei, hogy az így kiosztott pénzek valójában hogyan hasznosulnak. Még csak az sem derül ki, hogy egy-egy megyének mennyi pénz jutott, mert a különböző alapok kifizetéseit más-más rendszer szerint tartják nyilván: a Környezetvédelmi Alapot például a környezetvédelmi főfelügyelőségek, a Vízügyi Alapot pedig a vízügyi igazgatóságok szerint. A BM ráadásul az általa kezelt cél- és címzett támogatásokról csak országos nyilvántartással rendelkezik.
A költségvetés zárszámadásából elvben kiderülhetne, hogy mennyi pénzt használtak fel, ilyen kimutatás azonban nem készül; a válságtérségek adókedvezményének területi hatása pedig már csak az adótitok miatt sem mérhető fel részletesen – sorolta a nehézségeket Dániel Pál. Egyvalami azért biztos: a költségvetési támogatásokat szétosztják. Mint lapunk a Pénzügyminisztériumban (PM) megtudta, a pénz nem marad az állam zsebében; legfeljebb az fordulhat elő, hogy a felhasználás áthúzódik a következő évre.
A rendszer bonyolultsága a pályázók életét is megkeseríti. Bár a fejlesztésekhez, beruházásokhoz elvben több forrásból is szerezhetnek támogatást – az Országgyűlés idén áprilisi határozata szerint az egy főre jutó GDP-termelés szempontjából elmaradott megyékben az önkormányzatok akár a teljes költséget, a vállalkozások pedig annak háromnegyedét is megkaphatják állami forrásokból -, a gyakorlatban mégis elég nehéz összegyűjteni a pénzt. Az egyik pályázat ugyanis példának okáért januárban, a másik áprilisban, a harmadik pedig csak augusztusban jelenik meg, s ha bármelyik támogatástól elesik a pályázó, a tervezett beruházást esetleg már nem tudja megvalósítani. További gondot jelent, hogy az egyik támogatást több esztendőre, a másikat pedig csak egy évre adják. Így például egy település csatornaépítéshez három évre kaphat pénzt a BM céltámogatásából. Igényelhet a TFC-ből is, de ezt már csak egy évre ítélik oda, s – amint arra Miklóssy Ferenc, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara alelnöke rámutatott – egyáltalán nincs rá garancia, hogy a következő évben is sikeres lesz a pályázat.
A területfejlesztésre fordított pénzek mindazonáltal az eddigi áttekinthetetlen rendszerben sem tűntek el nyom nélkül. Bizonyítja ezt, hogy a kiemelten támogatott borsodi térségben az egy főre jutó GDP már meghaladja az országos átlag 76 százalékát, pedig ez az arány még 1994-ben is 69 százalék alatt maradt – hívta fel a figyelmet Szegvári Péter, az Országos Területfejlesztési Központ főigazgatója. A rendszer hatékonyabbá tétele tehát további sikerekkel kecsegtet, az átalakításhoz pedig – a Magyarországon immár szokásosnak nevezhető módon – az uniós csatlakozás adja a húzóerőt.
Az Európai Unióban (EU) 1975-ben a Strukturális Alapok részeként létrehozták a Regionális Fejlesztési Alapot, amelynek feladata a regionális, gazdasági és szociális különbségek enyhítése. A Strukturális Alapokból azok a régiók kaphatnak támogatást, amelyekben az egy főre jutó GDP nem éri el a közösség átlagának 75 százalékát. Mivel hazánkban 1995-ben az egy főre jutó GDP az uniós átlag 37 százaléka volt, EU-tagként az egész ország támogatandónak számítana, ám a pénzek megszerzéséhez szükség van a megfelelő intézményrendszer kiépítésére is. Az EU-ban alapelv, hogy a támogatásokat nem egyedi, hanem olyan komplex fejlesztési programokhoz nyújtják, amelyek elkészítésében részt vesznek a regionális és a helyi szervek is. A pénzt a regionális intézményeknek folyósítják, amelyeket bevonnak a felhasználás ellenőrzésébe. Végül követelmény, hogy a támogatott program finanszírozásából a kedvezményezett ország is kivegye a részét.
Az Európai Bizottság a magyar országvélemény elkészítésekor éppen ez utóbbi feltételt nem találta teljesítettnek. Az EU szegényebb országai GDP-jük 0,5-1 százalékát fordítják regionális fejlesztésre, a magyar TFC és a területi kiegyenlítést szolgáló támogatások összesen 18,2 milliárd forintja azonban nem éri el ezt az arányt. A regionális politika jogi keretéül szolgáló területfejlesztési törvényt (Figyelő, 1996/13. szám) már kedvezően értékelte a bizottság, megállapítván: az elvek, a célok és az intézményrendszer világos hasonlóságot mutat az EU strukturális politikájával.
