A bolti kiskereskedelmi forgalom mennyisége 1996-ban 5 százalékkal maradt el a megelőző évitől. A cégek idei első negyedévi helyzete ugyanakkor, ellentétben saját korábbi prognózisukkal, nem romlott – derül ki a Kopint Datorg legfrissebb konjunktúratesztjéből. A következő félévre többen (29 százaléknyian) várnak javulást, mint romlást (16 százalék). A forgalombővítés legfőbb akadálya továbbra is a kereslethiány (ezt a megkérdezett cégek közel kilenc tizede említi), de a vállalkozások három ötöde a konkurenciát is okolja emiatt. Ezen utóbbihoz kapcsolható, hogy a válaszolók hasonló arányban vélték úgy: a piaci verseny erősödött, s kétharmadnyian a verseny további növekedésére számítanak. Az első negyedévben összességében rosszabb volt az üzletmenet, mint a megelőzőben (ez szezonálisan természetes), ám kevésbé rossz, mint tavaly ilyenkor. A legelégedettebbnek az élelmiszer-kereskedők mutatkoznak, akiket a vegyi árukkal, az autóval és autóalkatrésszel üzletelők követnek.
- 22:21 Szappanos nagy hibája után pont nélkül maradt az Újpest a bajnoki nyitányon
- 21:57 Megszólalt Divinyi Zsombor: nem tölti be az Országgyűlés Hivatalának főigazgatói posztját és jogi lépéseket tesz Hadházyval szemben
- 21:34 Tarr: 2,5 milliárdnál járhat a visszautalt NKA-támogatások összege
- 21:21 Majka Bohár Dánielnek: Szopjatok le mind
- 21:19 Klopp a német újságíróknak: Ha rászálltok a családomra, távozom
- 21:11 A nap legfontosabb hírei - 2026.07.24.
- 21:03 Inkább szétkalapálják a saját arcukat, csak ne legyenek magányosak
- 20:22 Leclerc kutyájától az összetört Alpine-ig – ilyen volt a pénteki nap a Hungaroringen
- 20:19 Donald Trump vizsgálattal és vámokkal fenyegetőzik az EU-val szemben
- 19:33 Bűnösnek vallotta magát a georgiai fiatal, aki 14 évesen négy embert ölt meg egy iskolai lövöldözésben
- 19:18 Drónokat teszteltek Kijevben, Oroszország csapást mért
- 19:17 LeBron James olyan csapathoz igazolt, amely 43 éve nem volt NBA-bajnok
- 18:02 A Real-meccs miatt halasztja NB I-es rangadóját a Fradi
- 18:56 Ezért nyitották meg a Sió-zsilipet a Balaton alacsony vízállásánál
- 18:01 A Tisza-elit dönti el, ki lesz az államfő?
- 14:47 Radics Béla: Voltak korábban itt olyan alakok, akikkel az ember nem szívesen iszik meg egy fröccsöt sem
- 12:22 Győrfi Pál: Szomorú vagyok, amiért így ért véget a pályafutásom
- 09:50 Könnyek, buli és eufória – képeken a Pont Ott Parti
- 21:57 Megszólalt Divinyi Zsombor: nem tölti be az Országgyűlés Hivatalának főigazgatói posztját és jogi lépéseket tesz Hadházyval szemben
- 21:21 Majka Bohár Dánielnek: Szopjatok le mind
- 09:49 Magyar Péter leköpése után egy nappal a TEK vette át a miniszterelnök személyi védelmét
- 12:45 MÁV - ledózerolták a „majdnem kész” mini vasútállomást Győrasszonyfán
- 17:30 Nem lesz pártszakadás a Fideszben Németh Zsolt szerint akkor sem, ha Orbán úgy dönt, maradnak az orosz vonalon
- 15:43 A francia kormány inkább elintézi, hogy hitelt kapjon a jobboldal a kampányra, csak ne avatkozzanak be kívülről
- 16:16 A jövő héten visszatér a forróság, újra a 40 fokot közelítjük majd
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
