Minden jel szerint pusztán frázis marad Bokros Lajos volt pénzügyminiszter két évvel ezelőtti kijelentése, amely szerint a bankkonszolidáció a Mezőbanknak nyújtott állami támogatással egyszer s mindenkorra véget ért. A Postabank körül az elmúlt hónapokban zajló események ugyanis főbb elemeiben kísértetiesen hasonlítanak azokra a lépésekre, amelyekkel az állam 1992-95 között javított fel nehéz helyzetben lévő hitelintézeteket. S bár egy újabb betétesi pánik kialakulásától tartva a hivatalos források óvakodnak kiejteni a bankkal kapcsolatban bármilyen negatív jelzőt, az elmúlt hónapok eseményei azt látszanak igazolni: a Postabank legalábbis nehéz helyzetben van.
Elemzők szerint a hitelintézet problémáinak kialakulása három fő okra vezethető vissza. Ezek között a legfontosabb, hogy a Postabank a kilenc évvel ezelőtti alapításától kezdve igen tudatos és agresszív ügyfél- és piacszerzési stratégiát folytatott, amelynek nyomán mérlegfőösszegét tekintve a második legnagyobb hitelintézetté küzdötte fel magát. Az eszközök dinamikus növekedését azonban tőkeoldalon nem kísérte hasonló ütemű fejlődés. Ennek következtében a bank immáron évek óta krónikus tőkehiánnyal küszködik. S bár a tőkeforrások elégtelensége általában jellemző a hazai bankrendszerre, a külföldi befektetők beáramlása és az azt megelőző állami konszolidáció nyomán a bankok tőkeellátottsága az elmúlt időszakban ugrásszerűen javult. Nem így a Postabanké. A hitelintézet elmúlt kilencéves működése során a tulajdonosok összesen csak négyszer emeltek tőkét. Ezek az akciók azonban pusztán arra voltak elegendőek, hogy a hitelintézet tőkeháttere legalább lépést tartson az eszközök dinamikus növekedésével. Jól mutatja ezt a bankok kockázatait jellemző úgynevezett tőkemegfelelési mutató alakulása, amely lényegében mindig a hatályos törvények által húzott 8 százalék szint körül, gyakran az alatt ingadozott. 1991 és ’94 között átlagban 6 százalék körül alakult, és csak 1995-ben lendült fel – az eddigi legnagyobb, 9,9 milliárd forintos tőkeemelésnek köszönhetően – 10 százalék fölé. Tavaly azonban a mutató ismét lezuhant, s az év végére már csupán 8,82 százalék volt (lásd erről grafikonunkat a 16. oldalon). Sőt: információink szerint ez év márciusában már csupán 6,02 százalékon állt a bank tőkemegfelelése, éppen azon a szinten, ahol a bankokat ellenőrző Állami Pénz- és Tőkepiaci Felügyeletnek (ÁPTF) még nem kell közvetlenül beavatkoznia. Ilyen értelemben az utolsó utáni pillanatban jött az a június 26-án lezárult tőkeemelés, amely során a régi tulajdonosok egy része és új befektetők összesen 7,1 milliárd forinttal emelték a hitelintézet alaptőkéjét (Figyelő, 1997/27. szám). A zártkörű jegyzésben 13 jogi személy – zömében állami tulajdonban álló vállalatok és intézmények – vettek részt. A jegyzés után a bank legnagyobb tulajdonosaivá a társadalombiztosítási önkormányzatok váltak (lásd erről táblázatunkat.)