A területfejlesztési törvény a külső szemlélő számára áttekinthetetlen sokaságú új szervet hívott életre (lásd táblázatunkat). Ezek működtetése azonban Szegvári Péter szerint nem drága. A megyei területfejlesztési tanácsok (MTT) általában a közgyűlés szervezetét használják, tisztségviselőiknek pedig nem adnak tiszteletdíjat. A regionális tanácsok egyenként 3,6 millió forint támogatást kapnak. A területfejlesztők nem pazarlást, hanem éppen ellenkezőleg: takarékosságot várnak ezektől az új szervektől, ugyanis tőlük remélik az állami támogatások közötti összhang megteremtését. Kulcsszerepet szánnak a tavaly nyáron megalakult MTT-knek. Már az elmúlt évben ezek döntöttek a TFC egy részéről (az akkor 4,7 milliárd forintnyi decentralizált keret pályázat útján történő felhasználásáról), valamint a területi kiegyenlítést szolgáló fejlesztési támogatásról (amelyre tavaly 5 milliárd forintot különítettek el). Az idén pedig 5,2 milliárd forint területfejlesztési, és 8 milliárd forint kiegyenlítést szolgáló pénzt osztanak el a fenti tanácsok. Ez azonban csak a kezdet. Mint Dániel Pál elmondta, a különböző állami támogatások hatékonyabb felhasználásában segít majd, hogy az MTT-k törvényi felhatalmazás alapján részt vesznek ezek elosztásában, méghozzá az általuk kidolgozandó, s az országossal összhangban lévő hosszú távú megyei területfejlesztési koncepció alapján. A megyében tudni fogják, hogy az adott évben melyik településen épül fel például egy élelmiszerüzem vagy ipari park, tehát sürgősen szükség van hozzá a csatornára is, míg máshol elég lesz a következő esztendőben folyósítani a támogatást.
Magyarország azt ígérte az uniónak, hogy 1999-ig megvalósítja a források koordinálását – mondta Szegvári Péter. A koordináció azt jelenti, hogy a tárcák figyelembe veszik az MTT-k véleményét, de megtartják saját forrásaikat és az azokról való döntés jogát. További előrelépést jelent a források integrációja, amikor is a tárcák már átadják eszközeik egy részét egy közös megyei vagy regionális fejlesztési alapba – erre a csatlakozás időpontjáig kell sort keríteni.
Maguk a tárcák – legalábbis egyelőre – nem lelkesednek a forrásátadás gondolatáért. Az Ipari, Kereskedelmi és Idegenforgalmi Minisztériumban (IKIM) például úgy látják: az ipari szerkezetátalakítás és az iparfejlesztés még nem tart ott, hogy ezek elé lehetne helyezni a területfejlesztés szempontjait. Az IKIM adakozó kedvét az is lehűti, hogy tagként csak a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei területfejlesztési tanácsba vették be a képviselőjüket, s a nógrádiban adtak nekik tanácskozási jogot – a többi MTT nem tett hasonló gesztust, sőt volt, ahol a szakértőik véleményére sem voltak kíváncsiak. Geiszhauer Éva főosztályvezető-helyettes ugyanakkor hangsúlyozta, hogy fontosnak tartják a területi iparfejlesztést, bár csak egyetlen ilyen célú kezdeményezésük van: az ipari park program (Figyelő, 1997/32. szám). A GFC-ből a kormány döntése alapján elkülönítettek 340 millió forintot a szabolcsi, 700 milliót a borsodi és 133 milliót a Nógrád megyei területfejlesztési programokra. Ebből a célelőirányzatból a kis- és középvállalatok beruházásaihoz nyújtott kamattámogatás a legsúlyosabb helyzetű megyéből pályázók esetében az általánosnál 10 százalékkal nagyobb lehet.
A források egy részének átcsoportosítása a tárcáktól a megyékhez vagy a régiókhoz mindazonáltal elkerülhetetlennek látszik; nincs értelme, hogy egy kerékpárút megépítéséről a miniszter döntsön – támasztotta alá a területfejlesztők álláspontját Dániel Pál. Ez ügyben az első lépés, hogy a kormány elképzelése szerint a BM költségvetési fejezetében szereplő cél- és címzett támogatások egy részéről – a 200 millió forint alatti összegekről – jövőre már az MTT-k döntenek. A különböző kalapokból osztott pénzek nagyobb összhangját pedig a PM-ben készülő rendelet próbálja megteremteni: egyebek mellett előírják majd, hogy a pályázatokat egymáshoz közeli időpontban írják ki, s a döntéseket is nagyjából egyszerre, kötelezően figyelembe veendő szempontok alapján hozzák meg.
