Hosszú évek óta tartó vita végére kerülhet pont azzal, hogy az idén januártól az Ipari, Kereskedelmi és Idegenforgalmi Minisztérium (IKIM) a vámszabad területekkel együtt adja meg a külkereskedelem forgalmi adatait. A döntés jelzi: a vámszabad területeken folyó termelést tartalmilag a magyar gazdaság szerves részének tekintik. Formailag pedig értelmét veszti a folytonos rákérdezés: az adatok velük avagy nélkülük értendők-e?
Tavaly a magyar külkereskedelmi forgalom csaknem 16 százaléka bonyolódott le ipari vámszabad területeken, összesen 5,5 milliárd dollár értékben. Az ipari vámszabad területek külkereskedelmi mérlege – szemben Magyarország teljes külkereskedelmével – pozitív, hiszen tavaly 380 millió dollár aktívum keletkezett e speciális elbánásban részesülő területeken. Az IKIM legutóbbi jelentése szerint az idén az első negyedévben a “klasszikus”, azaz a nem ipari vámszabad területeken működő cégek exportdinamikája gyorsabb volt, mint a vámszabad- területieké. Mindazonáltal az ipari vámszabad területekről történő kivitel változatlanul a teljes magyar kivitel 19 százaléka, ezen belül a bérmunkáé 24 százalék. A bérmunkában a magyar hozzáadott érték a termék összértékének körülbelül harmadát képviseli, míg egyéb területeken ez csak 15 százalék.
A Figyelőnek egyetlen olyan államigazgatási szervezetet sem sikerült találnia, amelynek megbízható összesítése lenne arról, hogy ténylegesen hány vámszabad terület működik; ezen belül mennyi az ilyen területen bejegyzett székhelyű; mennyi a belföldön bejegyzett, de vámszabad területen telephellyel rendelkező cég. Összesítések híján annyit sikerült kikövetkeztetni, hogy az ipari vámszabad területeken folyó termelés hozzávetőleg háromnegyed részét elektronikai cégek adják, ezek közül pedig többen éppen tavaly települtek be vámszabad területre. Szemben például egyes autógyártókkal, amelyek éppen elhagyták e speciális területet, minthogy felhasznált alapanyagaik között egyre kisebb hányadot képvisel az import. Márpedig a vámszabadterületi szabályozás kifejezetten arra épül, hogy a kedvezményes elbánást azért élvezi a termelő, mert importanyagokból exportra állít elő termékeket Magyarországon.
Az ipari vámszabad területeken a mechanikai termékek, a járművek, illetve részegységek export-importja a magyar külkereskedelmen belüli arány három-négyszeresét teszi ki. A területek életre hívásával egyébként éppen ez volt a cél: az tudniillik, hogy a magyar ipar átlagánál magasabb műszaki színvonalú termelés meghonosításához teremtsenek kedvező gazdasági környezetet. Ezzel ugyan a költségvetés nem jár valami jól – hiszen elesik a vám- és áfa-bevételektől -, ugyanakkor mind az exportra, mind pedig a foglalkoztatásra gyakorolt hatásuk igen kedvező.
A vámszabadterületi működés a multinacionális cégek számára talán még vonzóbb, mint bármiféle adókedvezmény – mondta Petz Veronika, a Pénzügyminisztérium osztályvezetője. A multiknak annál is inkább megfelelt ez a működési forma, mert így könyveiket nem kell forintban vezetniük. Ma már nincs annak jelentősége, korábban azonban annál inkább volt, hogy bankszámlájukat külföldi pénzintézetnél is vezethették, és onnan minden további nélkül hiteleket vehettek föl.
A tengerentúli, különösen a távol-keleti cégek megtelepedése szempontjából alapfeltétel volt a vámszabad területek életre hívása – hiszen ezek kimondottan összeszerelő üzemeket akartak telepíteni, azzal a kifejezett céllal, hogy végtermékeiket az EU-ba vigyék tovább. Mivel azonban éppen a kedvezőbb vámtarifák és kvóták miatt a távol-keleti cégek alapvetően érdekeltek a magyar beszállítói kör szélesítésében, így a vámszabad terület eredeti logikájától eltérő, különleges engedélyeket kaptak, amelyek megengedték a magyar beszállítók igénybevételét. Nyilvánvaló azonban, hogy amikor ez a beszállítói kör már meghalad egy bizonyos arányt, akkor a cégek abban válnak érdekeltté, hogy vámszabadterületi státusukat feladják. Különösen akkor, ha a hazai értékesítés is egyre nagyobb szerephez jut.
Középtávon a vámszabad területről történő kivonulás mellett szól az is, hogy – mivel a szabályozás semmilyen formában nem konform az EU-normákkal – azt előbb-utóbb úgyis fel kell számolni. Erre irányuló nyomásgyakorlásról ugyan Petz Veronika nem tud, ám azt nyilvánvalónak tartja, hogy némi türelmi idő után a vámszabadterületi működési formát fel kell számolni, illetve e különleges státusú területek számát radikálisan csökkenteni kell.
Zöldág Zsuzsa, az IKIM főosztályvezető-helyettese sem tekinti sürgetőnek a vámszabad területnek mint intézménynek a felszámolását, annál is kevésbé, mert ezek működéséhez egyelőre jelentős nemzetgazdasági érdek fűződik. Ugyanakkor nem tagadja, hogy az új vámtörvényben adminisztratív úton – például a vámbiztosíték bevezetésével – szándékosan nehezítették a vámszabad területek működését. A magyar EU-csatlakozás új, 4. számú jegyzőkönyve alapján amennyiben az áru a páneurópai övezeten kívülről érkezik és az EU-ba irányul, csak abban az esetben vihető be kedvezményes tarifával, ha a társaság lemond a vámbiztosíték visszatérítésének igényéről. Így amennyiben például egy összeszerelő üzem által felhasznált alkatrészek zöme a páneurópai övezeten kívülről érkezik, a termelőnek érdemesebb kijönnie a vámszabad területről.
A vámszabad területnek mint intézménynek a napjai annál is inkább meg vannak számlálva, mert – mint arra Zöldág Zsuzsa emlékeztetett – a jelenleg az ipari termékkör 75 százalékára kirótt vámok 2000 végére, azaz alig több mint három és fél év múlva nullára csökkennek – s így az állam részéről a vám mint gazdaságpolitikai befolyásoló eszköz, a gazdálkodók szemszögéből pedig mint költségtényező egészen egyszerűen elveszíti jelentőségét.