A krónikus tőkehiány mellett azonban a banknak az eszközök és források eltérő lejárati szerkezetéből fakadó nehézségekkel is folyamatosan küzdenie kell. A Postabank lényegében takarékbetétekkel működtetett hitelintézet, s látványos növekedésének alapját a lakossági betétek gyűjtése képezi. A tavalyi év végén a bank betétállományának összértéke 304,5 milliárd forint volt, amely a források 85 százalékát jelentette. Ezen belül is kimagasló a lakossági forintbetétek összege (215,2 milliárd forint), míg elenyésző a vállalati és a devizabetétek volumene. Ráadásul a bank jellegéből adódóan elsősorban letétjegy típusú konstrukciókat és egyéb – jellegzetesen fix kamatozású és futamidejű – takarék jellegű termékeket értékesít a postahivatalokon keresztül, amelynek következtében rövid lejáratú (1-3 hónapos) betétek teszik ki a Postabank forrásainak közel kétharmadát. Eszközoldalon viszont elsősorban a vállalatoknak nyújtott hosszabb lejáratú hitelek dominálnak. A hitelintézet a tavalyi év végén bruttó 178,1 milliárd forint hitelállománnyal és 62,8 milliárd forint követeléssel rendelkezett. A teljes hitelállománynak közel 99 százaléka (175,8 milliárd forint) volt vállalati kölcsön, amelynek háromnegyede hat hónapon túli, közel fele pedig éven túli lejáratú volt.
Az eszközök és források eltérő lejárati szerkezete a likviditási kockázatok mellett ugyanakkor egyéb veszélyeket is hordoz magában. A kötött futamidejű, fix kamatozású betétekből finanszírozott lebegő kamatozású hitelportfolio ugyanis állandó fenyegetést jelent a kamatok egyensúlyára és közvetve az üzemi eredményre. Jól mutatja ezt, hogy az elmúlt évben bekövetkezett jelentős (10 százalékos) kamatcsökkenés hatására a Postabank nettó kamatbevétele több mint felére (18,1 milliárdról 7,4 milliárd forintra) csökkent, a banküzemi nyereség pedig lényegében teljesen elolvadt (1,4 milliárdról 207 millió forintra). Nem kis részben tehát a rossz eszköz-forrás struktúra a felelős azért, hogy a bank tavaly összesen 6 millió forint nettó nyereséget tudott kimutatni.
Az eszközök és források eltérő lejárata mellett tovább feszíti a húrt a hitelállomány nagyméretű koncentrációja. Információink szerint a Postabank legfőbb 10 hitelfelvevője a teljes hitelállomány 26,8 százalékát, legfőbb 50 ügyfele pedig 63,8 százalékát képviselte. S bár a bank tavaly alapvetően megfelelt a hatályos törvényi szabályozás szerint a szavatoló tőke nyolcszorosában meghatározott – az összes nagyhitelre vonatkozó – kockázati limitnek, tudomásunk szerint két esetben viszont túllépte az egy hitelfelvevőre megállapított és a szavatolótőke 25 százalékában meghatározott korlátot. Emellett a Postabank tavaly előszeretettel nyújtott részvényesei és saját leányvállalatai részére hiteleket, olyannyira, hogy az év végére túl is lépte az erre vonatkozó törvényi limiteket. Nyilván ennek tudható be, hogy az ÁPTF tavaly decemberben teljes körű ellenőrzést végzett a bankban, amelyet követően tudomásunk szerint egyebek mellett új hitelengedélyezési eljárások, fedezetértékelési szabályok, és kockázatelemzési metódusok kialakítására utasította a Postabank vezetését.
A bajok harmadik forrása a hitelportfolio romlásában és az úgynevezett nem kamatozó eszközök magas arányában keresendő. A Postabank a többi magyar bankkal ellentétben ugyan nem örökölt az államtól behajthatatlan hitelállományt (ezért nem is vett részt a hivatalos konszolidációs programban), ám az egyértelműen a bank menedzsmentjétől függő kihelyezéseinek minősége évről évre romlott, s az ebből fakadó céltartalékolási kötelezettségek egyre kedvezőtlenebb hatást gyakoroltak az eredményre. A minősített eszközök kivezetését végül tavaly meglehetősen drasztikus eszközökkel kezdte meg a bank a könyveiből: eladott az egyébként a tulajdonosai közé tartozó Dunaholding-csoportnak (DH) egy 42,1 milliárd forint összértékű – 20,8 milliárd forint értékű kölcsönállományt, 5,9 milliárd névértékű befektetést, 15,4 milliárd forint készpénzt(!) tartalmazó – csomagot. A kölcsönök egy részét (közel 3,3 milliárd forintot) a bank előzőleg kétesnek minősítette, és utána 2,5 milliárd forint céltartalékot képzett. A tranzakció értesüléseink szerint úgy zajlott le, hogy a DH egy 10 éves lejáratú, nulla kamatozású, 51,7 milliárd forint összesített névértékű fizetési kötelezvényt nyújtott a csomagért a banknak. Ezzel a “manőverrel” a Postabank 9,6 milliárd forint nyereségre tett szert, ugyanakkor felszabadíthatta a kétes minősítésű kölcsönökre korábban képzett céltartalékot is.
