A magyar gazdaság átalakulási folyamatában innovációs többletet hoztak a külföldi beruházások. Részint, mert új szakmakultúrákat honosítottak meg. Ilyenek például
az Opel, az IBM, a Philips zöldmezős beruházásai. A minőségbiztosítási rendszerek bevezetése, a háttéripari beszállítók körének megszervezése, betanítása a nemzetközi követelményeknek megfelelően – ez a másik hozadéka a külföldi befektetéseknek. Erre a legjobb példa az esztergomi Suzuki gyáré. A munkaszervezés és a technológiai folyamatokat érintő innováció a textilruházati, cipőipari bérmunka-kapcsolatokban tapasztalható. De ne feledkezzünk meg a multinacionális cégekről se! Főként saját fejlesztési kultúrájukat, hagyományaikat hozták az általuk felvásárolt vállalatokhoz. Meglehet, ez első „nekifutásra” nyomasztó lehetett az ott dolgozók számára,
ám a módszerek átvételének haszna azonnal jelentkezett, tehát el kellett fogadni. Ilyen volt a gyógyszergyártó Sanofi és a fényforrások előállításába „házasodott” General Electric. Az utóbbinál az a fura helyzet állt elő, hogy az amerikai multi először megszüntette a cégnél a kutatás-fejlesztést, mondván: az elavult, felesleges.
Az amerikaiaknak azonban hamar rá kellett jönniük, hogy tévedtek: a nagy múltú kutatóbázis bizonyos termékeknél – például a kompakt fénycsöveknél – jóval előbbre jutott, mint versenytársai. Az amerikaiak ezek után saját kutatásukat is felszámolták, és Újpestet jelölték ki új bázisukul. Igaz, a gyártás- és munkakultúra, a piaci szemlélet, a termék megbízható minősége, megjelenése és eladhatósága nem tartozik a kutatás-fejlesztés körébe, a svéd Electrolux mégis dinamikus vállalatot faragott a jászberényi Lehelből. S a siker láttán a svédek már nemcsak a gyártástechnológiát, hanem például az újfajta fagyasztóládát is itt kísérleteztették ki.
