Hazánkban sohasem volt teljesen szabad a földpiac. Különböző megfontolásokból minden rezsim korlátozta a termőföld-szerzést. A pártállam idején – a politikai verdikt szerint – kisparcellát, “kisbirtokot” éppen tarthatott egy család, de közép- vagy nagybirtokot nem. Hasonlóan tabu volt a külföldiek földtulajdonszerzése.
A rendszerváltás bevezetéseként a termelőszövetkezetekben már a nyolcvanas évek végén napirenden volt a szövetkezeti tulajdonrészek nevesítése. A politikai váltás után a szövetkezeti átalakulás és a kárpótlás 1992-ben tetőzött. A föld kapós vagyontárgy lett: úgy versengtek érte országszerte, hogy az üzletkötések egy részében nem pénz, hanem kárpótlási jegy cserélt gazdát. A mezőgazdasági termelés jövedelmezőségének ingadozása, a tőkehiány, a kialakulatlan zálogjog, a rendezetlen ingatlan-nyilvántartás miatt a hazai földpiacról két állítás is igaz: valójában nincs, illetve az illegális üzletelés legalább olyan kiterjedt, mint a legális. A földtulajdonszerzésben a kilencvenes évek a zsebszerződések kora.
Sokan ma is úgy vélik, óvni, védeni kell a földet a spekulánsoktól, ezért ma is egyetértenek azzal, hogy a honatyák 1994-ben az akkor alkotott új földtörvényben behúzták a “kéziféket”: megtiltották a jogi személyek termőföldszerzését, megpróbálva elejét venni a külföldiek direkt vagy áttételes tulajdonszerzésének.
A földforgalom Magyarországon csekély. A hektáronkénti ár – ha már nem is századrésze az osztrákénak, mint volt 1994-95-ben – még mindig töredéke az EU átlagának. Az országos átlag jelenleg 100 ezer forint körülire tehető. Az árkalkuláció alapja általában a föld aranykoronában kifejezett minősége, termőképessége, amely országszerte egységenként 2000-4000 forintot tesz ki.
A helyzet persze régiónként igencsak eltérő. Győr-Moson-Sopron megyében, ahol a burgenlandi gazdák is élénken érdeklődnek a magyarországi termőföld iránt, 300-500 ezer forintot is mosolyogva megadnak egy-egy hektárért. A közvetlen határ menti, néhány kilométeres sávban lévő termőföld különlegesen drága. Roszik Péter, a megyei agrárkamara elnöke magyarázatul elmondta: ez a sáv az uniós szabályok szerint még részben “belföldnek, uniós területnek” számít, ahonnan a terményt illeték- és köztehermentesen vihetik át a határ másik oldalán lakó gazdák. Az üzleti szempontból értékes, a bécsi országút mentén elterülő, Disney-park közeli területeken akár félmillió forintot is megkapnak a föld hektárjáért a magyar gazdák. Mindez persze eltörpül az EU-ban tapasztalható földárak mellett. Az árlista élén Luxemburg áll, csaknem 60 ezer ecu-vel hektáronként (1 ecu 208,14 forint); a második Hollandia (19 ezer ecu), a harmadik Németország (kevesebb mint 16 ezer ecu). Az ár azonban a sereghajtó Finnországban is alig alacsonyabb 2700 ecu-nél, azaz ott is meghaladja a félmillió forintot egy hektár termőföld átlagos ára.
A kárpótlás óta a nyugati országrészben élénk a termőföld iránti kereslet. Roszik Péter becslése szerint Győr-Moson-Sopron megye termőterületének eddig 2 százaléka, mintegy 7700 hektár került kárpótlással vagy örökösödéssel legálisan külföldi tulajdonba. Ám legalább 40-50 ezer hektár – a megye nyugati részének negyede – lehet az a terület, ami elővásárlási, haszonbérleti megállapodással leplezett “zsebszerződésekkel”, zömmel osztrákok használatába került – a kárpótlási árverésen elért ár potom duplájáért, háromszorosáért. (Igaz, nyilvántartásba bejegyzett tulajdonjogot nem szerezhettek, mert a törvénytelen zsebszerződést a földhivatal nem jegyzi be.)
A magyar gazdákat illegális eladásra csábító, jelentős árnövelő tényező a térségben, hogy a Dunántúlon általában nagy a föld iránti spekulációs érdeklődés is. A vevők a magyar EU-csatlakozás után tízszeres, húszszoros áremelkedésre számítanak.
Az alföldi térségben főként a hazaiak, s elsősorban a termeléshez vásárolnak földet. Megjelentek a magyar tőkebefektetők is, akik főleg egybefüggő, 5-10 hektáros táblákat vásárolnának. E törekvés ellenére a területek zöme 1-2 hektáros. A becslések szerint az Alföldön is sok zsebszerződés és elővásárlási paktum köttetett. A mezőgazdasági szövetkezetek a földvásárlási korlátozás föloldásában bízva igyekeznek bebiztosítani magukat, s előre megalkudnak, illetve “feketén” megveszik a földet a tagoktól. Külföldi földvásárlók információink szerint a keleti végeken egyelőre nem érdeklődnek.
A magyar termelők elvárják, hogy a birtokkoncentrációt jogilag is segítsék. Az előző parlamenti ciklusban kiterjedt politikai kapcsolatrendszert építő Zsíros Géza békési gazda például 300 hektáron gazdálkodik, egyebek között vetőmagot, étkezési napraforgót termel. A kárpótlás révén 26 hektár saját földet szerzett, s további 5 hektárt vásárolt családtagjaitól. A koncentrációt Zsíros szerint is segíteni kell – kapjon elővásárlási jogot a telekszomszéd, a faluban élő gazdálkodó -, jogi személy, külföldi azonban ne vehessen földet. Más kérdés, hogy aki feldolgozót, üdülőt, üzemet vásárol, az szerezhesse meg a hozzá tartozó földet is, a termőföld egyéb célú felhasználásáért azonban fizesse meg a földvédelmi járulékot.
Eleki János Jász-Nagykun-Szolnok megyei gazdálkodó – volt TOT-főtitkár – európai mércével is megfelelő, 330 hektáros családi birtokon termel szántóföldi kultúrát – búzát, kukoricát és napraforgót. Egyelőre nem tervez újabb földvásárlást, hiszen a visszakapott földön a technikai eszközök beszerzése amúgy is komoly pénzügyi erőpróba. Ha azonban a földtulajdonosok a termelés technikai feltételeit megteremtik, általában újabb föld vásárlásán gondolkodnak – nyilatkozta Eleki. Ekkor viszont nagyobb mozgás várható a földpiacon, különösen, ha az ötéves elidegenítési korlátozás alól felszabadulnak az először árverezett területek.
Szabó István, a nádudvari Vörös Csillag Termelőszövetkezet volt elnöke 20 hektár tulajdonosa, amelyet a szövetkezet bérel tőle. Amint a Figyelőnek elmondta, az 1-5 hektáros törpebirtokocskákkal “se Európába nem megyünk, se itthon nem jutunk sehová”, mert ekkora területen nem hatékony a termelés. Rövid távon ezért az államnak segíteni kellene a legalább 5-10 évre szóló földbérletet. Ehelyett azonban a 20 százalékos személyi jövedelemadóval visszavetik a bérleti rendszer kialakulását. Szabó szerint hosszú távon a szövetkezeteket, részvénytársaságokat és kft.-ket kedvezményes hitellel, állami kezességvállalással hozzá kell segíteni a földvásárláshoz, hogy 4-5 éven belül működőképes birtoktestek alakulhassanak ki. Abban azonban valamennyi kérdezett egyetértett, hogy a mai, nyomott földárak miatt a külföldieknek továbbra sem szabad megengedni a földvásárlást.
