A Pick Szeged Rt. konszolidált adózás előtti eredménye tavaly 30 százalékkal múlta felül a megelőző évit. A cégcsoport árbevétele meghaladta a 28,5 milliárd forintot, kivitele pedig a 72 millió dollárt. Jelentős fejlődésnek számít, hogy sertéshús és húsrész exportját több mint kétszeresére növelte a szalámigyár. Nem ilyen örvendetes a száraz áruk értékesítése, mivel a legnagyobb vásárlónak számító német piac igénye csökkent, amit viszont részben pótol az orosz kereskedők élénkülő érdeklődése. A múlt heti közgyűlés elfogadta a társaság 1996. évi gazdálkodásának főbb mutatóit, és jóváhagyta az igazgatóság által javasolt részvényenkénti bruttó 200 forintos osztalékot. A képződött eredmény további jelentős részét a termékek szeletelt, csomagolt formában történő értékesítésének növelésére és a technikai fejlesztésekre kívánják fordítani.
- 03:33 „Sokszor az előre megbeszélt szituációkat sem oldjuk meg megfelelően” – megint kikapott a Mosonmagyaróvár
- 23:16 „Tudom, hogy jó a bal lábam. Miért ne lőnék?” – kérdezte a Bundesliga-játékos, miután bombagólt lőtt
- 21:53 Beállt a magyar támadó, három perc múlva győztes gólt szerzett
- 21:34 Lannert Judit szerint az előző kormány kérdőívében is szerepelt a kérdés, ami alapján a „genderszemlélet” terjesztésével vádolja Rétvári Bence
- 21:08 Már korábban is elköszönhetett volna, de így is bálványként lép le: Cristiano Ronaldo leveszi a portugál mezt
- 21:07 „Én nem leszek olyan, mint anyám” – miért kezdünk el mégis úgy viselkedni, mint a szüleink?
- 20:56 Trump lecserélte kabinetfőnökét a választási vereség után
- 20:38 A nap legfontosabb hírei – 2026. november 6.
- 20:27 Zidane olyat húzott a kerethirdetésnél, amire 1973 óta nem volt példa a francia fociban
- 20:07 Százmilliók a Fradinak, milliárdok kommunikációra a HungaroControlnál
- 19:45 Felgyülemlett feszültség – Hamiltonék leültek átbeszélni a ferraris belharcot
- 19:43 Donald Trump nemzeti emlékhellyé nyilvánította az Ovális Irodát
- 19:36 Kirúgták az Operaház főigazgató-helyettesét
- 19:24 Karácsony: Óriási fejlesztési dömping indul Budapesten
- 19:04 Az űrből is tisztán látszik a Balatonba ömlő sötét színű víztömeg
- 18:55 Az Alkotmánybírósághoz fordul az OTP több másik bankkal együtt a kamatstop miatt
- 14:27 A JÉGER okozta az aszályt? Az MTA pontot tett a vita végére
- 15:09 „A bérlakásokban migránsok, az Airbnb-ben turisták, mi meg sehol” – válságcunami söpörheti el a baloldali spanyol kormányt
- 18:01 Ügynökakták: nem nevezhető informatikai hibának, ami történt
- 19:24 Karácsony: Óriási fejlesztési dömping indul Budapesten
- 13:55 Balog Zoltán volt protokollfőnöke: Volt bőven jelzés arra, hogy Vásárhelyi János nem érdemes a kitüntetésre
- 18:33 Közel 400 millió eurónyi EBB-forrás érkezik Magyarországra
- 16:28 Rugalmasabbá tennék az óvoda és az iskola közti váltást Lannert Juditék
- 15:27 A Tisza nem vesz részt a nemzetbiztonsági bizottság ülésén, Magyar Péter bohóckodásnak tartja
- 16:09 Van még feljebb? – Az nem a remeklő Fradi baja, hogy a Milan szörnyű volt
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
