2,6 milliárd forintos alaptőke-emelésről döntött április 10-i közgyűlésén a dél-koreai Hanwha-csoport többségi tulajdonában lévő Hanwha Bank Magyarország Rt. A kisbank tőkehelyzetének megerősítésére Hae-Jung, a bank vezérigazgatója szerint az előző tulajdonostól örökölt rossz hitelportfólió rendbetétele és az üzleti aktivitás növelése érdekében volt szükség. Az alaptőke-emeléssel a hitelintézet jegyzett tőkéje 3,6, saját tőkéje 3,1, mérlegfőöszszege pedig 6,9 milliárd forintra emelkedik, miközben a tőkemegfelelési mutatója a jelenlegi alig 8-ról 17 százalékra ugrik. A bank részvényeinek több mint 96 százaléka külföldi érdekeltségein keresztül – Hanwha First Investment Corporation, Bank of Athens – a Hanwha-csoport kezébe kerül; a kisebbségi tulajdonosok közül a Fransaholding S.A. és a Művelődési és Közoktatási Minisztérium rendelkezik jelentősebb pakettal. Noha a bankot a francia Suez-csoporttól 1996 januárjában átvevő Hanwha a tavalyi évre már nyereséges működést tervezett, a május 20-i éves rendes közgyűlésen nyilvánosságra kerülő auditált mérleg jelentős veszteséget mutat majd. Ennek fő oka Seung Youn Kim, az igazgatóság elnökének elmondása szerint az előző tulajdonostól örökölt rossz hitelek után képzett céltartalékok nem várt nagysága.
- 23:16 A Milan 15 éve nem volt ilyen lehengerlő az első félidőben
- 22:19 Csipes Tamara kiakadt a kormány megkeresésére: „Amíg ezek a dolgok nincsenek rendbe téve, mit kampányoljak?
- 22:19 A bíró sérülése volt a legizgalmasabb történés a 100 perces Újpest-Győr meccsen
- 21:49 75 másodperces gólcunamival intézte el ellenfelét a Fehérvár
- 21:38 Avril Lavigne 40 éves lett, de ennél is hihetetlenebb, hogy még mindig hiteles lázadó punkhercegnőként
- 21:36 Az Orion legendás, védett logója tűnt fel egy amerikai gördeszkás bolt kínálatában
- 21:25 A nap legfontosabb hírei – 2024. szeptember 27.
- 21:21 Majka: Engem nem érdekel, hogy hívják a miniszterelnököt vagy milyen pártot képvisel, ha valami nem tetszik, akkor én azt szóvá teszem
- 20:59 Magyar Péter: Elítélt bűnözők, országgyűlési képviselők és volt MSZMP-sek sem csatlakozhatnak
- 20:53 Sulyok Tamás megmutatta, mi van a táskájában
- 20:19 Kegyetlenül nagy verést kapott a kosárcsapat, amelyet a szövetség tartott az NB I-ben
- 20:02 Izrael hatalmas csapást mért Libanon fővárosára
- 19:58 HVG: Orbán Balázs dédapja hősi halált halt, de korábban többszörösen elítélték bűncselekmények miatt
- 19:28 Titokban összeházasodott Molnár Tamás és Cinthya Dictator
- 19:22 „A szaúdi bajnokság erősebb, mint a holland” – Neymarék edzője nekiment a holland kapitánynak
- 20:59 Magyar Péter: Elítélt bűnözők, országgyűlési képviselők és volt MSZMP-sek sem csatlakozhatnak
- 21:21 Majka: Engem nem érdekel, hogy hívják a miniszterelnököt vagy milyen pártot képvisel, ha valami nem tetszik, akkor én azt szóvá teszem
- 17:24 Sulyok Tamás nem érzi feladatának, hogy hozzászóljon Orbán Balázs kijelentéseihez, de az '56-os hősök szentek szerinte
- 22:19 Csipes Tamara kiakadt a kormány megkeresésére: „Amíg ezek a dolgok nincsenek rendbe téve, mit kampányoljak?
- 12:48 Borbély Alexandra: Sajnálom, hogy nem kapok szerepet magyar filmekben, de Szlovákiában szívesen fogadnak
- 20:02 Izrael hatalmas csapást mért Libanon fővárosára
- 17:59 Felmondott Karácsony Gergely kabinetfőnöke
- 12:44 Nem értette, mi áll a végrehajtóktól kapott iratban, ezért egy oltári nagy hazugsággal lakására csalta a rendőröket
- 21:38 Avril Lavigne 40 éves lett, de ennél is hihetetlenebb, hogy még mindig hiteles lázadó punkhercegnőként
- 13:46 Orbán Balázs: Megerősítem, hogy ha szükség lesz rá, én ott leszek fegyverrel a kezemben a Corvin köznél
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!