Különösen a multinacionális cégek szorgalmazzák évek óta a pénzügyi kormányzatnál, hogy tegyék lehetővé: a mérlegfordulónap december 31-étől eltérő időpont is lehessen. Ugyan volt róla szó, azonban a számviteli törvény januárban hatályba lépett módosítása mindezt még nem engedélyezi. A sorozatos elutasítást egyébként általában azzal indokolta a pénzügyi tárca, hogy az éves beszámolónak az adóbevallástól történő elszakítása miatt jelentősen megnőne az adóellenőrzés feladata, másrészt az adatok megbízhatósága is csökkenne. A legnagyobb problémát az jelentené, hogy a nemzetgazdasági statisztikai rendszer az új rendszert nem tudja kezelni. 1990 óta a statisztika ugyanis nem alakította ki önálló, a számviteli adatokra épülő, azonban az éves beszámolótól független információs rendszerét. Az is problémát jelentene, hogy átmeneti szabályokat kellene kidolgozni, számos jogszabályt is módosítani kellene még idén. Mindezek miatt a december 31-étől eltérő mérlegkészítés bevezetését a jövő év elejétől még nem támogatják a szakemberek. Az viszont nem kizárt, hogy azt mégis elfogadják: a pénzügyminiszter kérelemre, egyedileg engedélyezné már jövőre a naptári évtől eltérő beszámolást és adóbevallást. (Egyedi engedélyt azonban jövőre még csak maximum néhány multinacionális cég kaphatna.) Ugyanakkor 1999-től, vagy 2000-től mégis lehetővé tennék minden vállalkozásnak az új rendszerre való áttérést. A pénzügyi tárca szakemberei éppen ezért már most azon dolgoznak, hogy a december 31-étől eltérő mérlegfordulónapnak milyen hatása lehet a költségvetés bevételeire, a nemzetgazdasági információs rendszerre, valamint az adórendszerre.
- 13:15 Nyolcan meghaltak egy ukrajnai kórház elleni orosz támadásban
- 13:13 Kilenc órányi repülés után ugyanott landolt a gép, ahonnan elindult
- 12:52 A fűtési szezonra elegendő mennyiségű gáz van a hazai tárolókban
- 12:47 Magyar Péter arról kérdezte Orbán Viktort, van-e közös üzletük Putyinnal strómanokon keresztül
- 12:34 Szörnyű titokra jöttek rá a szomszédok, akik egy nő eltűnése miatt aggódtak
- 12:25 A Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség nem hagyja annyiban Jannik Sinner ügyét
- 12:06 Truman Capote minden volt, csak szent nem
- 11:58 Súlyos baleset Bicskén, mentőhelikopter is ment
- 11:51 A XVI. kerület fideszes polgármestere saját ügyeletet szervez október 1-jétől
- 11:46 Közlekedési balesetben elhunyt Szuna Roland, korábbi válogatott jégkorongozó
- 11:39 Az iparűzési adóról nincs kormányzati döntés
- 11:26 „Megöllek” – ordította egy játékvezető meccs közben
- 11:15 Alig ítéltek el két festményrongáló aktivistát, újra levesben úsztak Van Gogh napraforgói Londonban
- 11:06 Jo Nesbø: A megfelelő indítékkal mindannyian képesek lennénk gyilkolni
- 11:03 „Belefáradtam, hogy egy olyan világban éljek, ahol az eredményeim, a helyezésem, a hibáim alapján mérik az értékemet”
- 07:55 ENSZ BT: Szijjártó Péter elárulta, mi a valódi diplomácia
- 21:21 Majka: Engem nem érdekel, hogy hívják a miniszterelnököt vagy milyen pártot képvisel, ha valami nem tetszik, akkor én azt szóvá teszem
- 07:26 Ázsia Expressz: Till Attila és Stohl András búcsúztak a versenytől
- 09:54 Sajnálatos kapcsolódási pont van Maggie Smith és Michael Gambon halála között
- 20:59 Magyar Péter: Elítélt bűnözők, országgyűlési képviselők és volt MSZMP-sek sem csatlakozhatnak
- 06:53 Lenyelhetik-e a hivatalos katolikusok a földalattiakat Kínában?
- 10:08 Tizenöt év után jött rá egy kaliforniai férfi, hogy ő fizeti a szomszédja villanyszámláját is
- 19:28 Titokban összeházasodott Molnár Tamás és Cinthya Dictator
- 10:40 „Nem hiába nincs senkid” – Mészáros Bendéék csúnyán összerúgták a port Béres Anett-tel az Ázsia Expresszben
- 21:38 Avril Lavigne 40 éves lett, de ennél is hihetetlenebb, hogy még mindig hiteles lázadó punkhercegnőként