Mindezt viszont tudomásunk szerint meglehetős nehezteléssel fogadta a bank ÁPTF által delegált nemzetközi auditora, az épp a napokban menesztett Arthur Andersen, amely a Postabank-Dunaholding megállapodás nemzetközi számviteli elveknek (IAS) megfelelő átalakítását szorgalmazta. Ennek nyomán az idén június 23-ára esedékes első részletfizetés összegét 4,86 milliárdról 10,1 milliárd forintra emelték, amelynek azonban információink szerint a Dunaholding csak úgy tudott eleget tenni, hogy készpénz helyett egy többségi részesedésekből és ingatlanokból álló csomagot adott át (vagy vissza) a banknak. Ennek cseréjébe egyezett bele a kormány határozatát követően az elmúlt héten az ÁPV Rt., amely a DH-csomagban található ingatlanokért 5,2 milliárd forint névértékben különféle vállalatokban lévő kisebbségi részesedését, 2 milliárd forint névértékű gázszolgáltató részvényt, és 11 milliárd forint névértékű áramszolgáltató részvényt ad cserébe (lásd erről Csere ott című cikkünket a 17. oldalon).
Ezzel párhuzamosan 11 milliárd forintnyi követelésállományt eladtak annak a G-Modus Kft.-nek, amelynek tulajdonosa a Dunaholding ellenőrzése alatt álló Gordiusholding. A vásárlásra a G-Modus kamatozó kölcsönt vett fel a Postabanktól, amelyre a kormány 12 milliárd forintig készfizető kezességet vállalt. A kölcsönt a G-Modusnak két egyenlő részletben – 1997. június 24-én és 1998. június 24-én – kellett volna visszafizetnie, ám a társaság nem tudott első fizetési kötelezettségéért helytállni, ezért a Postabank július elején lehívta a garancia első részletét a Pénzügyminisztériumtól (PM). Minthogy a Postabank tulajdonosai a kormány készfizető kezességét viszontgarantálták, e részlet 5,5 milliárd forintját törleszteniük kell. De csak jövő évi második határidő utáni harmadik hónaptól, azaz 1998 októberétől, addig a kamatokat fizetik összesen 128 millió forint értékben. A tőketörlesztés negyedévente történik majd, és öt esztendeig tart, miközben a PM a mindenkori jegybanki alapkamat felét számolja fel kamatként. A fennmaradó 30,6 milliárd forintnyi követelés sorsáról egyelőre nincsenek megbízható információk, egyes hírek szerint azonban azt szintén a Gordiusholding érdekeltségébe tartozó vállalkozások vették át. A vásárlásokat információink szerint ugyancsak banki kölcsönből finanszírozták, amelynek törlesztését két év türelmi idő után kell megkezdeni.
A Dunaholding-csomag “átszabása” mellett az Arthur Andersen – a lapunknak is megküldött IAS-kimutatások tanúsága szerint – a nemzetközi mérlegben további 115 millió forinttal csökkentette a magyar számviteli elvek szerint kimutatott 6 millió forintos mérleg szerinti nyereséget, amely így negatívba fordult. A különbözet elsősorban az eladott és visszlízingelt felszerelések kezeléséből, illetve a tulajdonosok által tavaly nyújtott alárendelt kölcsöntőke átminősítéséből fakad. Az egyéb eszközök sorában – itt van egyébként nyilvántartva a DH-csomag is – a magyar mérlegben kimutatott 63,7 milliárd forint helyett csupán 61,4 milliárd forint szerepel, amely elsősorban a G-Modus ügyletre vállalt állami garanciának tudható be.
