Hat évvel ezelőtt felvetődött, hogy az ország Budapesttől távol lévő régióit is jó lenne autópályával összekötni; az elképzelések szerint a déli autópálya 700 kilométer hosszan húzódna az osztrák és az ukrán határ között. Az érintett régiók: Vas, Zala, Somogy, Tolna, Baranya, Bács-Kiskun, Csongrád, Békés, Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye területfejlesztési tanácsai támogatják az elképzelést. A pálya költsége mai áron 3 milliárd dollár lenne, ám sem az előző, sem a jelenlegi kormány – életképtelennek tartva a koncepciót – nem kívánt rá pénzt adni. Debreczeni Ferenc, a Déli Autópálya (DAP) Rt. képviselője lapunknak elmondta: a finanszírozás így 100 százalékos koncesszióban jöhetne létre. Úgy vélte, ha a pálya megépülne, az úthasználati díj itt sem lenne magasabb a kilométerenkénti 7-10 forintnál. Megtudtuk, a befektetőket egy egyesült államokbeli cég kutatja: előreláthatólag ez év őszén kell e cégnek egy olyan vállalkozóval előrukkolnia, amely első lépésként 111 millió forintos tőkeemeléssel többséget szerez az ugyanekkora alaptőkéjű, 1991-ben alapított társaságban. A jelenleg leginkább a közhasznú társaságokhoz hasonló tevékenységet végző DAP Rt. 33 százaléka éppen ezekben a napokban van „félúton” a Co-Nexus és az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő (ÁPV) Rt. között, mivel az egykoron a Co-Nexusnak vagyonkezelésbe átadott csomag részét képezte.
- 23:48 Nem úgy tűnik, hogy áttörés született Trump és Zelenszkij találkozóján
- 22:07 Bocsánatot kért az ittas sofőr, aki frontálisan ütközött a magyar Davis-kupa-csapat kapitányával
- 21:54 A nap legfontosabb hírei - 2025.12.28.
- 21:50 Turisták rekedtek a Fogarasi-havasokban az erős szél miatt
- 21:27 Több gyereket is megkéselt egy támadó Suriname fővárosában
- 21:20 „Fontos tanulság, hogy mindenkit komolyan kell venni” – megint nyert a magyar pólóválogatott
- 20:59 Ezek voltak a repülőtéri dolgozó utolsó szavai, aki elkötött egy repülőgépet
- 20:14 A levegőben ütközött össze két helikopter
- 20:05 „Nem gondoltuk, hogy a mi pucér fenekünkről fog szavazni a fővárosi közgyűlés”
- 19:18 Beszakadt alattuk a jég, belefulladt a kiskorú testvérpár egy víztározóba Romániában
- 19:04 Idén ezek a szuper játékok rabolták el a legtöbb szabadidőnket
- 19:02 Schóbert Norbi: Ha kitör a háború, nem csak attól kell félnünk, hogy elviszik a gyerekeinket Ukrajnába...
- 18:44 Kyrgios a világelső Szabalenkát legyőzve nyerte meg a nemek harcát
- 18:34 Putyin megint felhívta Trumpot, mielőtt Zelenszkijjel találkozna
- 18:19 Durva számlát kaphat a fagyok után, ha elmulasztja ezt a lépést
- 19:02 Schóbert Norbi: Ha kitör a háború, nem csak attól kell félnünk, hogy elviszik a gyerekeinket Ukrajnába...
- 18:34 Putyin megint felhívta Trumpot, mielőtt Zelenszkijjel találkozna
- 17:11 Nagy Feró: Mi hasznunk Ukrajna segítésében? Ha nagyon ágaskodunk, kapunk egy atombombát a nyakunkba!
- 15:57 Ki volt valójában Kádár János?
- 18:19 Durva számlát kaphat a fagyok után, ha elmulasztja ezt a lépést
- 20:59 Ezek voltak a repülőtéri dolgozó utolsó szavai, aki elkötött egy repülőgépet
- 17:55 Külföldön állítják: idő előtt távozik a Győri ETO irányítója
- 09:10 Hadházy közzétette a zalaegerszegi kórházi szakdolgozók Pintér Sándornak írt levelét
- 10:04 Kik is a magyarországi cigányok?
- 17:30 „Megette az arcát” egy fertőzés, miután autóbalesetet szenvedett a nő
