A minőségfejlesztésben élenjáró cégek elismerésére alapított Nemzeti Minőségi Díj ugyan nem hazai ötlet, de – a körülmények szerencsés összjátéka révén – már az Európai Minőség Díj 1992-es alapítása előtt létrejött Magyarországon egy ilyen elismerés. Shoji Shiba japán professzor az Alkalmazott Rendszerek Nemzetközi Elemzési Intézetének (IISA) szakértőjeként 1987-ben az akkori ipari miniszter, Kapolyi László felkérésére egy tíztagú magyar csoporttal kidolgozott egy cselekvési programot a TQM (Total Quality Managment – Átfogó Minőségvezetési Rendszer) hazai ipari bevezetésére. A munkaért járó tiszteletdíjból jött létre az IISA jóváhagyásával a IISA-Shiba Díj, amely a harmadik ilyen minőségi elismerés volt a világon. Ezt követte az EU/EFTA-PHARE Magyar Minőség Díjának 1994-es létrehozása, ami már gyakorlatilag a tavaly létrehozott Nemzeti Minőségi Díjnak ágyazott meg. Az elismerést először elnyert négy cég: a Lehel Hűtőgépgyár jászárokszállási fagyasztóláda-gyára, a Burton-Apta Tűzállóanyag-gyártó Kft., a Herendi Porcelánmanufaktúra Rt. és a Westel 900 GSM Rt. eredményein túl (Figyelő 1997/1-2.) a pályázatok elbírálásának tapasztalatai a leendő aspirálók és a minőségfejlesztésben, a TQM bevezetésében érdekelt cégek számára is megszívlelendő tanulságokkal szolgálnak.
Aspirálókban nincs hiány
Sugár Karolina, a díj szakmai gazdájának számító Magyar Ipari és Kereskedelmi Minőségfejlesztési Központ ügyvezető igazgatója arról számolt be, hogy a pályázati útmutatót több mint félezer cég vitte el; a díjjal kapcsolatos egynapos tájékoztatón 70 társaság nevében 90-en vettek részt; a felkészülési idő alatt pedig 20-25 vállalkozás jelezte részvételi szándékát. Azt, hogy közülük végül csak 18-an adták be a pályázatukat, az igazgató a viszonylag rövid, 6 hetes határidővel magyarázza. Ugyanakkor úgy véli: ez eleve jelentett egyfajta rostát, hiszen ennyi idő alatt csak a legjobbak képesek megfelelő pályamunkát benyújtani. A jelentkezők számát még így is magasnak ítéli, hiszen az Európai Minőség Díjra tavaly 29-en pályáztak, és a nagy minőségkultúrájú Svédországban is csak 13-an vettek részt a nemzeti díjon. Ehhez hasonlítva a magyar jelentkezők száma inkább nagynak tűnik – idővel alighanem csak azok nyújtanak majd be pályamunkát, akik valóban esélyesek lehetnek az elismerés elnyerésére.
Sugár Karolina arra számít, hogy a díjra pályázók száma a jövőben is a mostani körül alakul, talán valamivel kisebb lesz. Az első alkalom tapasztalatai ugyanis azt mutatják: nem mindegyik jelentkező számára volt egyértelmű, hogy a díj kritériumai többet követelnek meg, mint az ISO minőségbiztosítási feltételei. Így olyanok is pályáztak, akik csak nemrégiben szerezték meg az ISO-minősítést. Különösen a szolgáltató kategóriában volt ez jellemző. Az igazgató szerint pedig egy jól működő ISO-rendszer önmagában csak a díj kritériumainak a 20-25 százalékát fedi le; az ezzel szerzett pontokkal az induló még messze van a legjobbaktól.
A magyar díj kiírása döntő részben az európai díj kritériumrendszerét vette át, csupán három részkérdésben változtattak azon. Az önértékelésen alapuló pályázati anyag első részéhez, amelyben a cég adottságait (vezetés, dolgozók irányítása, üzletpolitika és stratégia, erőforrások, folyamatok) veszik számba, kérdőívet adtak a kiírók, mivel úgy ítélték meg: az első alkalommal segítséget kell adni a társaságoknak a széles körű kritériumok értékelésében. A kitöltött kérdőívek alapján Sugár Karolina úgy látja: a cégek kicsit túlértékelték magukat, az egyes kérdésekre adott saját “osztályzatok” (amelyek során maximum öt pontot adhattak) sok helyen 4-5 között mozogtak, s így az adottságokért elnyerhető 500 pontból többen 450 körüli értékre taksálták magukat. Ez nyilvánvaló önértékelési zavart mutat, hiszen az ezres összpontszámból az európai legjobbak sem érnek el 650-700-nál többet. Az önértékelés esetleges túlzásait azonban az ezt kiegészítő szöveges részből lehetett ellenőrizni.
A legjobbak esetében a helyszíni vizsgálódással is kiegészített értékelés eredménye összességében mégis az európai trendekhez hasonlóan alakult. A magyar nemzeti díj első részvevőinek pontszáma 250 és 600 között volt, a zömük 400-450 pontot ért el, így nincs miért szégyenkeznünk (hacsak azért nem, hogy a jelentkezők gyakran még az európai legjobbak szintjére teszik saját teljesítményüket).
