Kisvállalkozások számára kidolgozott hitelkonstrukcióval igyekszik az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség július végétől világossá tenni, hogy hitelintézetei igenis alkalmasak e szféra beruházásainak finanszírozására. A konstrukció több intézményes kedvezményt egyesít magában. A két évnél régebben kamarai tag kis- és mikrovállalkozások a folyósító takarékszövetkezeteknél – legfeljebb 5 millió forint erejéig – 3 éves vagy annál hosszabb lejáratú kölcsönhöz juthatnak úgy, hogy ahhoz pénzügyminisztériumi kamattámogatást és a Hitelgarancia Rt. kedvezményes garanciadíját egyaránt igénybe vehetik. Mint ismeretes, az előbbi – a jegybanki alapkamat plusz 3,5 százalékos (jelenleg 25 százalékos) kamatú hitelhez – az alapkamat negyedének megfelelő kamattámogatást jelent. A kedvezményes garanciadíj pedig valójában fél ár, amely valamennyi, 5 millió forintnál kisebb hitelre vonatkozik. Az ügyfél ráadásul ezt is kétféle módon fizetheti. Egy összegben, amikor is a díj a garantált összeg 1,4-1,6 százaléka (attól függően, hogy a hitel futamideje 3 vagy 4 év), vagy évenként 1 százalékot plusz az 1 százalékos kezelési díjat. A konstrukcióban egyébként a Hitelgarancia Rt. 50 százalékos garanciát vállal, s erre idén összesen 2 milliárd forintot különített el.
- 21:10 „A fideszes frakcióvezető nyilvánvalóan hazudott nekem” – botrányosan indult az év a győri közgyűlésben
- 21:00 Bochkor Gábor Fenyő Miklósról: Meg voltam róla győződve, hogy ki fog jönni és ez egy párhetes történet lesz csupán
- 20:38 A brazil influenszer nagy támogatója volt Trump bevándorlás-ellenes ügynökségének, az ICE őt is letartóztatta
- 20:28 Pokoli fájdalmai vannak Pásztor Erzsinek: az előadásait is le kellett mondani
- 20:00 Trump állítja, megbeszélte az indiai miniszterelnökkel, hogy leállnak az orosz olajimporttal
- 19:59 RTL: Úgy megverhette a fóti gyermekotthon igazgatója az egyik neveltet, hogy az kórházba került
- 19:30 10 református püspök, élükön Balog Zoltán, úgy érzi, gúnyt űzött a magyarokból a világszervezet
- 19:24 Zelenszkij: Kész a megállapodás a biztonsági garanciákról
- 19:00 Négy férfitől kilenc gyereke van a 27 éves nőnek, és nem tervez megállni
- 19:00 Egy kolbászreklámtól Shakespeare-ig: Paul Mescal megérkezett, és marad is
- 18:38 Magyar Péter a kegyelmi ügy kirobbanásának évfordulója alkalmából üzent
- 18:34 Hotelszobában találták holtan az extrém sportolót, aki 400 kilométert tekert Szibériában
- 18:19 Palvin Barbara mellett Mihalik Enikő neve is felbukkant az Epstein-aktákban
- 18:08 Letartóztatták a norvég hercegnő fiát, mert késsel fenyegetett egy nőt
- 17:58 Ezt kell tudni az Epstein‑botrányról: hat pontban idézzük fel a világ egyik legsúlyosabb szexuális visszaélés-sorozatát
- 13:34 Bayer Zsolt a Gyöngyösön tüntető cigányokról: Mennyivel jobb lett volna nekik is, meg a világnak is, ha bűnözés helyett szart pucolnak a vonaton
- 15:19 Epstein-akták: megszólalt a Király utcai lakás tulajdonosa, aki állítja, fenyegette őt az egykori szexuális ragadozó
- 11:00 Gyulay Zsolt: A sportban dolgozókat nagy meglepetés érné, ha itt kormányváltás lenne
- 17:06 Majdnem egy teljes órát körözött a WizzAir egyik utasszállító gépe a Velencei-tó fölött
- 11:05 Hallotta a csattanást, kiszállt a járműből, mégsem vette észre az árokba repülő, halálra gázolt biciklist az albertirsai cserbenhagyó
- 06:44 Nézőpont Intézet: Magyar Péter hátránya behozhatatlan Orbán Viktorral szemben 70 nappal a választás előtt
- 10:45 Kormányzati különadókra hivatkozva zár be az oroszlányi SPAR, a fideszes országgyűlési képviselő mostantól nem jár a multihoz vásárolni
- 15:06 Elgázolt egy embert a vonat Budapesten
- 08:49 Trump viccei olyan rosszul sültek el egy zárt körű elitvacsorán, hogy többször is síri csend lett a teremben
- 06:55 Heidi Klum Grammyre felvett ruhája olyan kényelmes volt, hogy lépni alig tudott benne
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
