A cellás mobiltávközlési szolgáltatás világszerte nagy sikereket ért el. Európában a GSM, a Távol-Keleten és Amerika egyes részein a CDMA technika segítségével működnek a mobilkapcsolatok. A sikeres GSM-szolgáltatók véleménye szerint nem érdemes a személyi távközlés koncepcióját továbbfejleszteni, mert a GSM – kiegészítve az 1800 MHz-en működő DCS-sel – minden távközlési igényt kielégíthet: a keresett személy bárhol, bármikor elérhető. Ehhez kapcsolódik a DECT-fejlesztés, amely újabb frekvenciasávok felhasználásával a jelenleginél lényegesen nagyobb mennyiségi igények kielégítésére is alkalmassá tehető. E technika gyártói és üzemeltetői szerint eszközeik következő generációja már megfelel azoknak az igényeknek, amelyeket a személyi távközlés elképzelésekor megfogalmaztak.
Mások viszont az intelligens hálózat (Intelligent Network – IN) világméretű kiterjesztésében látják a megoldást. Különböző módszereket dolgoztak ki arra, hogy a keresési időt lerövidítsék. Az IN számos más jellegű szolgáltatásra is alkalmas, melyek közül jó néhányat már sok országban, így itthon, a Matávnál is bevezettek (ilyen az ISDN-szolgáltatás).
Az idén megkezdődik a földközeli műholdak fellövése, ezekről glóbuszunk egészének felszíne “belátható” lesz. A műholdak egymás között optikai eszközök segítségével tartják a kapcsolatot, és fedélzetükön minden kapcsolási művelet elvégezhető. Ez a lehetőség különösen a nagy területű országokban látszik biztatónak.
A különböző irányzatok és fejlődési eredmények összevetése talán közelebb hoz minket a jövő megismeréséhez. A cél világos: mindenki mindenkivel bármikor kapcsolatot tudjon teremteni, bárhol is legyenek éppen. A megvalósításhoz rendelkezésre állnak különböző eszközök, mint például a hálózatok intelligenciája, amely nemcsak erre, hanem sok más feladatra is jól használható. Már most is tapasztalhatjuk, hogy a magyar hálózatban is vannak zöld- és kékszámok, működik az utánirányítás és az audiotext. Az intelligens hálózatok várhatóan a személyi távközlést is ki fogják szolgálni. Azt ma még nem lehet tudni, hogy hirtelen forradalmi változások vagy folyamatos fejlődés áll-e előttünk. A szakértők zöme, a ma meglévő technikára építve, a 2 Ghz alatti sávban képzeli el a személyi távközlést. Lehet azonban, hogy a jövő akár a 10 Ghz-ig terjedő sávot is kezelni tudja majd – mobilkészülékekkel és kisteljesítményű állomásokkal.
Az intelligens hálózat kérdéseiről folytattak nemrégiben vitát a Matáv PKI kutatóintézetének szemináriumán. Az itt elhangzott vélemények alapján elmondható: a szakértők nagyjából egyetértettek abban, hogy a személyi távközlés a jövőben is használni akarja a vezetékes stabil kapcsolatokat. Ennek oka nemcsak a stabil hálózatokban fekvő óriási érték, hanem az is, hogy a széles sávú multimédia iránti igények mobil eszközökkel való kielégítése túlságosan sok frekvenciát foglalna el. Bár speciális esetekben a mobilrendszerek is képesek lesznek 100-2000 kbit/s sebességű átvitelre, és a kompressziós technika is fejlődik, ám mindez költségesebb, mint a fényvezetős hálózat.
A személyi távközlésben sok még a nyitott kérdés. Nem rendezik ajánlások vagy szabványok a műszaki követelményeket és a különböző rendszerek összekapcsolásának módját. A fejlesztők figyelik, hogy mire lesz igény a jövőben, s ennek függvényében alakítják áraikat.
Hasonló problémák feszegetik a ma oly sokat emlegetett információs társadalom világát is. Még magát a fogalmat sem könnyű meghatározni. Tamás Pál szociológus azt nevezi információs társadalomnak, ahol egy bizonyos küszöbértéket meghalad az információk feldolgozásával, kezelésével és felhasználásával foglalkozók száma – függetlenül attól, hogy a feldolgozás milyen technikai eszközökkel történik. Ezt a szintet a nemzetgazdasági munkaerőmérleg mutatja. A kérdés az, hogy tudnak-e az informatikai innovációk valós piacot teremteni egy társadalomban, vagy mindez csak “lóg a levegőben”.