A hektáronkénti 100 ezer forint körüli átlagos magyar földár azonban nemcsak nemzetközi, hanem magyar viszonylatban is olcsónak tűnik. Évekkel ezelőtt még a föld hatéves búzatermésével volt azonos a földár. Jelenleg egy-egy hektár egy jobbnak számító 5,5 tonnás búzatermés árbevételéből kifizethető. Ez persze nemcsak a kereslet csökkenését, hanem a búza drágulását is tükrözi. A föld – ugyancsak búzaegyenértékben kifejezett – bérleti díja eközben emelkedik, hiszen a mezőgazdasági (termelő)szövetkezetek nem vásárolhatnak földet. A bérleti díj országosan 8-28 ezer forint között ingadozik hektáronként. Az aranykoronánkénti 15-25 kilogramm búzának megfelelő 1994 előtti díj mára már 25-35 kilogrammnak megfelelőre szökött.
A föld valóságos értékét azonban nemcsak az eladónak és a vevőnek, hanem az államnak is nehéz meghatározni. Több évtizede próbálják felváltani az elavult, 1875-ben bevezetett földadó-kataszteri (aranykorona) rendszert, de eddig nem sikerült jobbat kitalálni. Az aranykorona ugyanis a maga módján a föld minőségét, termőképességét, valamint a közgazdasági értékét is kifejezi. Az évtizedek során azonban az akkori “aranykorona-térképek” elavultak, hiszen a nagyüzemi gazdálkodással a föld minősége is megváltozott. Romány Pál egykori agrárminiszter ugyan 1978-ban egy 134 millió forintos program révén megpróbálta bevezetni az újabb, százpontos földértékelési rendszert, de ez nem tartalmazta a föld közgazdasági értékét. A rendszerváltás elsöpörte a próbálkozásokat, és a kárpótlással visszaállította az aranykoronát. Jelenleg az illeték megállapításánál és az állami kisajátításnál ez adja a fizetendő összeg alapját, amelyet a hatóságok spekulatív számítással – egyebek között a térség piaci árait, az elhelyezkedést, a közművesítést is kifejezve – korrigálnak. Az ódon alapokon nyugvó értékbecslés azonban hamarosan felértékelődik, hiszen a jelzálog-hitelezésnél az ingatlanfedezet megállapításához egzakt és pártatlan értékbecslés kell. Ezt a tervek szerint a termőföld esetében a földművelésügyi, egyéb ingatlanoknál a pénzügyi tárcának kell felügyelnie.
Mivel az már évekkel ezelőtt is nyilvánvaló volt, hogy az EU-átlagnál jóval olcsóbb magyar föld alkalmas a spekulációra, a parlament a külföldiek esetleges üzérkedésének megakadályozására 1994-ben megtiltotta a belföldi jogi személyek földszerzését is. Ez a tiltás azonban egyes számítások szerint több milliárd forintos kárt okozott, hiszen a szövetkezetek a számukra szükséges területnek átlagosan a kétharmadát bérelni kénytelenek. A bérbe vehető terület azonban évről évre egyre kisebb és egyre drágább. Az állattenyésztéshez például több szövetkezet sem tudja megtermelni a szükséges takarmányt – valószínűleg ez is hozzájárult ahhoz, hogy az állatállomány ma a nyolcvanas évek létszámának az 50-60 százaléka. A bérleti díjjal növelt árú termék pedig kevesebb jövedelmet hoz, esetenként csak veszteséggel adható el. E gazdasági ellentmondás miatt is fel kell oldani a szövetkezetek és a hazai társas vállalkozások számára a földvásárlási tilalmat – állítja a szövetkezeti lobby. Ráadásul az is tarthatatlan, hogy az egyéniekkel szemben alkotmánysértő módon hátrányba kerültek a társas agrárvállalkozások. Ha azonban a belföldi cégeknek szabad lesz a vásár, akkor az OECD-vel kötött megállapodás alapján ugyanez megilleti a külföldi társaságokat is. A magyar agrárpolitikusok viszont állítják, külföldi továbbra sem vehetne termőföldet.
