Ahhoz, hogy 1995-ben az erőművek többsége kikerüljön az MVM-csoportnak nevezett szövevényes hálózatból, gyakorlatilag a teljes villamosenergia-ipari regulációt meg kellett változtatni.
A jelenlegi rendszert az 1994-es villamosenergia-törvény a termelő-nagykereskedő-szolgáltató láncolatra alapozza. Hazánkban egyetlen nagykereskedő van: a Magyar Villamos Művek (MVM) Rt., amely egyben rendszerirányító és kizárólagos export-importőr is. Rendszerirányítói feladata többek között abban áll, hogy a különböző áron termelő közcélú erőművektől átvegye az ország számára szükséges áramot, majd azt egységes áron továbbadja a helyi monopolhelyzetben levő szolgáltatóknak.
A közcélú erőművek beépített teljesítménye 1995-ben 7217 MW, az ország éves fogyasztása pedig 34 TWh volt. Noha a reguláció már eurokonform – legalábbis a nyugat-európai villamosenergia-ipari társaságokhoz hasonló alapokat jelent a későbbi átalakuláshoz -, az európai szakértők arra figyelmeztetnek: nem szerencsés, ha a független rendszerirányító tulajdonában termelő cégek is vannak. Neki ugyanis attól az erőműtől nem szabad vásárolnia, amelyik helyett találhatna az adott pillanatban olcsóbbat is. Ám jelenleg az MVM tulajdonhányada a Paksi Atomerőmű Rt.-ben közel 100, a Pécsi Erőműben 44, a Vértesiben 40, a Bakonyiban pedig 35 százalékos.
A hazai reguláció felett őrködő illetékes szervek – mint az IKIM, a MEH vagy maga az MVM – a hazai áram 40 százalékát szolgáltató atomerőművet reguláción kívüli elemként tartják számon. Erre az adhat alapot, hogy Paks jóval olcsóbban termel, mint bármely más erőmű (igaz, a fűtőelemek tartós tárolásának vagy a kárfelelősségnek finanszírozása nem megoldott), tehát nincs szükség költségeinek mérlegelésére, illetve tulajdonosaként az MVM még nem tudja a piacot befolyásolni. Az egész mai reguláció az MVM és Paks összetartozásán alapul, ám 2010 körül, valószínűleg teljesen új jogszabályi környezetben ez akár változhat is – mondta a Figyelőnek Lengyel Gyula, az MVM Rt. elnök-vezérigazgatója. Az MVM résztulajdonában levő többi erőműtől viszont – mint azt Lengyel Gyula hangoztatta – a társaság minél hamarabb igyekezne “megszabadulni”. A Pécsi, Vértesi és Bakonyi Erőmű eladása idén másodszor is kudarcba fulladt. Nem csoda, hisz több berendezésük elöregedett már, drágán termelnek, jelentős környezetszennyezők, és a bánya-erőmű integráció okozta foglalkoztatási kötelezettségek is terhelik költségvetésüket.
Noha az MVM értékesítése eme terhek miatt is lehetetlen, a privatizációs törvény jelenleg úgy rendelkezik, hogy amíg e három erőművet nem privatizálják, az MVM tulajdonosuk marad. A MEH működési engedélye szerint a három erőmű 1999-ig eladandó.
Az MVM feladata annak számítása, hogy a jövőben milyen kapacitásokra lenne szüksége az országnak. Konkrét atomerőművi fejlesztésekre a 2010-ig tartó erőműfejlesztési koncepció kapcsán az MVM nem tért ki: javaslataikban szénhidrogén, alternatív gáz, lignit, a környezetszennyező fűtőolajat a jövőben helyettesítő gázturbinaolaj szerepelt, a kapcsolt villamosenergia-termeléssel, illetve a kondenzációs szénhidrogén-tüzeléssel összekötve.
Az atomerőmű legöregebb, egyes blokkjának élettartama 2015 után érne véget, így ekkor válna időszerűvé az élettartam meghosszabbítása vagy a bővítés. A jövőben tehát az MVM foglalkozik ezzel a kérdéssel is. Az MVM feladata ilyen esetben az lesz, hogy a létesítendő erőművektől hozzá érkező ajánlatok mellé a Paksi Atomerőmű bővítésére vonatkozó saját ajánlatát is “odatűzte”, és ezt utalja az illetékes hatóságokhoz a döntés meghozatalára – fejtette ki Lengyel Gyula.
