A megegyezés bejelentését több mint egy évig tartó kemény vita előzte meg. A De Beers és az Almazij Rosszij-Szaha, a legnagyobb orosz gyémántbánya-vállalat már 1996 februárjában emlékeztetőt írtak alá, és úgy tűnt, hogy heteken belül megállapodnak a részletekről. A szerződés azonban még decemberre sem született meg, és 1997. január 1-jén a De Beers megszakította a hivatalos kapcsolatot Oroszországgal. Végül azonban Moszkvának nemigen maradt más lehetősége, mint új kompromisszumot kötni a kartellel.
Oroszország 30 éve a kartell egyik sarkköve. Folyamatosan támogatta a De Beers által “egyetlen csatornán keresztül történő értékesítésnek” nevezett módszert. A kapcsolatokat, bonyolult közvetítői lánc segítségével, még az apartheid időszakában is fenntartották. A kölcsönös előnyökön alapuló jó viszonyt látványosan dokumentálta, hogy a Szovjetunió összeomlása után a De Beers 1 milliárd dollár kölcsönt adott Oroszországnak – többet, mint bárki abban az időben, amikor Oroszország súlyos devizahiánnyal küzdött. A De Beers a hitel fedezetéül az orosz készletekből Londonba szállított gyémántot, és egy ötéves kizárólagos értékesítési szerződést írt alá, megszabadítva Oroszországot attól a kényszertől, hogy a pénzhiány miatt elárassza a piacot gyémánttal.
Amikor az 1990-es szerződés lejárt, a De Beers elfogadta, hogy az Almazij Rosszij-Szahával folytatott tárgyalások idején a feltételek változatlanok maradjanak. Azaz: a De Beers londoni székhelyű Központi Értékesítési Szervezete (Central Selling Organization, CSO) továbbra is kötelezettséget vállalt, hogy az előre meghatározott áron vásárolja fel az orosz gyémántot. 1995 végén azonban a viszony megromlott. A De Beers állítása szerint Oroszország nyíltan megszegte az 1990-es megállapodást: a kartellt megkerülve gyémántot “szivárogtat ki” Nyugatra. (1996-ban egy ízben havi 80 millió dolláros ütemben.) A De Beers arra is célzott, hogy Oroszország megválogatja a kartellnek küldendő gyémántokat, s a legkeresettebb darabokat megtartja.
Orosz részről viszont arra panaszkodtak, hogy a De Beers nem fizet eleget az orosz gyémántért. Érthetetlennek mondták, hogy a kartell csiszolatlangyémánt-készletének 20 százalékát adó Oroszország nem szólhat bele a Központi Értékesítési Szervezet működési rendjébe, illetve az árak megállapításába. Olyan vélemények is elhangzottak, hogy a De Beers-zel kötött új szerződés megakadályozná Oroszországot saját gyémántcsiszoló iparának fejlesztésében. Számos bürokratikus akadály is felmerült, mivel a Komdragmet, a nemesfémekért és a gyémántért felelős állami bizottság megszűnt, és feladatait két minisztérium között osztották meg.
Szerződés hiányában a CSO csak az általa kiválasztott orosz gyémántokat vette meg, az általa megszabott áron. (A nagyobb gyémántok kiskereskedelmi forgalma jól alakult – a CSO 1996-ban rekordnagyságú, 4,83 milliárd dollár értékű forgalomról számolt be -, de a kisebb, olcsóbb csiszolatlan gyémántok piaca lanyha.) A vita időszakában elterjedt hírek szerint az új szerződésben a Központi Értékesítési Szervezet körülbelül évi 600 millió dollár értékben venne át a kisebb kövekből is, amelyeket az oroszok nehezen tudnak eladni. A CSO állítólag azt is vállalná, hogy évi 500 millióért vásárol a nagyobb kövekből, amelyeket a vita idején olcsóbban is megkapott a közvetlenül Oroszországtól vásárló nyugati kereskedőktől.
Az Oroszországgal fennálló kapcsolat megszakítása azért nem okozott piaci pánikot, mert a Központi Értékesítési Szervezet pénzügyi erejével változatlanul támogatta a gyémántpiac többi főbb szereplőjét. Az a közvetlen veszély pedig nem fenyegetett, hogy a piacot elárasztja az orosz gyémánt, hiszen az orosz termelés nehézségekkel küzd, és az ország gyémántkészlete alacsony szinten van. (Ezt erősítette meg az orosz parlament vizsgálóbizottsága, amikor bejelentette: ha az értékesítés az 1995-96-os szinten folytatódik, a készletek 1998 közepére kimerülnek.)
A mostani megegyezés és az orosz kompromisszumkészség oka az a felismerés, hogy Oroszország hosszú távon csak akkor maradhat fontos üzleti partner, ha meglévő bányáit modernizálja, és újakat nyit meg. A bányászat újraélesztéséhez azonban tetemes mennyiségű tőkére lenne szükség, s ennek jó részét nyugati cégeknek kellene biztosítaniuk.
Oroszország már ízelítőt kapott abból, hogy mi vár rá, ha nincs tartós kapcsolata a De Beers-zel. Az Almazij Rosszij-Szaha 500 millió dollár kölcsönt szeretne felvenni egy, az amerikai NatWest Markets vezette nyugati bankcsoporttól. Ám közölték: csak akkor fizetik ki az első részletet Moszkvának, ha a bankok megbizonyosodnak arról, hogy kitermelésének garantált exportpiaca van. Ezt pedig csak a De Beers és Oroszország közötti új értékesítési szerződés garantálhatja.
