Gazdaság

BUSZEXPORT OROSZORSZÁGBA – Kölcsönös bizalom

A tartozásaira moratóriumot kapott Ikarus az év első felében 26 milliárd forintos árbevétel mellett 1 milliárdos nyereséget ért el, több mint 900 buszt gyártott, és erre az évre összesen kétezer járműre van megrendelése. A termelés felfutását az teszi lehetővé, hogy a moratórium miatt újra kap hiteleket, az orosz megrendelőket pedig hároméves futamidejű kölcsönökkel finanszírozzák.

Ez év első felében összesen 23,3 millió dollár hitelt folyósított az Eximbank az oroszországi vevőknek a kiszállított Ikarus-buszok fejében. Ezen kölcsönök zöme 3-5 éves lejáratú és kedvezményes kamatozású. Majd július elején az Eximbank az Általános Értékforgalmi Bank (ÁÉB) Rt.-vel társult, aminek lényege, hogy egy újabb, 11,7 millió dolláros ügylet felét finanszírozza, a másik felét pedig refinanszírozza. A kölcsönt 4-5 részletben, szintén 3 év alatt törleszti az orosz vevő. További 200 busz megy majd Leningrád megyébe és 250 Arlov megyébe. E buszok megvételét ugyancsak a bankpáros finanszírozza.

A napokban érkezett hír arról, hogy júliustól novemberig újabb 403 buszt szállít az Ikarus Moszkvába. Az orosz főváros közlekedési vállalata ezek megvételére, ezúttal a Rosszijszkij Kredit Bank közvetítésével, csaknem 42,9 millió dollárnyi hitelt vesz fel egy nemzetközi konzorciumtól. A hitelügyletben 20 százalékkal vesz részt az Eximbank, s a vevőhitel-biztosítást is a Magyar Exporthitel Biztosító Rt. (Mehib) adja. Az orosz bank az ügylet 15 százalékát előre fizeti.

Nyíri Iván, az Eximbank és a Mehib vezérigazgatója magától értetődőnek tartja ezt a fizetési konstrukciót. A két társaság az idén a teljes magyar export 2,5 százalékát támogatta egyebek mellett az Ikaruséhoz hasonló feltételrendszerű hitelekkel. A bankhoz és a biztosítóhoz ugyanis elsősorban épp a szokásosnál nagyobb kockázatú, nagyobb értékű vagy jelentősebb üzleteket lebonyolító vállalatok fordulnak a leggyakrabban. Közéjük tartozik például az Ikarus, a Ganz-Hunslet, a Ganz Ansaldo és a Transelektro. A vezérigazgató meggyőződése, hogy a vevőhitel a legfőbb eszköze a keleti piacok visszaszerzésének. Mivel a külföldi befektetők korábbi jelentős bizalmatlansága az orosz gazdaság iránt csökkenni látszik, azelőtt kell helyet keresni a magyar termékeknek e piacon, mielőtt megelőznek a konkurensek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik