Eredményes üzleti évet zárt tavaly a Generali Budapest Biztosító: a társaság 9,1 milliárd forintos bruttó díjbevétel mellett 18,2 millió forintos adózott eredményt ért el. Az 1989-ben 1 milliárd forintos alaptőkével alapított társaságnak ez az első nyereséges üzleti éve. A bruttó díjbevétel 39 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, ami reálértéken 12 százalékos növekedésnek felel meg. A kedvező eredményekben közrejátszott, hogy a kárhányad csupán 67,5 százalék volt, szemben a korábbi 81,6 százalékos aránynyal. Emellett 74 százalékkal nőtt a mezőgazdasági, 52 százalékkal pedig az életbiztosításokból származó díjbevétel. A társaság által kezelt szerződések száma mintegy 50 ezer darabbal emelkedett, és az év végére meghaladta a 200 ezret. A tőkebefektetések 75 százalékkal (2,4 milliárd forintról 4,2 milliárd forintra) növekedtek, és – elsősorban a különféle részvénybefektetések révén – a portfólióra vetítve igen magas, 153 százalékos hozamot értek el. Ezzel az eredménnyel a Generali Budapest megerősítette ötödik helyét a biztosítási piacon, piaci részesedése pedig 5,52 százalékról 5,96 százalékra nőtt. A Generali-csoport – másik magyar tagvállalatával, a Providencia Biztosítóval együtt – már 17,6 százalékos részarányt tudhat a magáénak, ami azt jelenti: a Generali a két piacvezető mellett a harmadik legnagyobb szereplő a piacon.
- 16:05 Ligeti: Orbán bűncselekményt követhet el, ha nem tett feljelentést az ukrán fenyegetés miatt
- 15:41 Halottak „írhattak alá” a Mi Hazánk egyik budapesti jelöltjének, feljelentést tesz a választási bizottság
- 15:15 A kiszámíthatatlanság diadala – így ejtette ki a Fradi a Ludogorecet
- 15:15 Két hónapra bezárják az Arzenált a hatóságok
- 15:14 Állami cégeknek kell munkát adniuk a gyermekvédelmis fiataloknak, de a javítóintézetből kikerülők kimaradnak
- 15:09 Találkozót kért Orbántól, erre a 4iG visszavonta a győri polgármester meghívását
- 15:07 A tárgyalások ellenére továbbra is esélyes az amerikai háború Iránnal
- 14:55 Óriási füsttel lángol egy hulladékfeldolgozó Soroksáron, 150 köbméternyi szemét ég
- 14:49 „A bankárok sem mondják meg, hogy hány pártnak kellene indulnia a választáson" – a nagybankok nem mennének el
- 14:42 Sorra kapcsolja le a Facebook a kormánypárti megyei lapok oldalait
- 14:40 Karibi álomutat tervez? Ha ezt az eszközt magával viszi, megkönnyíti az életét
- 14:31 Kárász Róbert közös képet posztolt 3 hónapos kislányával
- 14:30 Ukrajna mentőövet kapott az IMF-től, miközben az EU Orbán vétójával küzd
- 14:09 Tragédiával végződött egy lakástűz Kiskunfélegyházán
- 13:57 Megnyílt az ország egyik legnagyobb Lidl-áruháza, megrohanták a vásárlók
- 10:29 A DK és a Kutya Párt még messze a listaállítástól
- 09:21 Magyar Péter: Ha valódi veszélyről lenne szó, Orbán Viktor felelős miniszterelnökként már rég meghívott volna engem
- 10:34 Gázkazánok betiltása: megszületett az európai döntés, amely szakít a korábbi tervvel
- 05:45 Klasszikus maffiafilmes kvíz: Mennyire ismered a gengsztermozikat?
- 13:14 „Kissé megkönnyeztem” – megérkezett Galambos Lajos első nyugdíja
- 05:30 Kvíz: Biztos, hogy ismered a világ legnagyobb városait?
- 15:09 Találkozót kért Orbántól, erre a 4iG visszavonta a győri polgármester meghívását
- 11:40 „Belső információink alapján egyszerűen megtiltották a hatóságoknak, hogy ellenőrzést végezzenek” – mondta el Magyar Péternek egy férfi, aki éveken át dolgozott a gödi Samsung-gyárban
- 08:21 Nagy Lajos király ezüstpénzét találták meg Szigligeten
- 08:41 Horvát gazdasági miniszter: A nemzetközi jog nem ír elő kötelezettséget az orosz olaj tranzitjára
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