Egyes szakértők szerint azonban a védelem és a bezártság miatt ördögi körbe került a földpiac. A termőföld ára például azért ilyen alacsony, mert nincs iránta érdemi kereslet. A belföldi gazdáknak – leszámítva néhány befektetőt – általában nincs elég pénzük ahhoz, hogy jelentős birtokot vegyenek, s elérjék az engedélyezett maximum 300 hektáros területet. Az agrártermeléssel foglalkozó belföldi jogi személyeknek, legalábbis a szövetkezetek zömének ugyancsak nincs erre forintja. Pénzük a külföldi gazdáknak van, de őket a jog kizárja a vásárlásból. Az érdekeltség azonban, úgy tűnik, erősebb az előírásoknál. Bizonyítja ezt, hogy a hazai mintegy 6,5 millió hektárnyi mezőgazdasági területből egyes becslések szerint 150-200 ezer, mások szerint pedig 400 ezer hektárt adtak el illegálisan külföldieknek. A kárpótoltak és részarány-tulajdonosok egy része ugyanis előre kigondolt spekulációs céllal – eladásra – kérte vissza, választotta inkább a földet. Mutatja ezt, hogy a tulajdonosok nagy része nem hajlandó évtizedekre lekötni, a szövetkezetnek bérbe adni a birtokát – a kereslet élénkülésében reménykedve csak 1-2 évre köt szerződést. Bár a kormány birtokpolitikája nem körvonalazódik világosan, a földművelésügyi miniszter nyilatkozataiból az mindenesetre kitűnik, hogy tudatosan korlátozzák a földforgalmat. Alacsonyan tartják a földárat, mondván: ezzel olcsóbb, versenyképesebb marad a mezőgazdasági termék. A gazdák ugyanakkor méltánytalannak tartják, hogy szociális célok gátolják a valódi árak kialakulását.
Az alacsony földár újabb hátránya, hogy közvetve megakadályozza a kellő technológiai fejlesztések megvalósulását is, hiszen a mezőgazdasági termelés nem hoz akkora jövedelmet, amiből fedezni lehetne a szükséges beruházásokat. Ha viszont csekély a föld értéke, akkor hitelfedezetként sem fogadják el a hektárokat. Nem működhet tehát eredeti céljának megfelelően a földjelzáloghitel intézménye sem.
A teendők megítélésében a szakértők nem egységesek. Szűcs István, az Agrárgazdasági Kutató és Informatikai Intézet (AKII) tudományos igazgatóhelyettese szerint a külföldieknek semmi esetre sem szabad eladni a földet. Ehelyett ügyesebb technikát, például a föld 30-40 évre szóló koncesszióba adását javasolja. Más szakértők szerint előbb-utóbb részben a tőkeerős – külföldi – befektetők számára is lehetővé kell tenni a földvásárlást, hogy az ár megközelítse a nyugati szintet. Egyesek már a jövő év végén várhatóan lezáruló tulajdoni rendezéskor, mások a reális, magas földár kialakulása után nyitnák fel a sorompót. Vannak, akik szigorú feltételek mellett csak az EU-csatlakozás után engednék a külföldiek földvásárlását. A Győr-Moson-Sopron megyei tapasztalatok azonban azt mutatják, hogy a hazánkban termelő külföldiek nem feltétlenül teljesítenek több beruházást, a hasznot ugyanis kiviszik az országból. A megye termelőinek lehetőségeit viszont már így is erősen korlátozza belföldön a tőkeerős osztrák konkurencia. A sógorok igénybe veszik a lehetséges támogatásokat, sőt Mosonszolnok környékén a magyar termelők esetenként már osztrák tulajdonostól kénytelenek bérelni a földet – schillingben fizetve érte a bérleti díjat. A burgenlandiak mindezt addig folytatják, amíg a magyar hatóságok hallgatólagosan engedik. A kamara ezért az illegális külföldi tulajdonosok felderítésére készül, a gazdák pedig a külföldiek esetleges magyarországi földvásárlása ellen szerveznek tiltakozó akciót a közeljövőben. A megmozduláson ugyan nem vesz részt, de támogatja az akciót a kamara.
