Bár a tízmilliós népességet tekintve a mai négymilliós lakásállomány összességében elegendőnek tűnik, a városokban, illetve a jó infrastruktúrájú területeken továbbra is lakáshiány mutatkozik. A költségvetés ugyan kiadási főösszegének 4 százalékát fordítja lakáscélú támogatásokra, ám – a különböző korábbi kötelezettségek miatt – ez ténylegesen csupán 1,5 százaléknyi forrásnak felel meg. A büdzséből egyébként az idén 13 milliárd forint jut lakásépítési támogatásra, ezzel az összeggel az önkormányzatok szabadon rendelkeznek. (Más kérdés, hogy gyakran egyéb, fontosabbnak ítélt területre irányítják át.) Felújítási támogatás is igényelhető, közel kamatmentes kölcsön formájában, ám e konstrukció működése meglehetősen nehézkes. Emellett a napokban indul az a német hitelből finanszírozott program, amely a panellakások energiatakarékos felújítását célozza.
Míg 1989-ben több mint 50 ezer lakás épült Magyarországon, 1994-ben kevesebb mint 21 ezer. Tavaly már valamivel több, összesen 28 ezer építményre adtak ki lakhatási engedélyt. (Figyelemre méltó azonban, hogy a téglaeladás 1996-ban 25 százalékkal csökkent, aminek minden bizonnyal tovagyűrűző hatásai lesznek.) Jelenleg kétötödös a három- vagy többszobás lakások aránya, s nagyjából hasonló súlyt képviselnek a – főként nagyvárosokban található – kétszobások is.
A Habitat for Humanity és a Figyelő által szervezett konferencián többen úgy vélték: a lakásépítésért felelős hatóság feladatait nem a pénzügyi tárcának kellene ellátnia, mert a költségvetési szempontok elnyomják az építés ösztönzésének feladatát. Inkább egy olyan állami hivatalt lenne célszerű felállítani, amely önmagában felelős a lakásépítés ügyéért. A résztvevők kívánatosnak tartanák, hogy a kormányzat az építőanyagok 25 százalékos adójának jelentős csökkentésével, illetve az áfa visszaigényelhetőségével is segítse a magas lakásépítési költségek leszorítását, mint ahogy fontos feladat lenne a támogatások hatékonyabb megszervezése és a finanszírozás piacosítása is.
