(Figyelő, 1996/45. szám)
Először olvasva az IM által készített új szövetkezeti törvénytervezetét, arra lehetett gondolni, hogy az az olyan elméleti jogtudósok műve, akik sohasem láttak közelről működő magyar szövetkezetet. A fenti cikket elolvasva be kell ismerni a tévedést. Az IM-ben annak igenis tudatában vannak, hogy minden ellenkező törekvés dacára még léteznek termelő típusú szövetkezetek, nem kis számban. Ilyenek nemcsak a mezőgazdaságban, hanem az iparban is működnek: az OKISZ keretébe 700 ipari szövetkezet tartozik. Miután a helyettes államtitkár úr elismerte cikkében ezen szövetkezetek létét, a törvénytervezetet nem lehet másnak tekinteni, mint ezek tudatos megsemmisítése, illetve elsorvasztása kísérletének.
A cikkírónak abban igaza van, hogy az alapvető kérdés a szövetkezet mibenlétének meghatározása. Az ő úgynevezett EU-konform és az 1947. évi ideált követő szövetkezet fogalmába – “szolgáltatóüzem-kiegészítő típusú szövetkezet” – valóban nem fér bele a magyar valóság részét képező, termelő típusú szövetkezet. Ezek után a kérdés tehát az, hogy vagy tudomásul veszik a valóságos helyzetet, és módosítják a fogalommeghatározást, vagy behunyják a szemüket, és a termelő típusú szövetkezeteket nem létezőnek tekintve ragaszkodnak az idézett terminus technicushoz.
Vannak néhányan, akik csak az első megoldással tudnak egyetérteni, mert
– demokratikus államban nem lehet működő szervezeteket hatalmi erővel megszüntetni;
– igaz ugyan, hogy Nyugat-Európában tipikusak a fogyasztási-értékesítő típusú szövetkezetek, de nem példa nélküli a termelő típusú sem;
– a szövetkezeti törvény tekintetében sem lehet elsődleges szempont az EU-harmonizáció túllihegése. Ezt még az ET sem szorgalmazza. A hazai viszonyokat semmibe vevő, a 40 évi eltérő fejlődést figyelmen kívül hagyó, hebehurgya intézkedések káros voltára lehetne néhány példát felmutatni;
– a gazdasági társasággá való átalakulás ösztönzése sem lehet egy csapásra megoldás. Lehet ugyan az átalakulást jelenleg gátló jogszabályokat ez irányban megváltoztatni (gondolunk az át nem lépő tagok kötelező vagyoni kielégítésére, az átalakulási vagyonfelméréssel járó állami elvonásra.), de az átalakulást szubjektíve elutasító szövetkezeti tagok tudata nem alakítható át rövid úton. (A tagság tekintélyes részének elutasító magatartása abból is fakad, hogy tapasztalataik szerint az átalakulással létrejött kft.-k, rt.-k első lépései az elbocsátások és a tagi juttatások megszüntetése voltak.
A szövetkezet fogalmában mi éppen azt a követelményt tekintjük lényegesnek, amelyről a szerző megfeledkezett. Nevezetesen: a szövetkezetet meg lehet határozni úgy is, mint olyan, tőkével nem rendelkező természetes személyek gazdasági társulása, amelyben az elsődleges cél a tagok munkavégzési lehetőségének biztosítása.
Ebből a megfogalmazásból kitűnik, hogy a jogi személyek szövetkezeti tagságát nem tartjuk kívánatosnak és indokoltnak. A tőkével rendelkező emberek nyilvánvalóan gazdasági társaságot alapítanak, profitszerzési céllal. A kispénzű polgár számára a munkahely megteremtése és fenntartása a fontos megélhetésének biztosításaként; a nyereségesség elérése ugyan nem elhanyagolható cél, de csak másodlagos.
A cél megvalósításának egyik fontos és elérhető formája a közös termelés megszervezése. Így valóban ez a szövetkezet is a tagok szolgálatára irányul, nonprofit jelleggel, de a piaci forgalomban éppúgy profitorientált, mint a gazdasági társaságok. Lám, a szerző szövetkezeti fogalom-meghatározása leglényegesebb elemének is meg tudunk felelni. A kirekesztés elméleti okát tehát nem találjuk.
Amikor a szerző a gazdasági társaságokra vonatkozó garanciális szabályok nélküli szövetkezeti tevékenységről értekezik, elfeledkezik arról, hogy az előző kormány intézkedéseinek következtében kialakult jelenlegi helyzet (szabályozás) is a szövetkezetek tiltakozása dacára jött létre (például kívülállók üzletrészekkel való ellátása, kárpótlás, kiválási lehetőségek megkönnyítése stb.).
Sértő a szövetkezeti menedzsmentre vonatkozó állítás, amely szerint az ő egyéni vállalkozásuk lehetne a szövetkezet. Sértő a szövetkezeti tagokra gondolva az ellenőrzésre való képtelenséget kijelenteni.
A szövetkezetek érdekképviseleteik útján több ízben deklarálták, hogy a kormánytól nem elvtelen és protekciós juttatásokat, előnyöket várnak el, hanem csupán az előző törvények által nekik okozott károk helyrehozatalát (például az üzletrészek körüli anomáliák megszüntetését), és főleg éppen azt kérik, hogy a szövetkezeti szabályozás ne legyen hátrányosabb a gazdasági társaságokra vonatkozó szabályozásnál. A törvénytervezet szegénységi bizonyítványa az is, ha a szerző olyan nézetekkel találkozik, hogy inkább maradjon a jelenlegi úgynevezett képlékeny helyzet. Jellemző, hogy a szövetkezetek ellenzésével kialakított, őket tönkretenni szándékozó szabályozást is tűrhetőbbnek tartják, mint a gazdasági tevékenységüket beszűkítő, az üzletrészek terén fennálló káoszt tovább bonyolító, az átalakulást mindenáron erőltető tervezetet.
DR. DOBSONYI LÁSZLÓ SZÖVETKEZETI ÉS MEGYEI SZÖVETSÉGI ELNÖK