Az üzleti eredmény kevés
Az önértékelést segítő kérdőív mellett az európai díj kritériumaitól való másik két eltérés az adottságokkal azonos súllyal beszámított eredmények (dolgozói és vevői elégedettség, társadalmi kihatás, üzleti eredmények) értékelésében volt. Az eredmények fejlődésének bemutatását az európai 5 évvel szemben 3 évben határozták meg. Mivel ugyanis az ISO szerinti minőségbiztosítási rendszerek szélesebb körű magyarországi elterjedése csak ekkor történt, nagyon sokan nem tudnák 5 évre visszamenőleg bemutatni a fejlődésüket. A vevői és dolgozói elégedettség mérésében is más súlyozást alkalmaztak. A magyar díj fele-fele arányban számította be azt, hogy mennyire elégedettek a dolgozók, illetve a vevők és mit tesz a cég ennek javítása érdekében. Az európai modellben 75 százalékot ér az elégedettség és csak 25-öt a “tett”. Ebben a módosításban is az játszott szerepet, hogy a magyar cégeknek kevesebb idejük volt a megkívánt eredmények elérésére, így ma fontosabb az: mit tesznek a vevői és dolgozói elégedettség javítása érdekében.
Sugár Karolina a pályamunkák tapasztalatai alapján elmondta: a dolgozók megkérdezése és a társadalmi hatások felmérése, különösen a több évre visszamenő kutatás még viszonylag ritka. A bírálók azonban itt is figyelembe vették azt, hogy az első években hosszabb időre visszanyúló felméréseket még nem lehet elvárni.
Az eredmények bemutatásánál az igazgató szerint sok volt a szöveges rész, amelyet nem mindig támasztottak alá adatokkal. Ez persze rutin kérdése is, hiszen akik már korábban részt vettek hasonló pályázatokon (például az EU/EFTA-PHARE Magyar Minőség Díjon), azok már felkészültebben indulhattak. Ezeknek a cégeknek a pályamunkáiban látszott is a tapasztalat, hiszen színvonalasabbak voltak a korábbiaknál – igaz, a kiírás is részletesebb volt az előzőeknél. A tényekkel alá nem támasztott anyagok akár egyébként kiváló cégeket is esélytelenné tehetnek a versenyben, hiszen a bírálók csak a leírtakat tudják figyelembe venni. Ha nem jó a pályamunka, akkor a társaság már nem kerül be a legjobbak közé, akiknél a bírálók helyszíni vizsgálattal véglegesítik az értékeléseket.
Díjjal ösztönzött csüggedők
A minőségi díjak persze az elnyerésük érdekében tett erőfeszítéseken túl is húzóerőt, új motivációt jelenthetnek a cégeknél. A kritériumrendszer megismerése és az ennek alapján történő önértékelés legalább olyan lökést adhat a minőségfejlesztésnek, mint az ISO 9000-es szabványok elérésének kitűzése. A ISO legkiválóbbjainak ugyanis új célokat kell találniuk, és ebben segíthetnek a díjak, amelyek a TQM-fejlesztések elég nehezen megfogható eredményeit próbálják összemérhetővé tenni. A külföldi tapasztalatok szerint sokan azért vesznek részt ilyen pályázatokon, hogy olyan külső impulzusokat kapjanak, amellyel ismét mozgósíthatják a kollektívát az ISO megszerzése utáni további minőségfejlesztésre. Az önértékelés is új kultúrát honosíthat meg a vállalatoknál; hozzásegíthet például, hogy a cégnél mérjék és figyelembe vegyék a dolgozók elégedettségét vagy a társadalmi hatásokat. Akad olyan társaság is, ahol több évig tudatosan készülnek a díjra benyújtandó pályázatra, és csak akkor indulnak, ha a megismétlődő önértékelés eredménye már eséllyel kecsegtet. Nemritkán a nagy cégek csak egy részlegükkel, gyáregységükkel pályáznak, hiszen az eredmények értékelésénél mindenhol fontos szempont azok “kiterjedtsége” a vállalat egészén belül. Márpedig egy több ezer fős cégnél ezt jóval nehezebb elérni és dokumentálni, mint egy, már nagyvállalatnak számító, de még jóval kisebb méretű társaságnál. Így tett az Electrolux-Lehel is, amikor fagyasztóláda-gyárát indítatta az első magyar nemzeti díjon.
Az okos taktika, a pályázók rutinja ugyan ebben a versenyben sem helyettesítheti a felkészülést, de ha valaki a vitrinjében akarja tudni a díjat, akkor figyelnie kell a korábbi nyertesek munkáját is. Egy-egy díjnyertes pályázathoz külföldön csak súlyos pénzért lehet hozzájutni. A magyar nyertesek még nyitottabbak, így például még mi is megismerhettük, milyen anyaggal nyert a Westel.
Jövőre – feltehetően az első pályázatéval lényeges elemeiben megegyező kritériumrendszer mellett – újra próbálkozhatnak a vesztesek, és azok is, akik egyelőre csak edzenek a megmérettetés előtt.
