A bonyolult jogvita szálait még a ’80-as években csomózták össze. 1989 végéig a távközlési és adatátviteli szolgáltatást Magyarországon a Magyar Posta végezte. Az ehhez szükséges alépítményekben (csőrendszerekben) a kábeltelevíziós hálózatok üzemeltetői is elhelyezhették a jeltovábbításra alkalmas kábeleiket. Ennek jogi és technikai kereteit, valamint díját a Posta 1987-ben utasításban szabályozta. Eszerint a kábelhálózat beruházója illetve üzemeltetője kilométerenként 600 ezer forintot köteles fizetni, amiből 120 ezret készpénzben kell letennie, míg a fennmaradó összeget 30 évi részletben rendezheti.
Időközben ezek a csővezetékek a Matáv tulajdonába kerültek. Az 1993 júliusában hatályba lépett távközlési törvény megszüntette Magyarországon az adatátvitel monopóliumát, ezt a szolgáltatást azóta engedély birtokában bárki végezheti. Az addig csak kábeljeleket továbbító társaságok is elkezdtek élni ezzel a jó üzletet kínáló lehetősséggel. Így alakult ki az a helyzet, hogy a vezetéktulajdonos cégeknek szükségképpeni szerződéses partnere a velük szemben erőfölényben lévő Matáv, amely az adatátviteli piacon versenytársa is az alépítményeit használó társaságoknak. A Matáv és a jelszolgáltatók között nem jött létre írásbeli szerződés, kapcsolatuk alapjaként a felek a már említett posta-vezérigazgatói utasítást fogadták el.
A versenyhivatali eljárást kezdeményező Novotron 1992 óta használja a Matáv csőhálózatát. A két fél viszonya 1995-ben változott meg, amikor a Matáv a szerződés felmondásával fenyegetett, amennyiben a Novotron a kábelt adatátviteli jel továbbítására is használja, és egyben kilátásba helyezte a csőfoglalási díj emelését. A Matáv 1996 elején vezérigazgatói utasításban helyezte hatályon kívül a jogviszonyt szabályzó korábbi postai utasítást. Az új verdikt szerint az adatátvitel ára egy közepes telítettségű kiemelt körzetre a korábbi bérleti díj 4700-szorosa lett volna, míg a kábeltelevíziós jel továbbításának árát 1175-szörösére kívánta emelni. A Matáv áprilisban elküldte a Novotronnak a végleges szerződés tervezetét, ez a szerződés időtartamát 5 évben határozta meg, és a hálózat felhasználási céljaként az adatátviteli összeköttetést jelölte meg.
A Novotron és a Matáv között – a többi hálózathasználóhoz hasonlóan – az ajánlat előtt és azóta is vitatott az, hogy a csőbérleti jog az adatátvitelre is lehetőséget ad-e. A Novotron szerint igen, míg a Matáv azt állítja, hogy alépítményét kábeltelevíziós jel továbbítására adták bérbe, így az adatátvitel a vezetékeken csak külön díj ellenében lehetséges. A felek között folyt a huzavona: a Matáv kilátásba helyezte a vitás sorsú kábelek eltávolítását, ugyanakkor több alkalommal is hozzájárult a Novotron munkálataihoz úgy, hogy az üzembe helyezést a szerződési ajánlat elfogadásától tette függővé. A vita közben, 1996 júliusában megindult a verseny-felügyeleti eljárás a Matáv ellen, annak tisztázására, hogy visszaélt-e gazdasági erőfölényével. Szeptemberben a Matáv már nem kötötte a Novotron által építendő vezeték üzembe helyezésének engedélyezését a korábbi szerződéstervezet elfogadásához, 1997 januárjában pedig új ajánlatában az adatátvitelért már csak a korábbi tizenötöd részét kérte. Ezt a megállapodástervezetet 18 partnerének küldte el a Matáv, és ez alapján közülük eggyel kötött szerződést.
A Matáv a tisztázatlan jogviszonyra tekintettel februárban bírósághoz fordult, hogy az állapítsa meg az adatátviteli kábelre vonatkozó szerződés tartalmát, illetve hozza létre a megállapodást a távközlési cég januári ajánlatát alapul véve. Erre alighanem még sokáig várni kell, így jelenleg csak egy jogerős döntés: a Versenytanács márciusi határozata ad némi kapaszkodót a Matáv és a jeltovábbítók örökölten kusza viszonyában.
A gazdasági erőfölénnyel való visszaélés tárgyában hozott versenytanácsi határozat elmarasztalta, és ötmillió forint bírsággal sújtotta a Matávot, mivel a versenybírók értékelése szerint az versenytársának gazdasági döntéseit indokolatlan előny szerzése céljából befolyásolta. A Versenytanács úgy találta: a Matáv által tavasszal ajánlott ár indokolatlan előnyt jelentett volna, mert a havi díj közel azonos lett volna a csőhálózat megépítésének költségeivel, ráadásul később maga a részvénytársaság tett ennél jelentősen olcsóbb árajánlatot. A versenybírók azt is megállapították, hogy a Matáv befolyásolta versenytársa döntését, amikor a szerződéstervezet elfogadásáig szüneteltette a korábban engedélyezett munkálatokhoz való hozzájárulást. A Versenytanács ugyanakkor nem tiltotta el a jogsértőnek tartott magatartás folytatásától a Matávot, mivel a cselekmény egy konkrét ajánlathoz kapcsolódott, amelyet a határozat megszületésének idejére már maga a részvénytársaság módosított.
A Versenytanács indoklásában osztotta azt a nézetet, hogy a jogvita is rávilágít arra: a nemzeti erőforrásnak számító alépítmény-hálózat sorsa központi rendezést igényel. Ennek hiányában a piac szereplőinek nehéz lesz kijutniuk a jogi aknákkal teli “csatornákból”.