A megfelelő megoldáson fejüket törő magyar agrárpolitikusok azért is zavarban vannak, mert az EU-technikák sem egységesek. A római szerződés sem ad mankót a külföldiek földvásárlásának szabályozásához, legfeljebb annyit, hogy túl nagy birtokkoncentráció nem alakulhat ki, illetve érvényesülnie kell a nemzeti elbánásnak. Jószerivel tehát csak a szabad letelepedés jogát tekintik szentírásnak az Unióban. Ha pedig a polgár letelepedett, akkor belföldinek számít, és elvileg vásárolhat földet. Ezenfelül Brüsszel a részletes szabályozást nemzeti hatáskörbe utalja, s a kormányok leleményére bízza. Ennek következtében pedig a külföldiek földszerzésének korlátozására országonként és régiónként is más-más feltételeket határoznak meg a tagországok. Általában mégis leírható: a szakképzettség, a szakmai gyakorlat, a személyes munkavégzés és a megfelelő tőkeerő, valamint a helyben lakás – letelepedés – általános követelmény, de az eredeti, illetve régebbi helyben lakók még így is elővásárlási jogot élveznek. A különc francia szabályozásban csak a termőterület 2-3 százalékát vásárolhatják meg külföldiek. Ausztriában EU-n kívüli csak külön engedéllyel vehet termőföldet. Romániában egyébként már jelenleg is – 100 hektárig – szabadon vásárolhat termőföldet bármilyen tulajdoni szerkezetű, akár teljes egészében külföldi, ott bejegyzett cég. A román országgyűlés ezt a határt augusztusban várhatóan a kétszeresére növeli. Térségbeli külföldi példánál maradva, Bulgáriában nemzeti kincs a föld, külföldi nem vásárolhat. Csehországban a külföldi magán-földvásárlók számára teljes a tilalom, a bejegyzett cégek viszont vásárolhatnak. Szlovákiában ugyan “idegennek” nem szabad földet vásárolnia, de bizonyos kivételekkel, például örökléssel, privatizációval szerezhet hektárokat. Némi mozgásteret adhat az EU-ba belépőknek, hogy a római szerződés szerint átmeneti idő áll rendelkezésükre a tilalom feloldására.
Nehéz döntés előtt áll tehát a magyar kormány. Igaz, abban eltökéltnek tűnik, hogy a sorompót – a 300 hektáros korlátozással és egyéb feltételek kikötésével – a belföldi jogi személyek előtt is megnyitja. A kérdés már csak az, milyen magasra és mikor nyílik fel a sorompó rúdja. A Nemzeti Agrárporgram tervezetének 35. pontjában még azt írták le, hogy a következő években minden marad a régiben, csak belföldi magánszemélyek lehetnek földtulajdonosok, s csupán hosszabb távon teszik lehetővé a jogi személyek földszerzését. Ám a miniszterelnök – meg sem várva a kormányon belüli egyeztetést – máris nyitást hirdetett. A szakértők azonban először arra várják a választ, hogy a családi gazdaságoknak vagy a nagybirtokoknak áll-e a zászló. A miniszterelnöki nyitás kimondatlanul is az utóbbi mellett szól. A döntés, illetve annak gyakorlati kivitelezése azonban nehéz lesz, mert a politika teljesen áthatja a földkérdést. Az ellenzéki pártok máris hangosan protestálnak a liberalizáció ellen, s a kormánynak ki kell elégítenie az agrártermelő választókat és a szövetkezeti lobbyt is. Nem beszélve arról, hogy a nemzetközi megállapodásoknak megfelelően eleget kell tennie az OECD és az EU követelményeinek is.
