Gazdaság

KÁRPÓTLÁSI HIVATAL – Lejárt a jegyük

Elkezdődött annak a szervezetnek az agóniája, amelyről már a megalakításakor tudni lehetett, hogy fennállása időleges. A kárpótlási hivatal 1998 áprilisával akkor is megszűnik, ha a kárpótlást addigra nem fejezik be.

Az Országos Kárrendezési és Kárpótlási Hivatal (OKKH) megszűnéséről július 24-én döntött a kormány, a Fölművelésügyi Minisztériumot (FM) jelölve meg jogutódként (a kárpótlás egyenlegéről lásd a hét grafikonját a 7. oldalon). A dolgozók felmentése két hullámban történik: 437 főtől szeptember elsejei hatállyal, a többiektől pedig január elsejével válnak meg. Az elbocsátott munkatársaknak féléves felmentési idejük felét kell ledolgozniuk, így az utolsók elvileg április elsején kapcsolnák le a villanyt. A leépítéssel egy időben, a munka hatékonyságának növelése érdekében szervezeti átalakításokra is számíthatnak az ott maradók. A múlt hét pénteken megkapták az értesítést azok, akik szeptember elsején kapják meg a felmentésükről szóló határozatot. Az OKKH Kecskeméti utcai épületében 41, a megyei kárrendezési hivatalokban 396 fő kényszerül megválni munkájától. A megyék között azonban jelentős eltérések figyelhetők meg: abban a 12 megyében, ahol személyi kárpótlási ügyeket intéznek, mérsékeltebb a karcsúsítás, míg például Nógrádban mindössze négy ember maradt a feladatok ellátására.

A korábbi tervek szerint a felszabadulókat a megyei FM-intézmények és a földhivatalok vették volna át. Az érintett szervezetek között azonban erről a mai napig nem született hivatalos megegyezés, s várhatóan nem is fog. A megszűnő munkahelyű dolgozóktól pedig aligha várható megfeszített munka, pedig a határidők betartásához és az április elsejei bezáráshoz nagy erőfeszítésekre lesz szükség.

A legközelebbi betartandó időpont augusztus huszadika: ekkorra kell befejeződnie a településenként 20 hektár alatti földek árveréseinek. A jogvitás esetek magas száma miatt azonban a későbbiekben is bőven marad munkája annak az öt árverési csapatnak, amelyek az ország azon pontjain bukkannak majd fel, ahol éppen jogerőre emelkedik egy-egy földalap. A létszámleépítés ráadásul újabb kárpótlási hullámban kapta el a hivatalokat, hiszen – az 1992. évi törvény egy, az Alkotmánybíróság által diszkriminatívnak ítélt kitételének módosítása nyomán – a kárpótlásra jogosultak köre az idén tovább bővült. Ezért 310 ezer korábban beadott, de akkor elutasított ügyben hivatalból hoz határozatot az OKKH. Az életüktől és szabadságuktól politikai okokból jogtalanul megfosztottak kártalanítási igényüket október hetedikéig nyújthatják be. Nagy Ferenc, az OKKH szerint megközelítőleg 100 ezer belföldi, illetve 50 ezer külföldi igényre számíthat a hivatal. Hozzávetőlegesen ennyien lesznek azok is, akik kárpótlási jegyeiket életjáradékra szeretnék majd átváltani. Ezt a kárpótoltak a megyei hivataloknál tehetik meg, szeptember elsejétől egészen az év végéig. Előreláthatólag mintegy 2-3 milliárd forint címletértékű jegyet kell átvenniük az akció során az értékpapír-kezelőknek.

Ha mindezen kárpótlási feladatait időre ellátja az OKKH, akkor már csak a több mint 11 ezer polcfolyóméternyi, összesen mintegy 2 millió ember személyiségi jogait érintő irattömeg archiválását kell megoldani. Ennek befejezése – tekintettel a jelenlegi állapotra – már biztosan a jogutód feladata lesz. Addig azonban még törvényben kellene intézkedni a kárpótlás végső lezárásáról: a jogutódlásról, a kárpótlás jogvesztésének és a kárpótlási jegy érvényességének határidejéről. Jelenleg ugyanis a jogszabály csak azt írja elő, hogy a kedvezményezetteket az elhunytak, illetve eltűntek után milyen arányú kárpótlás illeti meg, de azt nem, hogy egy-egy esetben hány forintot kell szétosztani.

Törvények ide, archiválás oda, az OKKH-központ akkor sem marad üresen, ha április elsején megszűnik a hivatal: az épületet az ELTE veheti birtokába. Az egyik szárnyban már folyik az átépítés, az új tulajdonos augusztus végén be szeretne költözni. A megyei hivatalok irodahelyiségeiket a helyi önkormányzatoktól vagy magáncégektől bérlik, így ezeknél tulajdoni rendezésre nincs szükség. Ez alól egyetlen ingatlan csak a kivétel – ez áprilistól a jogutód FM-re száll.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik