Legalább egy hónapot csúszik a PannonTel nevű alternatív távközlési társaság megalakulása, és így a szolgáltatás megkezdése is késik – közölte lapunkkal Kálnoki Kis Sándor, a PannonTel megszerzésében vezető szerepet játszó, a társaságban pedig majd meghatározó tulajdonnal bíró MÁV Rt. elnöke. A december 20-án aláírt szándéknyilatkozat szerint a PannonTel létrehozására még januárban sort kellett volna keríteni, és a szolgáltatás már februárban megindulhatott volna (Figyelő 1996/51-52. szám). Az alapítók (GYSEV Rt., KFKI Számítástechnikai Rt., Mol Rt., Eurotel Rt., Magyar Posta, MFB Rt., MVM Rt. és a francia Unisource) a január 21. és február 28. közötti időszakra vonatkozóan titoktartási szerződést írtak alá, így Kálnoki a tárgyalások jelenlegi állásáról nem árult el újabb részleteket. Tény, hogy feszített tempóban kapcsolják össze a hálózatokat, márciusban ezért bizonyosan beindul a szolgáltatás. A december 20-i megállapodás szerint a PannonTel tulajdonjogilag magyar többségben lesz, míg a menedzsmentjogok többségét a Unisource birtokolja. Egyelőre nyitott kérdés, hogy az MVM mellett csatlakozik-e a PannonTel-hez a villamos szektor többi szereplője is. A társaságnak nem titkolt célja, hogy hosszabb távon a Matáv konkurenciája, avagy alternatívája legyen.
- 22:03 Rekordmértékű eső, áradások, földcsuszamlás, halálos áldozatok – a karácsony mérlege Kaliforniában
- 21:10 A nap legfontosabb hírei – 2025. 12. 25.
- 20:58 Karácsonyi támadásokra készült az Iszlám Állam Törökországban, 115 embert vettek őrizetbe
- 20:31 Megszólalt az egyiptomi egyetem, ami állítólag a forrást adta a Tisza Párt állítólagos macska- és kutyaadójához
- 20:15 Magyar Péter úgy érzi, készen áll
- 19:58 Hanuka bárzongorára: boldog ünnep – nincs ebből sok a zsidóknak
- 19:52 Ezek a hatoslottó e heti nyerőszámai
- 19:36 Hadházy szerint Krisztus urunk biztosan nem örül annak, hogy kampánycélokra használják a szülinapját
- 19:15 Az Európa Liga-címvédőhöz igazoló légiós a súlyos anyagi gondokkal küzdő Dunaújváros kilencedik távozója
- 19:11 Előzetest kapott A Bridgerton család negyedik évada
- 19:05 Bombariadó volt hajnalban két Ukrajnából Magyarországra tartó vonaton
- 18:35 20 éve velünk vannak a Chuck Norris-viccek – így indult hódító útjára a világ egyik legismertebb mémje
- 18:33 Az ünnepi készülődés egyszerűbb oldala
- 18:15 Két kigyulladt konyhához is riasztották a tűzoltókat karácsony napján az ország két különböző pontján
- 20:10 Meghalt John Robertson, aki két BEK-döntőben is főszerepet játszott
- 15:25 Januárban egy nagy mobilmárka ismét megpróbálja bevenni a hazai piacot
- 13:21 Pellegrini döntése miatt lemondott nemzetiségi tanácsadói tisztségéről Forró Krisztián
- 14:34 Daniel Sternt felhívták a Reszkessetek, betörők!-ház mostani tulajdonosai egy furcsa kéréssel
- 18:35 20 éve velünk vannak a Chuck Norris-viccek – így indult hódító útjára a világ egyik legismertebb mémje
- 19:15 Az Európa Liga-címvédőhöz igazoló légiós a súlyos anyagi gondokkal küzdő Dunaújváros kilencedik távozója
- 15:55 Lezuhant a Kilimandzsárónál egy helikopter, ami cseh turistákat mentett ki a hegyről
- 17:01 Ingyen adják az elmúlt évek legjobb szerepjátékát
- 20:15 Magyar Péter úgy érzi, készen áll
- 19:36 Hadházy szerint Krisztus urunk biztosan nem örül annak, hogy kampánycélokra használják a szülinapját
- 14:05 Dopeman verset írt a miniszterelnökről Orbán a nap címmel
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