Mindenestre a hármas szorításban vergődő Postabank magántulajdonú hitelintézetként meglepően “bőkezű” támogatóra talált az állam személyében. Az elmúlt időszak eseményeit számba véve úgy tűnik, hogy a kormányzat két év után sutba dobta a bankkonszolidációval kapcsolatos fenntartásait, és minden lehetséges eszközzel igyekszik mentőövet dobni a Postabanknak. Ebbe a sorba tartozik, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) fél évre felmentette a hitelintézetet a kötelező jegybanki tartalékképzés alól, amely az emlékezetes betétesi roham idején (Figyelő, 1997/10. szám) nem elhanyagolható plusz likvid forrást jelentett a bank számára. Hasonló konszolidációs lépésnek tűnik a G-Modus hitelfelvétele után vállalt kezesség, jóllehet, ezeket a PM viszontgarantáltatta a tulajdonosok egy részével. A kormány határozata nyomán augusztus 15-ig tető alá hozandó ÁPV Rt.-Postabank vagyoncsere pedig jelentősen elősegíti majd, hogy a hitelintézet nem kamatozó eszközeinek egy részét likvid értékpapírra cserélje le.
A Postabankot segítő lépések egy része persze akár indokolt is lehet, hiszen a második legnagyobb bank pénzügyi helyzetének megrendülése az egész bankrendszerre és a gazdaságra nézve hátrányos következményekkel járhat. Az viszont már nehezen magyarázható, hogy az állam miért mondott le azokról a jogosítványokról, amelyek a segítségnyújtás fejében – elméletileg – járnának neki. A konszolidált bankok esetében ugyanis az állami segítségnyújtást rendre a többségi tulajdon megszerzéséhez, szigorú reorganizációs tervhez, privatizációs stratégiához és a menedzsmentjogok gyakorlásához kötötték. A Postabank esetében viszont mindezek a lépések elmaradtak. Korábban ugyan felmerült, hogy az ÁPV Rt. is részt vesz 2,9 milliárd forinttal a júniusi tőkeemelésben, ám ezért cserébe információink szerint az elnöki és a vezérigazgatói poszt szétválasztását és a stratégiai döntésekben való részvételt kérték. Ez a terv azonban – nem utolsósorban a menedzsment és a főbb tulajdonosok ellenállása miatt – meghiúsult.
Elemzők szerint az állami támogatások mértéke mindazonáltal csak a tüneti kezeléshez elegendő, ahhoz azonban távolról sem, hogy a Postabank kilábaljon a szerkezeti válságból. Ehhez valószínűleg egy olyan stratégiai befektető belépésére lenne szükség, amely a további – a tervek szerint 10 milliárd forint körüli – tőkepótlás mellett szakmai segítséget is képes nyújtani a banknak. A lehetséges befektetők felkutatásával megbízott svájci SBC-Warburg szerint érdeklődő jócskán akad, amiben már csak annak is része van, hogy a Postabank neve a sajtóban április óta annyit forgott – mondta el a Figyelő kérdésére John Cryan, a befektetési bank igazgatója. Véleménye szerint a “nagy halat” a Kereskedelmi és Hitelbank privatizációjáról lemaradt befektetők között kell keresni. (Információnk szerint eddig a holland ING-csoport, egy közelebbről nem ismert brit befektetési bank és távol-keleti hitelintézetek neve merült fel.) Az egy szem stratégiai befektető számára a Postabank 15-40 százalékát kínálják, komoly ajánlat esetén azonban a tulajdonhányad alku tárgya, ennél tehát akár nagyobb is lehet. Ennek mindenesetre a megbízó Postabank kívánsága szerint még a novemberi közgyűlés előtt el kell dőlnie – hangsúlyozta John Cryan. Az mindenesetre biztos: az állami támogatásokkal a bank vezetése időt nyert az elkerülhetetlennek látszó szerkezeti és szervezeti átalakítások megkezdéséhez.
