Az Egis Rt. 1996-ban 24,68 milliárd forint árbevételt ért el, ami 24,6 százalékkal magasabb, mint 1995-ben volt. Az adózás előtti, egyben adózás utáni nyereség 14,5 százalékkal magasabb az 1995. évinél. A társaság tavalyi teljesítménye alapján a magyar piacon 12 százalékos részesedést tudhat magáénak. A kiemelkedő eredmények ellenére az igazgatóság az adózott eredményből összesen 623 millió forint, részvényenként 80 forint osztalék kifizetésére tett javaslatot. (Az összeg azonos nagyságú az egy évvel korábbival, a részvények névértékére vetítve 8 százalék.) Magyarázatként a társaság versenyképességét és piaci pozícióinak megtartását szolgáló fejlesztési feladatokra, illetve az elfogadott osztalékpolitikára hivatkoztak. Bár a kisrészvényesek az osztalékot kevesellték, a közgyűlés megszavazta az igazgatóság elmúlt évet értékelő beszámolóját és a nyereség felosztását.
- 15:14 Újraválasztották Toroczkai Lászlót, és a Mi Hazánk egész elnökségét
- 14:54 Taxis büntetőfékezett, miután a forgalomtól elzárt területen előzött
- 14:27 Hadházy Ákos sürgeti Karácsony Gergelyt, hogy írjon ki népszavazást az olimpiáról
- 14:23 Elhagyta az intenzív osztályt Kempf Zoltán
- 14:20 Alternatív családi album – Cserna-Szabó András szürreális Fortepan-írása
- 13:26 Szentkirályi Alexandra: Vitézy Dávidra is nemet mond majd a Fidesz
- 13:19 Dyson OnTrac: ezen a fülesen még dolgozni kell
- 13:15 Nyolcan meghaltak egy ukrajnai kórház elleni orosz támadásban
- 13:13 Kilenc órányi repülés után ugyanott landolt a gép, ahonnan elindult
- 12:52 A fűtési szezonra elegendő mennyiségű gáz van a hazai tárolókban
- 12:47 Magyar Péter arról kérdezte Orbán Viktort, van-e közös üzletük Putyinnal strómanokon keresztül
- 12:34 Szörnyű titokra jöttek rá a szomszédok, akik egy nő eltűnése miatt aggódtak
- 12:25 A Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség nem hagyja annyiban Jannik Sinner ügyét
- 12:06 Truman Capote minden volt, csak szent nem
- 11:58 Egyre több a baleset, torlódás az utakon
- 10:40 „Nem hiába nincs senkid” – Mészáros Bendéék csúnyán összerúgták a port Béres Anett-tel az Ázsia Expresszben
- 22:19 Csipes Tamara kiakadt a kormány megkeresésére: „Amíg ezek a dolgok nincsenek rendbe téve, mit kampányoljak?
- 06:50 Balog püspök reméli, nem túl nagy kockázat a barátsága
- 07:55 ENSZ BT: Szijjártó Péter elárulta, mi a valódi diplomácia
- 11:51 A XVI. kerület fideszes polgármestere saját ügyeletet szervez október 1-jétől
- 10:08 Tizenöt év után jött rá egy kaliforniai férfi, hogy ő fizeti a szomszédja villanyszámláját is
- 09:54 Sajnálatos kapcsolódási pont van Maggie Smith és Michael Gambon halála között
- 12:34 Szörnyű titokra jöttek rá a szomszédok, akik egy nő eltűnése miatt aggódtak
- 07:26 Ázsia Expressz: Till Attila és Stohl András búcsúztak a versenytől
- 06:53 Lenyelhetik-e a hivatalos katolikusok a földalattiakat Kínában?
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!