Az elmúlt két évtizedben az információs technológia olyan látványos kultúraváltást hozott – a fejlett és fejlődő társadalmakban egyaránt -, amelynek során első ízben szakadt el a technológia a GDP nagyságától. Az ehhez hasonló jelentőségű technológiák elterjedése ugyanis korábban általában a gazdaság fejlettségétől függött. Ha igaz az, hogy Magyarország nagyjából a fejlett nyugati gazdaságok átlagos színvonalának egyharmadán áll, akkor sokáig várhatnánk arra, hogy az informatikával kapcsolatok szociális és gazdasági problémák nálunk is megjelenjenek – mutatott rá a szociológus a Távközlési Érdekegyeztető Fórum áprilisi konferenciáján. A globalizáció hatására azonban az alkalmazási hullám elszakad a GDP-től. Ez kettős feszültséget okoz. Sokkal előbb jelentkeznek a technológiai újdonságok, mint ahogyan azokra a társadalom és a gazdaság fölkészülhetett volna. Azt szokták mondani, hogy egy adott technológia tükrözi azokat a társadalmi viszonyokat, amelyek azt létrehozták. Felmerül a kérdés: ha ezeket a technológiákat importálják, akkor is működőképesek lesznek-e; képesek-e átalakítani az importáló társadalmakat a “szülőhelynek” megfelelően? Vagy ilyenkor csorbul a fejlett technológiák eredeti hatékonysága, és a fejletlenebb társadalom hierarchiája érvényesíti a saját akaratát, a maga képére formálva az “importterméket”?
Milyen viszonyban lesz az ezredfordulón az anyagi és az információs fogyasztás a magyar társadalomban? A fejlett világban az információs fogyasztás expandáló piacként jelenik meg. Magyarországon viszont az elmúlt években és a következőkben is összeszűkült, összeszűkül az anyagi fogyasztás. Hogyan expandálódhat az információs fogyasztás egy ilyen társadalomban? Milyen kapcsolat lesz az anyagi fogyasztás szűkülése és az információs fogyasztás bővülése között? Ez legfeljebb egy nagyon agresszív piacpolitikával befolyásolható.
A szociológus négy állatszimbólummal jellemezte napjaink hazai informatika-fogyasztói társadalmát. Az első csoportot a magasan repülő és jól táplálkozó sashoz hasonlította. A mai magyar lakosságnak az a 10-15 százaléka tartozik ide, akik számára egyszerre bővül az anyagi és az információs fogyasztás lehetősége. A második az óriásgyík. A hatalmas testű, ám kicsi agyú állat a lakosságnak azt a 20 százalékát szimbolizálhatja, akiknek meglenne ugyan az anyagi lehetőségük az információk befogadására, de igényük nincs rá. A harmadik kategória a delfiné, amelynek az agya különlegesen jól fejlett, de kénytelen mindig a vízbe visszatérni. Fogadókész lenne az információk áradatára, ám anyagi lehetőségei alig vannak. Ez a magyar értelmiség, a középosztály nagy része: a lakosság mintegy 20 százaléka. Végül a negyedik csoport “címerállata” a teknősbéka, amely nehézkesen mozog; anyagi szükséglete, lehetősége egyaránt csekély. Idetartozik a magyar lakosság 40-50 százaléka.
Egy olyan társadalomban, mint a miénk, bizonyos típusú információkhoz majdnem kizárólag állami segédlettel lehet hozzájutni. Nagyon fontos kérdés, hogy mit jelent a közszolgálatiság. Erről a rádiózásban és a televíziózásban már elindult a vita, az informatikában viszont egyáltalán nem. Nemcsak arról van szó, hogy kiépülnek-e a telefonvonalak, hanem arról is, hogy például ki és miként tud telefonálni, képes-e megfizetni a telefonálás fenntartását. A mai magyar valóság egyik alapkérdése: kinek csináljuk az informatikát? Erre egyelőre nincs egyértelmű válasz. Ez nem technikai kérdés, hanem igazi társadalmi dilemma – teszi hozzá a szociológus.
