Hazánkban a Pepsit a Fővárosi Ásványvíz és Üdítőipari Rt. képviseli. Mint azt Miklósvári Géza vezérigazgató elmondta, az 1993-as privatizáció után a cég megtarthatta – jelenleg is több mint 50 százalékos piaci részesedéssel bíró – ásványvízgyártási üzletágát is. A New York-i székhelyű PepsiCo Inc. Corporation mindmáig 200 millió dollárt ruházott be az országban. A foglalkoztatottak létszáma 730-ról 1500 főre bővült. A hazai hozzáadott-érték 90 százalékos; külföldről csak a koncentrátumot hozzák be, a többit hazai alapanyag.
Miklósvári Géza úgy véli: A két nagy cég versenye, piaci pozícióik gyors felfutása nyomán a kisebb hazai gyártók a piacon ma már csupán 10 százalékot mondhatnak magukénak.
Mint mondta, az elmúlt hónapok statisztikái alapján a Pepsi a magyarországi szénsavasüdítő-piac 40-45 százalékát foglalhatja el. Felhívta a figyelmet, hogy ha a két márka nem kezdene folyton új kampányokba, az is piacvesztéssel járna. Idén egyébként 15-20 millió dollár beruházást terveznek, döntően a marketing, az anyagmozgatás és a raktározás terén.
Tavalyi bruttó bevételük 15,5 milliárd forint volt; idén ennek 10 százalékos növelését tűzték ki célul, ami azonban – mint minden üdítőipari cégnél – náluk is nagyban függ az időjárástól és bizonyos realitásoktól. Idei veszteségük várhatóan kisebb lesz a tavalyinál; 1999-ben viszont már feltétlenül nyereségre számítanak.
Horváth Magyary Nóra, a Coca-Cola Magyarország Szolgáltató Kft. közkapcsolatokért felelős igazgatója szerint a Coca-Cola piaci részesedése jelenleg meghaladja az 50 százalékot.
A szénsavas üdítőitalok piacán tavaly részesedésük lapunk számításai szerint 54 százalékos volt. A Coca-Cola eddigi hazai befektetései 280 millió dollárt tesznek ki. A likőripari egységek megvásárlásával, 1991-ben vetették meg lábukat a piacon, azóta Győrben korszerűsítették a palackozót, Dunaharasztiban pedig 1,5 milliárd forintos zöldmezős beruházást hoztak létre. Ez az üzem adja hazai gyártókapacitásuk 70 százalékát. Tizennégy disztribúciós központjuk az egész országot lefedi.
A marketing- és a gyártóüzletág kettéválik: az atlantai székhelyű The Coca-Cola Companyt – melynek profilja a “fogyasztói kommunikáció” – nálunk a Coca-Cola Magyarország Szolgáltató Kft. reprezentálja; az Ausztráliában bejegyzett Coca-Cola Amatilt pedig – amely a gyártást végzi – a Coca-Cola Amatil Befektetési Kft. képviseli. (Üzleti filozófiájuk értelmében egyik cég sem hoz nyilvánosságra a gazdálkodásra vonatkozó pénzügyi adatot.)
A Coca-Cola-termékek 1996-os fogyasztása lapunk számításai szerint 352 millió liter volt hazánkban. Dolgozóik száma 1500 fő.
A hazai összfogyasztás néhány százalékkal növekszik, ami újabb lehetőséget teremt a forgalom- és részesedésnövelésre. Idén az első negyedévben 20 százalékkal több Coca-terméket ittak a magyarok, mint az előző év hasonló időszakában.
A reklámkampányok hatására tavaly decemberben regisztrálták az év második legnagyobb fogyasztását. A reklámköltségekről az igazgató csupán annyit árult el, hogy az összbevételre vetített aránya a Coca-Cola cégeinél a világban átlagosan 10 százalék.
Noha a két cég által közölt adatok láthatólag nincsenek összhangban egymással, független szakértők szerint mindenesetre a Coca-Cola a nyolcvanas évek végétől fokozatosan pozíciókat hódít el a Pepsitől. Ám piaci elemzők figyelmeztetnek arra, hogy a kelet-európai szektorban még nem lejátszott a meccs.