Aláírták a hét végén a Takarékbank privatizációs szerződését, amelynek értelmében a német Deutsche Genossenschaftsbank (DG Bank) és a Hungária Biztosító alkotta konzorcium vásárolta meg a hitelintézet részvényeinek 60,98 százalékát. A befektetők a közel 817 millió forint névértékű részvénycsomaghoz 532 százalékos árfolyamon jutottak hozzá. Vállalták, hogy már júliusban 700 millió forinttal – 200 százalékos árfolyamon – emelik a bank alaptőkéjét, és további 20 millió márkát fordítanak a számítástechnikai rendszer fejlesztésére. A privatizációs szerződés mellett pecsét került arra a megállapodásra is, amely a Takarékbank és a takarékszövetkezeti integráció együttműködését szabályozza. A 221 szövetkezet által aláírt szerződés szerint az integráció tagjai elfogadják és támogatják a nyertes konzorcium tulajdonszerzését saját csúcsbankjukban, annak fejében, hogy 5 plusz 5 évre szóló opciós vételi jogot kaptak a többségi részesedés megszerzésére.
- 22:00 Erőszakoskodott a női játékvezetővel, kirúgták a vb-ezüstérmes futballsztár testvérét
- 21:44 Vizsgálatot indít a kulturális tárca az Operettszínház ügyében
- 21:06 Felbontotta wolfsburgi szerződését Eriksen, aki kétszer is összeesett a futballpályán
- 20:57 Hatszáz képe került elő a magyar diafilmfestő zseninek
- 20:55 A nap legfontosabb hírei - 2026.09.23.
- 20:38 Lavrov: Oroszország kész a tartós rendezést szolgáló tárgyalásokra
- 19:45 Elhárult a fertőzésveszély, újra fogadja a betegeket a szegedi koraszülött intenzív osztály
- 19:40 Hajnal Tamás: Bízom a klub gazdasági szakembereiben, hogy minden rendben van
- 19:32 Magyar Péter a Vatikánba utazott, csütörtökön fogadja XIV. Leó pápa
- 18:55 Kováts Eszter: A nyugat behozza a lemaradását
- 18:31 Xavinak nem biztos, hogy jólestek Klopp szavai
- 18:23 Extrém alacsony a Tisza, de még így is meglepően mély a legmélyebb pontján
- 18:01 Török Gábor: Fidesz nincs, de igény van rá
- 17:56 Kizuhant az ablakon egy másfél éves kislány Kiskunhalason, mentőhelikoptert riasztottak a helyszínre
- 17:44 „Kezdd el a mozgást, a motiváció majd utolér” – az Európai Sporthét 40 országban pörgetné fel az embereket
- 12:26 „Nem lopás, hanem rablás” – Toroczkai élesen bírálta Magyar Pétert
- 11:52 „Két ember élete két év, négy hónapot ér” – megszólaltak a halálra gázolt hétéves kislány és édesapja szerettei
- 15:28 „Nem tudta, ki vagyok” – Dolph Lundgren 61, felesége 22 éves volt, mikor először találkoztak
- 16:38 Hankó Balázs és Seszták Miklós öt-tíz évet, Matolcsy legfeljebb hármat kaphat
- 15:50 „Ez egy mészárlás volt. Hentesként tudta, hogy hova kell szúrni. Esélye sem volt védekezni Jánosnak” – megszólalt a meggyilkolt önkormányzati képviselő rokona
- 12:19 Róna Péter: Magyar Péter és az alkotmányosság
- 10:31 Dolly Parton halálos ágyán kért utolsó kívánsága az egész családját megdöbbentette
- 13:06 Szacsvay László: Kábé havi 1 millió forint jön össze, de be kell osztanom
- 17:33 Magyar Péter: Már hétfő délelőttre összehívjuk az Országgyűlés rendkívüli ülését
- 15:51 Latorcai Csaba december 24. munkaszüneti nappá válásáról: Kereszténydemokrata győzelem
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
