Az észrevétel nem annyira a cikkemre érkezett válasz, mint inkább a felettes hatóságnak szóló igazoló jelentés, azzal a mottóval: „miért nem ment az egészségpénztárak által a világ elébb?” A Pénztárfelügyelet köztisztviselője szerint nincs ok az aggodalomra; hosszú magyarázatát adja az alacsony taglétszámnak és a lassú terjedésnek. Ez azonban huszadrangú kérdés. A lényeg: társadalmi értelemben hasznos-e az egészségpénztár jelenlegi formájában? A válaszom: nem. Bár az egészségpénztárak létrehozásának célja a kiegészítő egészségbiztosítások nyújtására alkalmas intézmény életre hívása volt, azt, hogy biztosítási tevékenységet végezzenek, ideológiai érvekkel megtiltották. E zsákutcából az egyik kiút a biztosítóvá alakítás lehetne – de minek? A biztosítók évszázados múlttal és szakmai kultúrával rendelkező intézmények. A másik – és ezt ajánlom – az egészség-takarékpénztárrá fejlesztés.
Jelenlegi formájában az egészségpénztár addig létezik, amíg a neki járó kedvezmények. Ha a kedvezményeket közvetlenül a polgárok vehetnék igénybe, nem lenne szükség például a Pénztárfelügyeletre. Ez a perspektíva érthetően sérti annak a néhány tucat köztisztviselőnek az érdekét, akinek állása attól függ, van-e mit felügyelnie.
A kulcskérdés az, hogy az egészségpénztár biztosító-e, avagy sem. Kritikusom természetesen azt igyekszik bizonyítani, hogy igen.
Biztosításról azonban csak akkor beszélhetünk, ha a biztosító, biztosítási díj ellenében, meghatározott kockázat ellen védelmet nyújt, s a díj mértékét a kockázatok matematikai és statisztikai eszközökkel történő felmérése alapján állapítja meg.
Szolidaritásról ezzel szemben akkor beszélhetünk, ha egy csoport tagjai között olyan erős az összetartozás érzése, hogy az egyes tag akkor is hajlandó a „biztosítási díj” megfizetésére (a helyes kifejezés talán a „szolidaritási díj” lenne), ha az túlzottan magas, vagyis gazdasági értelemben nem racionális, de a csoport tagjaként hajlandó értékorientáltan cselekedni.
Lényeges különbség, hogy biztosítani csak úgynevezett biztosítható kockázatokat lehet, szolidárisnak lenni viszont bármilyen kockázat esetén. Egy biztosító „szolidaritása” tisztességtelenségével lenne egyenértékű: megkárosítaná azokat az ügyfeleit (tagjait), akiktől a szükségesnél magasabb díjat kér, a szükségesnél alacsonyabb díj esetén pedig veszélyeztetné a fizetőképességét, vagyis az összes ügyfele (tagja) azon érdekét, hogy a biztosítási esemény bekövetkezte esetén hozzájusson a szolgáltatáshoz.
Nézzük, mi az összefüggés a biztosítás és a szolidaritás között! Biztosítható kockázatok esetén a „szolidaritási díj” rosszul megállapított biztosítási díjnak tekinthető. Önkéntesen tehát csak olyan csoport tagjai között létezhet szolidaritás, ahol az összetartozás érzése a nagy valószínűséggel előre látható veszteseket értékorientálttá, altruistává teszi. Nagyobb csoport esetén, például az egész társadalomra kiterjedően a szolidaritás akkor működőképes, ha azt kikényszerítik. Jól ismert szociológiai tény, hogy például a legmagasabb egészségbiztosítási járulékot azok a magas keresetű, magasan iskolázottak fizetik, akik egészségügyi kockázatai a legalacsonyabbak.
