Lényegesen jobb eredményt ért el tavaly az Antenna Hungária (AH) Rt., mint amilyet tervezett – derült ki a társaság múlt heti közgyűlésén. Eszerint az AH Rt. adózás előtti eredménye 610, adózott eredménye pedig 489 millió forintot ért el. Az árbevétel ugyanakkor némileg elmaradt a tervezettől: 8,6 milliárd forint volt. A társaságnál az idén 11 milliárdos árbevétel mellett 1,2 milliárdos adózás előtti eredményt terveznek. A médiatörvény által előírt beruházások erre az évre csúsztak át, s az AH Rt.-nek emellett be kell fejeznie az országos transzporthálózat építését is. A két projekt egyenként 4 milliárd forintba kerül. A végrehajtáshoz szükséges forrást részben az ÁPV Rt. június végéig teljesítendő alaptőke-emelése fedezi. (Az ÁPV Rt.-nek 2,5 milliárdot kell még fizetnie.) A forrás fennmaradó részét két bank közreműködésével szerzi be a cég. Az egyik a Raiffeisen Unicbank, amely 1,1 milliárdos kötvénykibocsátást szervez; a másik pénzintézetről egyelőre nem lehet közelebbit tudni.
- 23:09 Bezuhant a csereajtón egy magyar jégkorongozó, mentők segítettek rajta
- 21:51 Távcsővel kémleli parancsnoka arcát az atomerőműhöz kirendelt honvéd a megyei lapok új AI-grafikáján
- 21:26 Megtévesztő kampány miatt eltiltották Vajda Zoltánt a plakátjai és szórólapjai használatától
- 21:00 Hét döbbenetes leleplezés A Topmodell leszek! vitatott hagyatéka című dokumentumsorozatból
- 20:58 Sokan már koporsóban látják, de még korai kihirdetni az olasz labdarúgás halálát
- 20:55 Visszaküzdötte magát a magyar kosárlabda-válogatott az vb-selejtezőbe, két másodperccel a vége előtt kapott ki
- 20:36 Elfogták az embert, aki reggel maszkban támadott egy ügyintézőre Zalaszentgróton
- 20:05 A nap legfontosabb hírei – 2026. február 27.
- 19:54 „Kín, szenvedés, káosz” – Tóth Andinak nem indult túl jól 2026
- 19:22 A katasztrófavédelem megerősítette, hogy vittek külső helyszínre veszélyes anyagokat a gödi Samsung gyárból
- 19:22 „Coming soon Debrecen” feliratú kép jelent meg a CATL gyárról egy tiszás képviselőjelölt oldalán
- 19:15 Anyagi problémákkal küzd a Drága örökösök színésznője: „Nem gondoltam, hogy majdnem 50 évesen itt fogok tartani”
- 18:57 Autóban zúztak halálra egy férfit egy müncheni roncstelepen
- 18:31 Orbánon eluralkodni látszik a stratégiai hisztéria
- 18:31 Közel egymilliós bírságot szabtak ki a hétfői Lázárinfó miatt
- 13:14 „Kissé megkönnyeztem” – megérkezett Galambos Lajos első nyugdíja
- 16:59 Reuters: Ukrán olaj is érkezett Magyarországra a Barátság vezetéken
- 19:22 „Coming soon Debrecen” feliratú kép jelent meg a CATL gyárról egy tiszás képviselőjelölt oldalán
- 15:41 Halottak „írhattak alá” a Mi Hazánk egyik budapesti jelöltjének, feljelentést tesz a választási bizottság
- 19:15 Anyagi problémákkal küzd a Drága örökösök színésznője: „Nem gondoltam, hogy majdnem 50 évesen itt fogok tartani”
- 13:18 Kényszerleszállás miatt Győrtől nem messze engedte ki a kerozint egy vancouveri járat
- 18:31 Orbánon eluralkodni látszik a stratégiai hisztéria
- 14:55 Óriási füsttel lángol egy hulladékfeldolgozó Soroksáron, 150 köbméternyi szemét ég
- 21:51 Távcsővel kémleli parancsnoka arcát az atomerőműhöz kirendelt honvéd a megyei lapok új AI-grafikáján
- 17:56 Szandi a fia által tervezett ruhában zsűrizik majd A Dal következő adásában
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
